Gofrit gyerekkoromban ettem igazán sokat. Igazán jó gofri, amelynek a tésztája nem esik össze és puhul meg, kevés van. Ahol laktam gyerekkoromban, a városközpontban van egy gofris, - ami a mai napig működik, és ugyanolyan fincsi falatokat lehet kapni, mint korábban – ahol csokoládés-diós gofrit szoktam enni, néha nosztalgiából vissza-visszamegyek a mai napig is.

Hosszú évek elteltek, amíg nem ettem gofrit. Néhány éve jártunk Brüsszelben, és ott annyira finomat és különlegeset ettem, hogy időközönként giga mennyiséget el tudok csipegetni. Annak az volt az érdekessége, hogy nemcsak ropogós volt, hanem olyan volt, mintha cukorba forgatták volna még frissen, melegen. De nem elégedtek meg ennyivel. A tetejére banán és eperszeletek, tejszínhab és csokiöntet került. Ezt utánozva, azóta, csakis így csinálom. Az öcsém tésztareceptje alapján.

Hozzávalók:

40dkg liszt - 3 tojás – 12dkg cukor – 15dkg margarin – fél liter tej – 1 csomag vaníliás cukor – 1 csomag sütőpor – csipet só – 1 citrom reszelt héja

A tojást a cukorral és vaníliás cukorral keverjük habosra, majd a vajat kisebb darabokra vágva, keverjük hozzá a robotgéppel.  Ha csomómentesre kevertük, adjuk hozzá a reszelt citromot, a sütőport, valamint a lisztet apróbb adagokban. Öntsük hozzá a tej egy részét, és amíg el nem fogy a tej és a liszt, adagoljuk folyamatosan a masszához, a robotgéppel közepes fokozaton keverve.

10 percet hagyjuk állni, a gofrisütőt forrósítsuk fel, egy szilikonos ecsettel vigyünk fel olajat, majd töltsünk a közepébe annyi tésztát, hogy, ha lecsukjuk, ne folyjon ki. 2-3 perc alatt, aranybarnára sütjük, ízlés szerint tálaljuk.