Fincsa-nindzsa

Karácsonyi vacsora 1. - Burgonyakrokett

2014. december 22. - fincsanindzsa

Ilyen még sosem csináltam, de mivel egyedül vagyok, ezért bármi lehetséges. A barátaimmal már jó időben összebeszéltem, hogy szeretném meglepni őket egy karácsonyi vacsorával, így a Karácsonyt megelőző hétvégén vendégül láttam őket. Így legalább ebből jó kis ihletet tudtok meríteni, ha szimpatikus számotokra is.

A menü, mint ahogy látni fogjátok fokhagymakrémleves cipóban, camembert sajt és mézes-fahéjas ananász vaníliafagyival, amit én főztem saját kezűleg.

Azonban a köret számomra mindig egy igazi mumust jelent, de egy fantasztikus ötletet sikerült lopnom az egyik éttermi látogatásunk során, így úgy gondoltam, ebből lesz majd a karácsonyi fogások némelyike.

Mivel kezdő boros vagyok, egyelőre még a fehér félédesig merészkedtem, azonban ehhez a fogáshoz nagyszerű választás volt – számomra – a Szőke Tamás borászatából származó Muscat Otonnel. (Borkedvelők, figyelem, borjavasolatokat szívesen veszek!)

Hozzávalók

1kiló burgonya
30-40dkg liszt
3 tojás

1-2ek. teavaj
zsemlemorzsa

3_155.jpg

A burgonyát héjában, sós vízben főzzük meg, majd még forrón a héját húzzuk le róla és törjük át krumplinyomóval. Hagyjuk teljesen kihűlni.

Sózzuk meg alaposan, adjunk hozzá néhány kanál puha teavajat, hogy gyengédebb legyen a tésztája, és forgassuk össze a tojással:

A tojást válasszuk szét, a sárgáját adjuk a liszthez, a fehérjét verjük kemény habbá.

1_261.jpg

 

2_207.jpg

Ha kicsit ragadós, akkor egy kevés lisztet dolgozzunk el benne alaposan.

Vizes kézzel sárgabaracknyi gombócokat gyúrjunk belőle, hempergessük zsemlemorzsában, majd 200-220 fokra előmelegített sütőben süssük aranybarnára.

Én azért ezt a lassabb megoldást választom, mert nem szeretem az étolajban sütött ételeket, de ha Ti ezt szeretitek, akkor forró olajban  hirtelen süssétek ki.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fincsa-nindzsa.blog.hu/api/trackback/id/tr177002857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása