Fincsa-nindzsa

Tárkonyos grill zöldségek

2013. június 30. - fincsanindzsa

Egy menüajánló a hétvégére, vegáknak, húst kedvelőknek, édességfalóknak! de kezdjük a repertoárt a vegákkal :)

Még mindig nem vagyok oda a grill zöldségekért, kivétel, ha nem nyársal vagy valami hússal eszem. Ennek ellenére egy nagyon finom köretet sikerült összerittyentenem belőle. Egy kis fűszerrel meg lehet bolondítani, de akár néhány szelet kolbászt is rakhatunk bele, és akkor olyan jó füstölt ízt kapunk.

Hozzávalók

negyed cukkini
2 californiai paprika
2 közepes lilahagyma
4-5 szelet kolbász

bors
friss tárkony

A cukkinit hosszában kettévágjuk, 1 centi vastag szeletekre szeljük. A paprika – legyen vegyesen piros és zöld is, mert úgy sokkal színesebb lesz a zöldség - magházát kivágjuk, majd nagyobb szeletekre vágjuk, a szeleteket pedig még apróbb darabokra. A hagymát hámozzuk meg, majd 8 egyenlő részre vágjuk – negyedeljük, majd felezzük. Ha szeretjük a kolbászt, szelünk ízlés szerint néhány karikát is.

A serpenyőt forrósítsuk fel, majd 2 evőkanál olajat öntsünk rá. A kolbászt pirítsuk zsírjára. Utána a zöldségeket borítsuk a serpenyőbe, sózzuk meg, tegyünk rá egy kevés borsot is, majd hagyjuk legalább 1.5 percig sülni. NE kevergessük, mert a grillezésnek az a lényege, hogy szép kérget csak akkor kap a zöldségünk, húsunk, ha nem forgatjuk folyamatosan. Rázogassuk, majd forgassuk át, hogy minden oldala rendesen átsüljön, ha letelt a 1.5-2 perc. Ha már majdnem teljesen elkészült, akkor szórjuk meg friss tárkonnyal és ismét rázogassuk, hogy a fűszer a zöldségek teljes felületén egyenletesen eloszoljon.

Sült hússal, de akár magában fogyasztva is nagyon finom. A kolbász elhagyható belőle, ha nem szeretjük túlságosan a húst vagy vegák vagyunk.

1_64.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://fincsa-nindzsa.blog.hu/api/trackback/id/tr224684613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása