Minőségi termékek 1. - Deli, a Hajós utcában

2013. január 26. - fincsanindzsa

A delikáteszekre még annyira nem feküdtem rá, és úgy gondoltuk, csak egy picit körbe nézünk a belvárosba, ha már tele lett a bendőnk a Fruccolában.

Képletesen szólva: Itt egy jobbkanyar, ott egy bal, aztán valahogy kilyukadtunk a Hajós utcában. Ott is csak forgolódtunk, megnéztük mennyi minden változott az elmúlt évek során, Náray Tamás nyitott egy új üzletet, vagy már korábban is volt, csak eddig még sosem tűnt fel. Szembe jött egy hentes és egy virágbolt is, és egy Delikátesz is, a „must to see” kategóriámból :)

Két dolognak tudnék roppantul örülni, ha nem lennék hízásra hajlamos, vagy pedig nem nyűgözne le ennyire a gasztronómia. De mivel imádok enni, főzni, vásárolni, ezért nem tudtam a kíváncsiságomnak és a lábaimnak parancsolni, már le is nyomtam a Deli kilincsét, és hopp, a boltban termettem.

1_32.JPG

Nagyon cuki, kis apró gyöngyszem a város szívében. 3,5 fél éve nyitotta a tulajdonosa, ahol többnyire magyar és olasz termékeket lehet megtalálni. Annak ellenére, hogy picike, tényleg a teljes paletta elénk tárul.

4_16.JPG

Most csak beugrottunk körbe nézni, de amit lehetett magamba szívtam, és memorizáltam.

Menjünk is ezen szépen sorban.

A tejtermékválaszték magyar oldalon a Cserpes teljes palettáját magában foglalja, a külföldi ízek tekintetében pedig találunk fetát, halloumit – ami az egyik kedvencem grillezve – parmezánt, olasz sajtokat, joghurtokat és persze tejet is.

Ha tovább lépünk a friss termékekre, néhány idénygyümölcs is szerepel a palettán, a sajtos-húsos-szendvicskrémes pultban pedig 6-8 féle sajtot találunk, olasz húskészítményekkel, sonkákkal és magyar mangalicakolbászokkal együtt. A szendvicskrémek friss és változatos kínálatáról egy külsős beszállító partner gondoskodik. Természetesen idénytől függően, de folyamatosan változó, megújuló krém kerülnek a pultba az állandó ízek mellett: pl. tandori csirkés, tormás-csülkös, lazacos, kőrözöttes, tonhalas és még sorolhatnám. Oliva- és kapribogyóból is találunk legalább négyfélét a frissek közül, de a polcokon az előre csomagolt, különböző kiszerelésű bogyókat is megtaláljuk.



6_8.JPG

5_9.JPG

Számomra külön kincs, hogy végre találtam egy olyan helyet, ahol tudok venni szardellafilét, amit a Crosteri Neri-hez, a toszkán bruschettához kell keverni.

Sajnos, amivel kiválóan lehet hatni rám, az a péksütemény, és itt bőven akad választék. Ugyan szombat volt és akkor kevesebbet rendelnek, de hétköznap a pultok rogyásig vannak a finomabbnál finomabb csemegékkel. Kenyereket, foszlós kalács, ciabatta legalább 3 féle ízben: olivás, natúr, paradicsomos, és talán diós is volt. De jövő héten hétköznap is el kell látogatnom, mert meg kell kóstolnom a szendvicskrémeket is, de kíváncsi vagyok milyen a teljes péksüti kínálat is, amelyet két cukrász készít a Deli-nek.

2_26.JPG

A pultok pedig a válogatott finomságokkal és minőségi termékekkel van rogyásig megpakolva: müzlik, gabonapelyhek, kekszek, csokoládék, tészták, rizsek, konzervek, olivabogyók, olivaolajok, szószok, mártások, pesto-k, ázsiai alapanyagok a teljesség igénye nélkül.

7_5.JPG

Ezen kívül Donum Terrae magolajok, krémek szinte a teljes választékkal, Leonardi balzsamecetek többféle ízben, borok, pezsgők és különböző alkoholos italok.

Végezetül, ami egy különlegesség az üzletben: a Flódni, a zsidó konyha legismertebb édes, töltött süteménye.

8_3.JPG

A tulajdonos nagyon kedves, szimpatikus fiatal hölgy, aki szívesen válaszolt minden kérdésünkre, a hely nagyon helyes és elbűvölő, a választék teljesen megfelel a kulináris élvezetek kedvelőinek. Mindenből többféle terméket találunk, de nincs az az érzésünk, hogy elveszünk a bőség zavarában, és képtelenek vagyunk dönteni – bár a szendvicskrémekről az esetemben ez nem elmondható, ezért szépen ki fogom próbálni az összeset.

Mivel többnyire olyan termékeket találunk itt, amelyeket a hétköznapi közértekben, boltokban nem lelünk meg, ezért a hétköznapi ember számára is felértékelődik. Azonban az árazás szempontjait figyelembe véve, nem találtam az árakat olyan magasnak, hogy kihagyjon a szívverésem.

A vásárlói közeg elsősorban a belváros és a szűk környezetből érkezik, többnyire fiatalok tértek be, amikor mi is ott jártunk, de nem lehet általánosítani ezek alapján.

Saját oldallal és webshop-pal nem rendelkezik, de a facebookon mindenki megtalálhatja őket, ahol nagy népszerűségnek örvend:

https://www.facebook.com/hajosdeli?fref=ts

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fincsa-nindzsa.blog.hu/api/trackback/id/tr305047390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.