Fincsa-nindzsa

Rázva pirított marha kínai tojásos tésztával

2013. augusztus 16. - fincsanindzsa

Már számtalanszor megfőztem Jamie Oliver egyik 30 perces kajáját, bár lehet, hogy ő a 15 perces fogások között hirdette J Tényleg fél órán belül elkészül, a tészta főzésével és a hús sütésével együtt. Szeretem a thai kaját, azonban az ötfűszerkeverék miatt a lakásunknak két hétig olyan szaga volt legutóbb, mintha egy távol-keleti kifőzdét üzemeltetnénk. Ebből tanulva, inkább elhagytam ezt a nagyszerű fűszerkeveréket. Egy fontos infó hozzá: egyszerre sok művelet között kell zsonglőrködnünk és mind a négy főzőlapot igénybe kell vennünk.

Hozzávalók

Húshoz:

25-30dkg hátszín
só, bors, ötfűszerkeverék
10-15dkg laskagomba
kevés olaj

Tésztához

3 csomó kínai tojásos metélt
kb. 2 ujjnyi reszelt gyömbér
kevés chilli
1 szál zöldhagyma
fél csokor friss koriander
10-15 garnélarák

földimogyoró
szezámmag

babcsíra

A hús, nagyságától függően, egy-két szeletben süssük meg. Előtte sózzunk, borsozzuk és alaposan dörzsöljünk bele az ötfűszerkeverékből, ami talán kínai.  Forrósítsuk fel a serpenyőt, és egy kevés olajat, majd néhány perc alatt süssük meg a hús mindkét oldalát. Amikor a hús már majdnem megsült, dobjuk hozzá a gombát és rázzuk össze a hússal, amíg pillanatok alatt megpirul a gomba. Még forrón, vékony szeleteket vágjunk a húsból. Ahogy Peti mondaná, a „húsz legyen omlósz”.

1_152.jpg

A vizet rakjuk fel közben forrni. Egy picit sózzuk meg, ha forráspont után a tésztacsomókat pár perc alatt főzzük készre.

A harmadik serpenyőbe dobjunk 1 maroknyi sózatlan földimogyorót és egy kevés szezámmagot, amit pirítsunk meg.

4_50.jpg


Végül, használjuk ki az utolsó szabadon maradt főzőlapunkat is és kerítsünk egy wokot. A gyömbér reszeljük le, egy kevés chillit vágjunk apróra, a koriandert elnagyoltan aprítsuk fel és pároljuk meg. Dobjuk hozzá a megpucolt garnélarákokat is, és pirítsuk meg. (Mostanában inkább fagyasztottat veszek, aminek csak a farka van fent, így a nettó tömege ár érték arányban jobban megéri.

2_107.jpg

 

Ha a tészta megfő, szűrjük le és keverjük össze a wokban levő alapanyagokkal. Adjuk hozzá a gombát, a mogyorót és a szezámmagot, majd a felszeletelt marhát is. Végezetül fedő alatt jól rázzuk össze és frissen fogyasszuk.

3_67.jpg

5_19.jpg

A tetejére nyugodtan szórjunk egy kevés babcsírát, nem fogja elrontani.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fincsa-nindzsa.blog.hu/api/trackback/id/tr745462487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása