Fincsa-nindzsa

Spenótos lasagne

2013. május 30. - fincsanindzsa

Ezer meg egy éve szeretnék már spenótos lasagne-t készíteni, de még nem találtam olyan receptet, ami igazán felcsigázott volna, ezért megint a saját költeményhez kellett folyamodnom. Az esküvőnkön a vegák kedvéért készült spenótos lasagne, amiből anyukám mentett egy keveset, hogy mi is meg tudjuk kóstolni. Kifejezetten finom volt, de szerintem, amit készítettem, az még jobbra sikerült. Mi lett volna, ha friss spenótból készíteném? El sem merem képzelni. Gyorsan elkészül, nem macerás. Nézzük, hogy is dobtam össze:

Hozzávalók (2-3főre)

1 csomag mirelit paraj
250g mascarpone sajt
4-6 gerezd fokhagyma 
2ek. étolaj

szerecsendió

besamel mártáshoz:

3ek. liszt
5dkg vaj
tej

reszelt füstölt és trappista sajt

10 lap lasagne tészta

Kezdjük a víz forralásával, mert ez a legidőigényesebb.

A fokhagymát pucoljuk meg és zúzzuk össze. Olajon pirítsuk meg, majd adjuk hozzá a felolvasztott spenótot, és folyamatos kavargatás mellett főzzük tovább, hogy ne kapjon oda. Keverjük hozzá a mascarpone sajtot, majd ízlés szerint ízesítsük sóval és szerecsendióval. Ha szeretjük a borsot, azt is tehetünk hozzá, de én kihagytam, mert nem éreztem szükségét.  Forraljuk fel a krémet, majd tegyük félre.

Készítsük el a besamelt: kb. 5 dkg vajat olvasszunk fel egy lábosban, majd öntsünk hozzá egy kevés tejet és forraljuk fel. Apránként kanalazzuk hozzá a lisztet és szilikonos habverővel keverjük csomómentesre. Mártás állagú legyen. Hogy ez milyen is? Én is néztem furán, de megpróbálom definiálni. Legyen folyékony, de inkább sűrűn-folyékony. Ha túl folyékony, akkor mehet hozzá egy kevés liszt, ha sűrű, akkor tejjel javítsunk az állagán. Vigyázzunk vele, ne legyen túl lisztes, ugyanis a főzés hatására hamar besűrűsödik.

1_115.jpg

Ha a víz felforrt, tegyünk bele egy kevés sót, majd kettesével helyezzük bele a lasagne lapokat. Kb. 1-1.5 percig főzzük elő a lapokat. Erre azért van szükség, mert kevesebb ideig kell sütnünk, és a lapok nem keményednek meg.

Szedjünk elő egy jénait. Kb. 15x35centis méret elegendő ehhez az adaghoz. Vajazzuk ki az edényt, majd az első két megfőtt lasagne lapot helyezzük bele, hogy teljesen elfedje az edényt. A tésztákat folyamatosan főzzük, mert amíg a krém adagolásával pepecselünk, addig a tészták fődögélnek.

A tésztára kanalazzunk egy merőkanálnyi spenótos krémet, majd a besamelből 2-3 evőkanálnyit oszlassunk el egyenletesen. Hogy megbolondítsam egy kicsit, ezért minden réteg zárásaként, reszeltem rá füstölt és trappista sajtot.

2_77.jpg

Az én jénaimba 5x2 lap fért el, ami tökéletesen elegendő volt e mennyiséghez. Addig folytassuk a rétegezést, amíg van krémünk. A tetejét tésztával, majd sajttal zárjuk. (Jó sokkal)

3_40.jpg

Mivel jénait használunk, NE melegítsük elő a sütőt, mert megpattan az edényünk. Ezért a hideg sütőbe tegyük be az edényt, és kezdjük el melegíteni, és 180 fokon süssük aranybarnára.

 4_27.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fincsa-nindzsa.blog.hu/api/trackback/id/tr754858741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása