Fincsa-nindzsa

Pisztáciás tarte - Imádom krém!

2021. július 30. - fincsanindzsa

Imádom a pisztáciát, de érdekes, ez nem függő ételem. Értem ez alatt azt, hogy képes vagyok bármikor leállni vele. A pisztáciakrémhez fűződő viszonyom azért még felülvizsgálom.

Mindig is szerettem a pitéket és ahogy kb 10 éve elkapott a macaron-láz, hozzávetőlegesen akkorra datálható a pite-imádatom is, azzal a különbséggel, hogy pitét rendszeresen sütök azóta is. Akkoriban vettem 3 féle kosárkát, amiben a pitéket akartam sütni, de végül ebből az egyik csomag a mai napig bontatlanul áll a fiókban, várva a szebb jövőt, ami lassan el is jön.

Most csak a nagyobbacskákat próbáltam ki, kb 10 és 12 centi átmérőjüek.

Hozzávalók: (4 nagy és 4 kicsi vagy 10 kicsi formához)

A tésztához:

20dkg liszt
10dkg vaj
5dkg porcukor
2ek víz
1 csomag vaníliáscukor
1 citrom reszelt héja

A krémhez, ami a 4 nagy tart megtöltésére elegendő

20dkg fehércsoki
100ml habtejszín
2 evőkanál pisztácia paszta (https://fincsa-nindzsa.blog.hu/2021/07/30/pisztacia_paszta_a_bolti_ar_toredekeert)

 A díszítéshez:

málna
pisztácia törmelék

 img_5464.jpeg

Krém:

A sütést a krém kikeverésével kezdjük, hiszen ennek ki kell hűlnie.

Forraljuk fel a habtejszínt és adjuk hozzá a csokit és kevergessük addig, amíg egy homogén krémet kapunk. A pisztácia pasztát csak akkor kanalazzuk bele, ha már egy picit meghűlt a krém. Ne legyen túl hideg se, mert akkor nem tudjuk egyenletesen eldolgozni benne a pasztát.

Tészta:

A pite tésztához a lisztet és a porcukrot morzsoljuk össze a hideg vajjal, majd adjuk hozzá a vizet - ez segít abban, hogy a tészta összeálljon. Végül reszeljük hozzá a citrom héját. Tegyük a fagyasztóba kb 15-20 percre, hogy jól megdermedjen.

Nyújtsuk ki a tésztát és a piteformánknál 2 centivel nagyobb köröket szaggassunk a tésztából, majd finoman passzintsuk bele a formába. Szurkáljuk meg és tegyük egy 10-15 percre a hűtőbe.

A sütőt melegítsük elő 180 fokra. 

A pitetésztákra helyezzünk nehezéket: sütőpapírból vágjunk kis négyzeteket és ezt tegyük a piteformákba, majd töltsük meg babbal vagy rizzsel. Így tegyük be a sütiket sülni, kb 15 percet, majd szedjük ki a nehezéket és süssük további 5 percet. A tészta közepe épphogy aranybarna legyen.

img_5456.jpeg

A formákból csak teljesen kihűlt állapotban szedjük ki a tortácskákat, és ha a krémünk is teljesen kihűlt, töltsük egy habzsákba, vágjunk rajta egy pici lyukat és kívülről befelé - vagy fordítva, de nekem így áll kézre - egyenletesen töltsük fel krémmel. Éjszakára tegyük a hűtőbe, hogy megdermedjen és másnap tegyük rá a friss málnát és a pisztácia morzsát.

 

Ez tényleg imádom-kérm lett!

A bejegyzés trackback címe:

https://fincsa-nindzsa.blog.hu/api/trackback/id/tr5916642734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CasioGitti 2021.07.30. 09:15:13

Nagyon guszta! Még esküvőre is eltudnám képzelni, mint deszertet!

fincsanindzsa 2021.07.30. 09:48:37

@CasioGitti: ebben az esetben valami lenge ruhába kell érkezni, vagy lazább nadrággal, mert addig somfordálnék arra, amíg el nem fogy.
Ha aktuális lesz esküvőre, szívesen megsütöm :)

CasioGitti 2021.07.30. 17:23:22

Most nálam nem aktuális, :) de nagyon kedves tőlled! Onnan ugrott be, hogy barátommal pár éve esküvön voltunk és a torta után ehető virágos poharas deszert következett. Ez a süti is beleillet volna! Nagyon reprezentatív és a gyümölcsösségével üdítő egy kicsit nehezebb torta után!
süti beállítások módosítása