Fincsa-nindzsa

Kecskesajtos gnocchi

2014. január 08. - fincsanindzsa

Egy kedves barátnőmmel egy napon tartjuk a szülinapunkat és az Innioba mentünk megünnepelni. Az étlap fantasztikus ételeket vonultatott fel, ám egy probléma volt vele: mindenből mini adagokat adtak, épphogy egy falatnyi mennyiséget. Mivel az egyik fogás igencsak megtetszett, ezért úgy döntöttem, hogy elkészítem. Most ugyan a tésztát nem magam készítettem, de ez az ízhatáson nem változtatott semmit.

Hozzávalók (4 fő részére)

2 csomag gnocchi
30dkg kecskesajt
10dkg baconszalonna
20dkg laskagomba

kevés tejszín
metélőhagyma

Első lépésként tegyük fel a vizet forrni. Ha felffort, sózzuk meg alaposan. Amit mennyiséget beletennénk, mehet nyugodtan a kétszerese bele. A gnocchi kb. 1-1,5 perc alatt főzzük meg és szűrjük le.

Amíg a víz felforr, szinte mindent elő is tudunk készíteni.

A baconszalonnát szeljük vékony szeletekre a gombával együtt. Süssük a szalonnát zsírjára, a gombát ezzel együtt pirítsuk meg. a kecskesajtot kockázzuk fel és adjuk a gombához. Sózzuk meg egy picit, majd aprítsunk rá metélőhagymát. Nekem van egy fantasztikus ollóm, aminek több ága van, így egy perc alatt fel tudom aprítani.

1_210.jpg

2_161.jpg

3_112.jpg

Addig főzzük, amíg a gomba megpuhul, a sajt pedig szinte teljesen elolvad. Egy kevés tejszínt nyugodtan adjunk hozzá, és szerecsendióval ízesíthetjük pluszban. A tejszín azért szükséges, mert a tészta különben elég száraz lesz különben. (Én végül még egy kevés tejfölt is kevertem hozzá fogyasztás előtt.

4_86.jpg

Végül, ha a „feltét” elkészült, a gnocchit forgassuk bele.

Forrón tálaljuk, úgy az igazi. :) Reszelhetünk rá egy kevés parmezánt is. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fincsa-nindzsa.blog.hu/api/trackback/id/tr735740468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása