Fincsa-nindzsa

Vörös áfonyás-mandulás keksz

2014. február 08. - fincsanindzsa

Múlt szombaton a kutya megint nem hagyott aludni, így gondoltam hasznosan fogom tölteni az időt így 5.30 magasságában. Úgyis szerettem volna valami kekszecskét sütni és ez kiváló alkalomnak bizonyult. Gyorsan megnéztem milyen aszalt gyümölcsei voltak otthon, mert szerettem volna valami finomsággal feldobni a kekszeket, és végül vörös áfonya és mandula kerül bele.

Hozzávalók: (mérettől függően 18-20 darab)

12dkg porcukor
20dkg finomliszt
5dkg kukoricaliszt (ha nincs akkor helyettesíthető finomliszttel)
1 marék mandulaszelet
10dkg vörös áfonya
20dkg hideg teavaj
lekvár

Első lépésként vagy daráltjuk le a mandulát – egy kevés cukorral, hogy ne ragadjon le az aprítóba, én azonban mozsarat használtam, mert így tudtam kontrollálni, mennyire szeretném apróra és egyenetlenre törni a szeleteket.

1_221.jpg

A vörös áfonyát pedig vágjuk kisebb darabokra, természetesen csak elnagyoltan.

2_170.jpg

Amire nagyon figyeljünk, mivel vajas tésztát készítünk, hogy a vaj legyen olyan hideg, amilyen csak lehet, ugyanis úgy könnyebb dolgozni vele ebben az esetben.

A lisztet, a porcukrot és a vajat gyors, határozott mozdulatokkal dolgozzuk össze, végül gyúrjuk hozzá a mandulát és az áfonyát is.

Ha megpuhult a tészta, akkor formáljunk belőle gombócot és tegyük 5-10 percre a fagyasztóba. Nekem a sima hűtő nem bizonyult elegendőnek.

A sütőt melegítsük elő 180 fokra, ha légkeveréses üzemmódra állítjuk, akkor 160 is elegendő.

A tésztából gyúrjunk a diónál egy picit nagyobb gombócokat, majd lapítsuk ki ízlésünk szerint. Én szeretem a vastagabb, tömzsibb kekszeket.

3_121.jpg

Kb 12-14 perc alatt süssük meg. Én a világosabbakat szeretem, de a második tepsinél annyira lekötött valami, hogy azok inkább félvér kekszre sikeredtek.

Ha kiszedtük a sütiket a sütőből, még melegen a közepükbe egy szaggatóval vagy kupakkal nyomjunk egy kört, és a körön belül töltsük meg lekvárral. Én cseresznyés-meggylekvárt és citromlekit töltöttem bele. (A cseris lekvárt én főztem: http://fincsa-nindzsa.blog.hu/2013/07/02/cseresznyes_meggylekvar )

A sütit tegyük vissza a sütő még néhány percet sülni. Ha kiszedtük és kihűlt, szórjuk meg porcukorral, ha szeretnénk.

4_94.jpg

Díjnyertesre sikeredett, legalábbis a visszajelzések alapján.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fincsa-nindzsa.blog.hu/api/trackback/id/tr195804520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása