Fincsa-nindzsa

Burgonyalepény

2014. január 28. - fincsanindzsa

Bevallom őszintén ettől a lepénytől kicsit többet vártam. Kép alapján tök jól nézett ki, és azt gondoltam, hogy egyszerű is elkészíteni. Ezzel szemben némi macera azért akadt, mert nem tudtam játszi könnyedséggel átfordítani…

Ha az ízét nézzük, akkor kicsit talán olyan mint a dödölle, de mivel a krumplit nem „higítottuk” semmivel, ezért egy kevés tejföl jól jön fogyaszáskor.

Hozzávalók (2-3fő részére)

400g tört krumpli
2 gerezd fokhagyma
1 fej lilahagyma
4-5 szelet baconszalonna

zsiradék

A krumpli héjában, sós vízben főzzük meg, forrón hámozzuk meg, majd passzírozzuk át krumplinyomón.

A hagymát pucoljuk meg, a fokhagymát zúzzuk össze és egy kevés zsiradékon futtassuk meg. Zsiradéknak használhatunk zsírt, vajat vagy kókuszzsírt is. A baconszalonnát szeleteljük fel, és azt is forgassuk össze a hagymával és sózzuk meg egy picit.

1_214.jpg

Végezetül, ha nem találjuk elegendőnek a zsiradékot, akkor löttyintsünk egy keveset hozzá, a tört krumplit pedig jól nyomkodjuk bele a serpenyőbe. Közepes lángos kb. 5-6 percig süssük egy-egy oldalát.

2_164.jpg

Lehet, hogy csak én vagyok béna, de mivel igazán nem volt „kötőanyag” a lepényben inkább igénybe vettem egy másik serpenyőt a forgatáshoz, nehogy szétessen. Tutira mentem. Így hála istennek sikeresen átfordítottam, és mindkét oldalát alaposan megpirítottam. Ha az egyik oldalát sápadtnak tartjuk, nyugodtan ismételjük meg a forgatást.

3_115.jpg

Frissen fogyasszuk, egy kevés tejföl és reszelt sajt kíséretében, mert önmagában szerintem egy picit fojtogató.

utóirat: Ha nem szeretjük a baconszalonnát, akkor kerülhet bele zöldség is: kelbimbó, káposzta, póréhagyma is.

A bejegyzés trackback címe:

https://fincsa-nindzsa.blog.hu/api/trackback/id/tr875783377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása