Fincsa-nindzsa

Túrógombóc

Bejegyzés alcíme...

2013. augusztus 22. - fincsanindzsa

Ezt még korábban készítettem, a diéta előtt. (Bár lehet, hogy mindig diéta előtt állok?) :) De gondoltam megosztom veletek, mert nagyon finom, laktató, könnyen összedobható és mindenekelőtt nem olyan vészesen hizlaló :) Kell ennél több?

Hozzávalók

fél kiló túró
2 tojás
reszelt citrom héja
búzadara és kristálycukor ízlés szerint.

Zsemlemorzsa
kevés zsiradék

Először is a túrót alaposan összetörjük villával, majd a tojássárgáját és egy kevés cukrot is hozzákeverünk. Reszeljük bele egy megmosott citrom héját.

A tojásfehérjét verjük kemény habbá, hogy a kanál megálljon benne.

Ha ezzel megvagyunk, akkor a tojáshabot óvatosan forgassuk össze a túróval, majd szórjunk hozzá búzadarát. Én inkább puhán szeretem így néhány kanál elegendő, de van, aki olyan keményen szereti, mint a beton. Ha nem elég édes, akkor cukrot is tegyetek egy keveset hozzá.

Amikor a tojáshabot felverjük, párhuzamosan kezdjük el forralni a vizet is. Ha az felforrt, egy kevés zsiradékot és sót is adjunk hozzá, majd egy próbagombócot gyúrjunk és dobjuk a forrásban lévő vízbe. Ha szétesik, akkor szükséges még egy kevés búzadarával keményebbé formálnunk, de ezzel se essünk túlzásokba.

Közben a zsemlemorzsát egy kevés olajon pirítsuk meg én aranybarnán szeretem igazán.

Lehet rá fahéjas cukrot, porcukrot, és tejfölös-olajos szószt is kenni, ami apukám nagy kedvence. Ebből az adagból legalább 20 gombóc lesz – nem szeretek nagy gombócokat formálni, hozzá kell tennem.

1_48.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://fincsa-nindzsa.blog.hu/api/trackback/id/tr885134357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása