Fincsa-nindzsa

Meggykrém leves

2013. április 21. - fincsanindzsa

Végre visszatértem és akadt egy kis időm főzni. Vagyis csináltam neki helyet :) A legutálatosabb dolog az számomra, ha nincsen kész étrendem előre betervezve, akkor képtelen vagyok a diétám csinálni. Ezért most megint végig kell gondolom 4-6 hétre előre milyen változatos menüt állítsak össze az edzések mellé. 

A gyümölcsleves ötletét ma reggel az adta, ahogy mentem a piacra, és szokás szerint, utazás közben mindig anyukámmal beszélgetek. Kivételesen megkérdeztem mi is készül ebédre, és azt mondta, hogy meggykrémleves. Az, amiből eperkrémet is szoktunk csinálni? Igen, az. 

Nah királyság. Gyorsan felhívtam a férjem, van-e otthon meggy. De mivel már ezer éve nem főztem, megint rám tört a megalománia, és tudtam, hogy elkapott a főzőgépezet, és ma 4 óra előtt nem is lehet látni. Legalább kedves férjem nyugodtan tudja nézni a Forma1-et :)

Tett tettet követett, és végül elhatároztam, hogy ugyan másolás csak, de "főzök málnakrémlevest is, mert az tutira van otthon.

A leves receptje ugyanaz, mint az eperkrémé, csak a cukrozása tér el.

Az epres verziót itt találjátok:

http://fincsa-nindzsa.blog.hu/2013/04/28/eperkremleves_marcipanos_turogomboccal

Hozzávalók:


50dkg magozott (mirelit) meggy
5dl tej
250ml habtejszín
1 csomag Gála főzés nélküli vaníliapuding
1 csomag vaníliáscukor
ízlés szerint kristálycukor

1_55.JPG

A mirelit meggyet dobjunk bele jegesen a turmixgépbe, egy kevés tejet keverjünk csomómentesre a pudingporral, mert adjuk hozzá a többi tejet is. A tejet és a tejszínt öntsük bele a turmixgépbe, majd közepes fokozaton izzítsuk be a gépet, hogy összedolgozza a hozzávalókat. Egy csomag vaníliáscukrot szórhatunk hozzá. Én kifejezetten élveztem, hogy kellemesen savanykás az íze, és én nem raktam volna bele több cukrot, de jött a dzsihád, és a férjem "követelte" az édesebb ízt. Ezért, ha szeretnétek, tegyetek hozzá néhány evőkanálnyi cukrot. Végül nádcukorral egy kicsikét édesítettem.

2_40.JPG

Hogy még intenzívebb legyen az íze, ezért néhány levél mentalevelet is beletépkedhetünk, de apróra is vághatjuk.

Hidegen fogyasszuk. (Repeta elmaradhatatlan!)

3_26.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://fincsa-nindzsa.blog.hu/api/trackback/id/tr95237616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása