Fincsa-nindzsa

Technikai szünet

2015. november 06. - fincsanindzsa

Kedves Olvasóim, Követők, Blogtársak!

 

Az idei évben nem voltam igazán jó formában, így alig-alig jelent meg új posztom a blogon. Az életem turbulensen változik, mondhatnám, hogy hónapról hónapra, de inkább hétről hétre. Így év végére, végre pozitív irányú változást prognosztizálhattam.

Jelenleg a sport tölti ki az időm nagy részét, de mivel indul az alapozó szezon, kénytelen leszek ismét a főzőlap mögé állni és remekebbnél remekebb fogásokkal előrukkolni. Már készítettem egy menüsort az elkövetkező 7 hétre, ugyanis a sport mellé szükséges egy picit diétát is beiktatnom, hogy ismét formába lendüljek. Kicsit döcögősebben, de időről időre visszatérek majd hozzátok.

A facebookon láthatjátok is, mikkel bíbelődök.

https://www.facebook.com/Fincsanindzsa

Mivel most épp új konyhában főzök, még nem vittem át a fényképezőm, hogy mindent megörökíthessek, így "kénytelen" leszek a héten főzötteket újrafőzni.

Egy kis ízelítőt az elkövetkező időszakból:

Elindult bennem az igény a karácsonyi készülődésre, sőt kivételesen már a szilveszteri tervezgetés is folyamatban van. Minden évben megfogadom, hogy lencsefőzit többször is készítek. Így jövő héten lencsefőzeléket főzök és bejglit sütünk. Diósat és gesztenyéset biztosan, a nagyim tuti zsíros-tésztás receptje alapján.

http://fincsa-nindzsa.blog.hu/2015/01/01/lencsefozelek_956

http://fincsa-nindzsa.blog.hu/2013/12/06/nagyi_kedvencei_23_a_bejgli

De lesznek, gyengédebb fogások is, ugyanis egy fogadásnak köszönhetően a csokit száműznöm kell néhány hétig az étrendemből, és helyette normális kajákkal tömöm meg a bendőm. Például csirkemájas rizottóval, párolt gombával, amelyhez juhtúrós gombócot főzök, lesz saláta, de persze, ha jól esik, kenjetek meg egy szelet puha magvas kenyeret egy adag libazsírral. 

Hamarosan visszatérek, addig pedig szemezgessetek a korábbi receptjeimből.

 

Üdviség!

 

4_86.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://fincsa-nindzsa.blog.hu/api/trackback/id/tr138056050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása