Fincsa-nindzsa

Zöldborsólepény

2014. április 11. - fincsanindzsa

Hétvégén végre kiélhettem magam, és állati jó kajákat dobtam össze. Találtam nagyon király Jamie Oliveres recepteket, amit feltétlenül ki kellett próbálnom, és végül kitaláltam hozzá egy frankó rákos főételt is, amitől nagyon-nagyon jó lett, mégozzá a fokhagymás rákot. Ha nem szeretitek a rákot, akkor hallal is ehetitek, de önmagában fogyasztva is kiváló.

Hozzávalók

10dkg borsó
10dkg bab
10dkg teljeskiőrlésű liszt
40g reszelt sajt
2 tojás
1-1.2dj tej
1 szál póréhagyma
1 ág mentalevél
só, bors

3_25.JPG

A mirelitborsót és a babot forró vízzel öntsük le, és hagyjuk 10 percig állni, hogy megolvadjon.

1_52.JPG

A mirelitekhez reszeljünk sajtot, és dolgozzuk össze vele a hozzávalókat. A póréhagymát hosszában vágjuk félbe és karikázzuk fel, majd ez is mehet a keverékhez. A mentaleveleket aprítsuk fel, és adjuk a „tésztához”. Sózzuk, borsozzuk ízlésünk szerint.

2_37.JPG

Egy serpenyőbe olvasszunk fel zsiradékot, majd egy kanálnyi tésztát halmozzunk fel a forró olajon és kb. 2-2 perc alatt süssük aranybarnára mindkét oldalát.

Mivel a diéta során eléggé összeszűkült már a pocak, ezért jó ha két szeletet le tudok nyomni belőle. Ennyi lisztet egyszer elviselhet a szervezetem :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fincsa-nindzsa.blog.hu/api/trackback/id/tr925149092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Intizar 2013.05.18. 16:24:28

Nagyon tetszik! De: kérem szépen, milyen bab? fehér, tarka, ződ, óriás, törpe? És mirelit az is? Bocs, de az a kép kicsi nekem, nem látom!

fincsanindzsa 2013.05.18. 16:48:17

Fehér mirelitbabot vettem hozzá, mert így színben jobban nézett ki a borsóval. Mirelitből nem is láttam akkor másfélét, de szerintem finomabb friss babból. Méretre mondjuk a borsónál kb. kétszer akkora legyen maximum.

Sajnos nem szeretnék nagyobb képet felrakni, azonban egy apró csellel ezt is lehet orvosolni. Ctrl gomb lenyom az oldalon állva, az egér görgőjével pedig lehet kicsinyíteni-nagyítani. Ebben az esetben pedig az utóbbi funkciót kérem szépen igénybe venni. :)
süti beállítások módosítása