Fincsa-nindzsa

Albert kekszes

2013. január 12. - fincsanindzsa

Gyerekkorom egyik legnagyobb kedvence az Albert kekszből és csokipudingból álló rém egyszerű süti állt. Nem is gondoltam volna, hogy ez ekkora sikert arathat a barátaink körében. Erre élő bizonyíték a meglepi bulin is akadt. Elfelejtettem feltálalni, ezért megkértem Bandit vigye be utólag egy tányéron. Ő meg nemes egyszerűséggel, körbekínált mindenkit, majd visszajött a konyhába, és sutyiban elkezdte csemegézni. Aztán jött Pisti, ő pedig a maradékot pusztította el. Végül Tomi a buli végén becsomagoltatott egy rúddal, és mivel minden zsebe tele volt sörrel, ezért a kezében vitte haza, másnapi gyógyírként.

Hozzávalók (4 rúdhoz)

6dl tej
25 dkg porcukor
3 csokipuding
fél deci kávé
15dkg teavaj
2 nagy csomag Albert keksz

A pudingport egy kevés tejjel keverjünk csomómentesre, ezután öntsük fel a maradék tejjel, kanalazzuk hozzá a cukrot és folyamatos kevergetés mellett főzzük meg. Amikor már majdnem teljesen elkészült, adjunk hozzá egy fél deci kávét is. Ha nem érezzük elég édesnek egy kevés cukrot is keverhetünk hozzá.

Ezután hagyjuk kihűlni, majd a szobahőmérsékletű vajat kockázzuk bele és keverjük addig, amíg teljesen el nem dolgoztuk benne.

Egy-egy keksz közé kenjünk annyi krémet, ami körülbelül olyan vastagságú, mint a keksz. Az összeragasztott kekszeket egy tálban fektessük el, és addig folytassuk a krém kenését, amekkora a tálcánk. Egy-egy rúd nálam általában olyan hosszúságú, melyhez fél csomag kekszet használunk fel.

Ha elkészült, takarjuk le folpack-kal és hagyjuk dermedni néhány órát. Tálalás előtt srégen szeljük fel ujjnyi vastagságúra.

1_20.JPG

2_18.JPG

A gyerekek legnagyobb kedvence lesz :)

A bejegyzés trackback címe:

https://fincsa-nindzsa.blog.hu/api/trackback/id/tr445014223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása