Fincsa-nindzsa

Eperszezon - 2. fejezet - Edzés előtti "joghurt"

2020. június 19. - fincsanindzsa

Az elmúlt évek alatt nem változtattam túl sokat a reggelizési szokásaimon. 2-3 tojás, hagyma és az egyebek. Amióta nem a tojásos reggeleket indítom, nincs még meg az állandóság, csak kóstolgatok mindent. 

A visszatérő elem a hajdinapehely, mert nem kell vele sokat vacakolni. Ha már előkerült a turmixgép, úgy gondoltam, hogy a szokásos hajdinapelyhet, fehérjeport és epret egy picit felturbózom.

Hozzávalók (egy kínkeservesen nagy adagra)

1 banán
10dkg eper
1 adag fehérjepor
50g hajdinapehely
2 deci cukrozatlan mandulatej

Kalória: 454
Fehérje: 29.4g
Zsír: 6.3g
Szénhidrát: 74.3g

img_3022.jpg

Normál esetben a banánt és a mandulatejet is kihagyom, de ma nem tudtam ellent mondani kísértésnek. Nagyon finom és rettentően laktató, picit ropogós a durvára aprított hajdinapehely miatt. Ha őszinte akarok lenni, akkor az utolsó decit a kutya ette meg, mert nem bírtam vele. Nem lett kajakómám tőle, nem nehezedtem el, de tény és való, hogy jó sokáig erőt biztosított számomra.

Masinától független, vágjuk kisebb darabokra a gyümölcsöt és az összes összetevőt öntsük a turmixgépbe és alaposan dolgozzuk el.

Egyetlen teendőnk maradt már csak: fogunk egy nagy müzlistálat és egy kanalat, ha van teraszunk, akkor csücsüljünk ki egy reggeli békés falatozásra.

 

Ha még több epres tartalmat szeretnél látni, látogasd meg ezt a bejegyzést is:
https://fincsa-nindzsa.blog.hu/2020/06/18/eperszezon_1_fejezet_a_smoothie

Eperszezon - 1. fejezet: A smoothie

Úgy gondoltam, hogy ez a hét az eperről fog szólni, hiszen most van szezonja és adnék néhány egyszerű felhasználási módot hozzá. És amúgy is, egész nap csak eperrel dolgoztam.

A szuperillatos eper, amellett, hogy kevés kalóriát tartalmaz, - mindössze 32 kalóriát 100 grammja - tápláló, finom és egészséges. 

Fogyaszthatjuk nyersen, turmixolva, levesként, sütibe, lekvárnak, bár egy eper főzelékre csúnyán néznék, ha létezne. 

Hetek óta tervezek egy smoothie sorozatot indítani, de még mindig ritkán eszek gyümölcsöt, így az, hogy egyszerre két vagy többféle gyümölcs legyen itthon, az puszta véletlen.

Hozzávalók

1 banán
10dkg eper
Alpro cukormentes mandulatej
mentalevél

Kalória: 166kcal
Fehérje: 3.3g
Zsír: 2.8g
Szénhidrát: 35.2g

 

img_3014.jpg

 

Ehhez a hadművelethez egy turmixgépre / smoothie készítőre lesz szükségünk, amibe nemes egyszerűséggel beledobjuk a felszeletelt banánt és a félbevágott epreket, majd nyakon öntjük a tejjel. A tej lehet tetszőlegesen választható, én kíváncsi voltam a cukormentes mandulatejre. Alapvetően alig iszom tejet, növényit se, de most gondoltam ezt is kipróbálom.

Szerintem a menta megbolondítja, így 2 jó nagy levéllel belecsempésztem.

Turmixoljuk krémesre és hidegen fogyasszuk. 

Extra meleg nyári napokon adjunk hozzá néhány jégkockát is.

Harmadik hét összefoglalója

Nagyjából vasárnap hajnali kettő körül, egy kultórált délutáni sütögetés után azzal a kellemes f@szkivan életérzéssel ébredte, hogy megint úgy ég a nyelőcsövem, mint életemben kevés alkalommal. Nem vagyok gyógyszerpárti, így csak bízni tudtam a szódabikarbóna erejében.

A hetemet fizikailag a fermentált káposzta tette tönkre. Először vörös, égető hólyagocskák, csaláncsípés szerű kiütések lettek az ujjaimon, majd mára szinte teljesen lekopott egy teljes réteg bőr az ujjaimról és a tenyeremről, valamint úgy megöregedett a kezem, mint amilyen a hőn szeretett nagyim „dolgos keze” volt.

Szóval nagyikéz és égő gyomor. A fermentált káposzta egy pofonként ért, ugyanis be akartam építeni a savanyúkáposztát. Sokszor.

Az égető érzés pedig a csülkös bablevestől volt. Igyekeztem kikerülni a husidarabokat, de néhányat nem tudtam elkerülni, így megettem. Csak ez lehetett a bűnös, ugyanis ilyenkor másnap a gyanúsnak tűnő dolgokból szoktam még egy adagot enni, hogy teljesen megbizonyosodhassak róla.

Az alternatív gyógyászat híve vagyok, egész tág spektrumon. Úgy vélem, hogy az hat, amiben hinni tud az ember.

Múlt héten eljutottam egy lányhoz, aki sikeresen kezelt és gyógyított néhány ismerősömet, nagyon pozitív eredménnyel és én is nagy reményeket fűzök hozzá. Hosszú évek fejtörése után, úgy érzem jó kezekbe kerültem és lesz megoldás a problémáimra.

Nagyon érdekes, hogy mennyire intelligens a szervezet, már éreztem, hogy én nem akarok, nem tudok most több húst megenni és a vizsgálat többek között azt is kihozta, hogy nem tudom lebontani a fehérje-enzimeket. A növényi étrenddel pedig tehermentesíteni tudom a szervezetem és azt is teszem, közel 4 hete. Juhúúúúú!

Egy meglepő dolgot vettem észre, a korábban tapasztaltakhoz képest: ha a cukor-fogyasztásom eltér a napi megszokottól – ezt vegyük napi 10 dkg gyümölccsel egyenértékűnek – akkor a dózis (pl. egy szelet torta) kb. fél órával elalszom. Nem szimplán kajakómát kapok, hanem le kell pihennem egy 15-30 percre. Minden alkalommal, amikor nem megfelelővel etetem a testem. 

Egyáltalán nem jut eszembe a hús, nem vágyom a sajtra, a tejfölre – ami számomra a legkívánatosabb volt mindig is. És én, aki évekig rántottán élt, most gond nélkül fordulok el tőle. Ráadásul még akkor sem jut eszembe, hogy belekóstoljak, amikor a pasimnak készítem az ebédjét. Ugyanis neki ez az első részben húsmentes hete, így csak heti 3-4 növényi napot tervezek neki.

 

 

Répás "tócsni"

Amikor elkészültem vele, sehogy sem illet rá a pogácsa elnevezés. Sokkal inkább hajazott a tócsnira, amit mi leginkább tócsinak hívtunk és hatalmas adag tejföllel, alaposan megsózva ettünk. Mit ettünk?! Tömtük magunkba mint az állat gyerekként, rosszullétig, mert természetesen már akkor is jó evő gyerekek voltunk.  Ha egyszer gyerekem lesz, nem is tudom mihez kezdek vele, ha az ételt csak piszkálni fogja. Ne rohanjunk ennyire előre, hiszen a tócsnit még meg kell sütnünk és jól is kell laknunk vele.

Elég rendhagyóan sütöttem meg, ugyanis krumplit sosem tartunk itthon, ellenben vészhelyzet esetére, a fagyasztóban egy kilo fagyasztott hasábmindig fellelhető. Ez most pont jól jött és ez adta azt a jó ropogós, jól átsült tócsni ízvilágot.

Hozzávalók (10 darab készült belőle, ami két főre elegendő mennyiség)

7.5dkg vörös lencse 
1 nagyobb répa 
15dkg fagyasztott hasábburgonya (helyett lehet 2 nagy reszelt krumpli)
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
3 evőkanál útifűmaghéj (+víz)
2 ek. szezámmag
1tk. őrölt koriander
1 tk. krukuma
1,5 tk. füstölt paprika
só, bors

Kalória (összes): 696
Fehérje: 27.36g
Zsír: 19g
Szénhidrát: 94.22g

img_2840.jpg

A vöröslencsét ne áztassuk be előre, különben teljesen szét fog főni. Tegyük fel a vizet forrni, sózzuk meg, majd főzzük puhára a vöröslencsét, kb 15-20 perc alatt. 

Közben a hasábburit sózzuk meg és a sütőben 200 fokon süssük meg. Ha megsült, vágjuk 2-3 centis darabokra és tegyük félre.

(Szerintem úgy sokkal finomabb, ha a vöröshagymát nem nyersen, hanem megpirítva adjuk a többi hozzávalóhoz)

A répát reszeljük le nagylyukú reszelőn - így sokkal kevesebb levet fog engedni.

Az útifűmaghéjat húzzuk fel annyi vízzel, hogy ne egy szivaccsá álljon össze, mert akkor darabos lesz és nem fogunk tudni bánni vele. Keverjük össze egy nagy tálban a kifőtt lencsét, a nyers répát, a fűszereket és a hagymát. Adjuk hozzá  megsült hasábburit és a szezámmagot is - ha van, inkább lenmagot haszánljunk és végül tojás helyett a vízzel összekevert útifűmaghéj segít abban, hogy összetartsa a "tésztát" amikor pogácsákat formálunk belőle. 

A serpenyőt forrósítsuk fel és kókuszolajban süssük aranybarnára az előre megformázott pogácsák mindkét oldalát.

Fokhagymás mártogatós. Nem egy első randis kaja

Nem vagyok egy nagy chips rajongó, de azon már elkezdtem gondolkozni, milyen egészséges helyettesítőket dobhatnék be, amire időközönként elcsábulhatok. Korábban répát vágtam csíkokra és azt mártogattuk mindenféle szószba. Nekem alapvetően nem az a lényeg, hogy mit mártogatok, hanem mibe. 

Találtam a piacon egy hölgyet, akinél bébi méretű édesburgonyákat lehet kapni nagyon olcsón. Ezeket maximum kétfelé érdemes vágni, mert pont olyan gusztán aprócskák. Csak megmosod alaposan, felvágod, megsózod és fűszerezed és dobod is be a sütőbe. Olaj nélkül, egy kevés vízzel nyakon öntve. Isteni lett. De magában mégsem lehet édesburit enni, ugye?! Nem akartam a ketchup-pal vacakolni, hiszen már napok óta egy fokhagymamártásról álmodoztam. Sokkal gyengédebb volt meg a helyemben, picit inkább ilyen besamel-mártás szerű, de ehhez még egy kis kísérletezés szükséges.

Helyette egy hardcore, a vártnál meglepően csípősebb szósz készült belőle.

Ezt a mennyiséget kb fél kiló édesburival porszívóztuk fel. 

Hozzávalók

5 gerezd fokhagyma
50g Flora margarin
friss rozmaring
3 púpos evőkanál a "parmezánból" (https://fincsa-nindzsa.blog.hu/2020/06/11/elet_sajt_nelkul_vagy_megsem)
vegán majonéz 

img_2965.jpg

A fokhagymát összeaprítottam, de talán kevésbé lehet intenzív, ha a fokhagymanyomóval összezúzzuk és nincs az a zavaró érzés, hogy ráharapunk az aprócska fokhagymadarabokra. Felolvasztottam 50 g vajat, amit langyosan összekevertem a fokhagymával és felaprítottam egy kisebb rozmaring-ágacskát, amin 8-10 levél volt talán. Hogy krémesebb legyen, úgy gondoltam a "parmezán" mindenképp dobni fog az állagán és ebből ugye nem lehet kis adagot csinálni...szóval jó szolgálatot tett most is.

img_2961.jpg

Végül hozzákevertem annyi majonézt, amivel úgy éreztem megfelelően kiérződik belőle a rozmaring és a fokhagyma íze is. 

Attól nem kell félni, hogy tologatni kell a hűtőben, mert az ízeknek még ideje sem volt összeérni. Addigra pont elfogyott, mire kettőt pislantottunk.

Vajon megharagszik, ha jellegtelennek titulálom elsőre? Pak Choi

Még a karantén előtt jártunk a Törökmézben egy nagyon kedves ismerősömmel és egy isteni ebédet költöttünk el. Szűzérméhez kaptunk olyan finom sárgarépamártást, amilyet még életemben nem ettem - amúgy sárgarépamártást se... és ehhez zöldségköretként pak choi adtak. Halvány fogalmam sem volt róla mi ez és a boltban tutira elmentem volna mellette, annyira jellegtelen. 

Ez a zöldség nagyon hasonlít a kínai kelre, ami szintén nagy kedvencem. Magas rosttartalommal bír, tisztítja az emésztőrendszert, serkenti az emésztést. 

Ha ti is ki szeretnétek próbálni, a Metroban és a Bikás parki piacon szombatonként fellelhetitek.

Hozzávalók (2 fő részére)

2-3 pak choi
3 ek. kókuszolaj (ennyit simán felvesz)
8-10 nagy fej gomba

Ennek az ételnek nagyjából "nulla" a kalóriatartalma, ha csak a zöldségrészét nézzük. A pak choi és gomba 100-100 grammjában van összesen 35 kalória, a szénhidráttartalma pedig összesen sem éri el az ötöt. 

img_2212.jpg

Ha nagy rohanásban vagytok, főzzetek ki előre 20-30dkg rizst, ami jó néhány ebédre elegendő lesz  (20 dekából nagyjából 70 deka főtt rizzsel számoljatok) és egy állandó jolly jokerként ott lapul majd a hűtőben, amit bármikor felhasználhattok.

Aki még nem dolgozott a pak choi-jal, semmi ördöngősség nincs benne. Volt hogy leveleire szedtem szét, de legutóbb csak hosszában kettévágtam és alaposan megmostam, mielőtt felhasználtam volna.

Két serpenyőt használok, ha nem akarok időt vesztegetni, így közel hasonló időben készül el a gomba és a pak choi is. 

Felforrósítom az olajat, a pak choit valamint a gombát rádobom a tűzre és egy picit megsózom. Más fűszert nem is használok hozzá, mert annyira kellemes ízvilágot hoz ez a gyenge "fűszerezés" elő, hogy kár lenne túlzásokba esni.

Mindkét oldalát alaposan megsütöm, - legyen picit barnás színe néhol - majd rizzsel tálalom.

 

 

 

Cak szemmi hószkuszpókusz! Kicit tényleg cíp!

Határozottan meg voltam győződve arról, hogy a tofu és én nem leszünk nagy cimborák. Napok óta tologattam a hűtőben, sőt, már majdnem továbbadtam. Végül beadtam a derekam és kipróbáltam. Egész nap édeset kívántam tegnap, így ebből egy édes vacsorát rittyentettem. Ritkán járok kínaiba, kb. évente kétszer, de akkor is minden alkalommal rettentően rosszul vagyok tőle. Ott a kedvencem a szezámmagos csirke. Tudjátok, az a jó édes, mézes bundás. 

A tofu ellen is egy hasonló merényletet követtem el és még az ember is azt mondta, hogy ez állati finom és ő mikor kezdi már el végre ezt a növényi alapú táplálkozást, mert már a hétre ígértem neki.

Hozzávalók (2 adag)

1 csomag füstölt tofu (30dkg)
2 evőkanál étkezési keményítő (nem vettem tápióka keményítőt és amíg ez el nem fogy, tökéletes lesz)
5 ek rizsszirup (kb. 50g)
kb. 100ml édes chili szósz

Kalória / adag: 510
Fehérje: 24.3g
Zsír: 17g
Szénhidrát: 55g

img_2908.jpg
Ezt tényleg ritkán egyétek, mert nagyon magas a szénhidráttartalma!

A tofut felszeleteltem és hároszögekre vágtam, majd megforgattam a keményítőben és utána a nagyon-nagyon forró olajba dobtam.

Egy serpenyőbe belekanalaztam a rizsszirupot, majd amikor elkezdett bugyborékolni, hozzáöntöttem az édes chilli szószt és a szezámmagot. Amikor a tofu aranybarnára sült, a serpenyőben átforgatom a szezámos löttyel, néhány percig sütöm, hogy aprócska kérget alakítson ki rajta a hő hatására és rizzsel fogyasztom.

Tejszínben utazom

Amióta nem eszem húst, még ki sem próbáltam a tejszínes tésztát, pedig napok óta a sós ízre vágytam. Az igazi sósra. Azt hiszem most kezdem érezni, hogy kevesebb sót használok, mint szoktam.

Egy nagyon vicces sztorit osztanék meg veletek, ugyanis az ételek befotózása nem mindig megy zökkenőmentesen, köszönhetően a szárnysegédemnek, aki egy szuperokos golden retriever. Ezt az egytálételt még anyukáméknál fotóztam, ahol a kertben letettem a földre a fotós hátteret, mert ha a bakra tettem volna fel, akkor nem látom hogy és hol csillan meg a kép.  Ez eddig jól is működött. Eddig.

A kutyám persze minden lépésemet végig asszisztálja vagy éppen meredten nézi a kaját, hátha leesik neki valai potya-falat. Térültem-fordultam a saját tengelyem körül, tényleg csak egy másodperc volt az egész, de már hallom, hogy a frissen elrendezett "díszlet"  hangokat ad a hátam mögött. A tészta össze-vissza hullott és kent mindent, a "parmezán" szállt jobbra-balra, de még úgy ki tudtam rántani a fejét a tányérból, hogy azt az adagot utána szépen be tudtam fotózni - legalább fotózni, egy aprócska kármentés után. Közben megérkezett a másik kutyusunk és amíg fotóztam, a lábammal próbáltam őt is távol tartani, ugyanis ő már nem hall. Nem is én lennék.

A tészta előkészületei:

Hozzávalók (2 nagy adag és egy uzsira való csipegetős)

25dkg  durumtészta (száraz) (+5 dekával megvan az a 3 adag is)
30dkg gomba
1 Dr. Oetker Creme vega
1 nagy fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2 ek. olivaolaj
só, bors

Kalória / adag (2,5 adaggal számoltam): 645
Fehérje: 17.42g
Zsír: 27.6g
Szénhidrát: 81.54g

img_2726.jpg

A tészta vizét felteszem főni és amikor felforr, szórok bele egy kevés sót és al dentére főzöm a tésztát.

Közben az olivaolajat felhevítem egy wokban és a felkockázott vöröshagymát üvegesre pirítom és a felszeletelt gombát nagy lángon megpirítom. Adok hozzá egy csipetnyi sót és a szeletekre vágott fokhagymát - így jobban megmarad az íze. Amikor a gomba megpirul, belekanalazom a creme vegát, szórok bele sót és borsot és felforralom. 

Ha a tészta elkészült, ne szűrjük le róla teljesen a vizet, hanem egy csepp vízzel együtt forgassuk a tésztát a tejszínes alaphoz. Ha szükséges, ízesítsük még utólagosan.

Végezetül, tálalásnál szórjuk meg a vegán parmezánnal: https://fincsa-nindzsa.blog.hu/2020/06/11/elet_sajt_nelkul_vagy_megsem

Aprítsunk rá friss bazsalikomot és ha valami frissre vágyunk, néhány koktélparadicsomot is szeleteljünk rá.

Élet sajt nélkül. Parmezán "kukacok"

"Rettegtem" attól, milyen lesz az élet sajt nélkül, hiszen a tojás és a sajt közel mindennapi szereplője volt az életemnek. Méghozzá  a kifejezetten jó minőségű termelői sajtból, amiről a várthoz képest, egészen könnyen le tudtam mondani.

Talán a sajt volt az első, amire helyettesítőt kerestem és szerintem azóta sem történt ilyesmi. Nagyon szuper bloggereket találtam külföldön és ez indított el azon a vonalon, hogy a sörélesztőpelyhen túl is van alternatíva a parmezánra, ugyanis nekem a sörélesztőpehely egyáltalán nem ízlik. 

Így állt össze az alábbi recept is, ami jó sokáig elég lesz :)

Hozzávalók:

15 dkg natúr kesudió
4 ek. sörélesztőpehely (kb. 60g)
só és fokhagymasó (ízlés szerint)

img_2722.jpg

Az összes hozzávalót az aprítóba helyezem - fontos szerintem, hogy nagyteljesítményű gépet szerezzetek be, mert az alacsony teljesítményűek nem fogják szép apróra darálni sem a kesut, de a szezámmagot meg végképp nem.

De vissza a recepthez, mert megint elkalandoztam!

Az alkatrészeket az aprítóba helyezem és finomra darálom vele. 

img_2745.jpg

Ha nem elég sós a hatás, akkor ízesítsetek utána egy picit. 

Hűtőben 3-4 hétig is eltárolható - ha egyáltalán ennyi idő alatt nem pusztítanátok el.

 

Az életmódkísérlet 2. heti beszámolója

Nap-nap után telik és egyre komfortosabb vagyok ezzel az életmóddal. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem mentek le egy-egy ínycsiklandó receptet, de ez inkább egy túrós-mákos nudli formájában testesült meg, amit feltétlenül ki kellett próbálnom. Semmi erős késztetést nem érzek, hogy nekem ennem kell ebből vagy abból, ahogy néhány beszámolóban olvastam, mennyire nehezen és hosszasan válnak meg egy-egy íztől. A hús speciel egyáltalán nem hiányzik. A héten inkább visszatesztelés jelleggel ettem egy hambit, mert kíváncsi voltam rá, hogy reagál rá a szervezetem. Erről még később.

Tény és való, hogy több odafigyelést igényel, simán belecsúsztam, hogy megkóstoltam anyum isteni barackos linzerét és miután letoltam vagy hármat, tudatosul bennem, hogy ez bizony tojásos volt. 

A másik "bakim" a teriyaki szósszal esett meg. BBQ-sat vettem, hogy a hambit ízesítsem vele és miután összekevertem a "hambihúst" láttam a szószon apró betűkkel, hogy MÉZES! Nem akarok egy olyan elvetemült vegánná válni - elnézést kérek mindenkitől, senkit sem áll szándékomban megbántani - aki be akarja perelni a céget a vevők megtévesztése miatt, mert uram bocsásson meg, az eladó nem tudja megmondani, hogy vajon a kínai piacról kivonták-e a terméket. Ugyanis, ha nem tudtátok volna, Kínában semmilyen terméket nem lehet piacra dobni állatkísérletek nélkül. És a vegánok mézet sem esznek.

Egyre többet olvasok a veganizmusról, így a fogalom klasszikus értelmében nem nevezhetem magam vegánnak, talán a plant-based, avagy a növényi alapú étrendet követő egyén sokkal inkább illik arra, amit csinálok. Igyekszem állatkísérlet-mentes márkák termékeit használni, ezt ettől az életmódtól függetlenül fontosnak tartom alapvetően. Nem vagyok benne biztos, hogy minden márka, amit használok, megfelel a kritériumnak, de törekszem rá. Így a jövőben sokkal tudatosabban tudok vásárolni is. 

Az életmóddal együtt tudatosan alakítom át a meglevő szokásaimat is. Mivel a lakópark lehetőséget nyújt a szelektív hulladékgyűjtésre, ezért rendszeresítettem a teraszra két nagy ikeás tárolót, így abban tudom gyűjteni a szemetet. Ahogy gyűlik-gyűlik a szemét, látja az ember, hol tudna "spórolni", hogyan tudna műanyaghulladékot kiváltani. Mert a papírból nagyon kevés gyűlik össze. Így cseréltük le a pasim cukros üdítőit szörpre például, vagy a bevásárlásokhoz vettem hálókat illetve vászontasakokat illetve találtam egy csomagolóanyag-mentes üzletet, A Liget boltot a közelünkben (http://csomagolasmentes.hu/) illetve ha hazalátogatunk a szülőkhöz, a "magvas" boltban fogom megvenni azokat a szárazanyagokat, amit úgyis megvennék.

Ami viszont szervesen az étkezésekhez tartozik:

Picit megteltem a vöröslencsével, mert az első héten szinte mindennap ettem belőle, így egy darabig parkolópályára tettem. 

Egyre jobban hiányoznak a sós ízek, amit mondjuk egy jól megsózott rántotta ízérzete ad. Lehet, hogy csak én nem választottam ki körültekintően a zöldségeket, amit eszem, de a bab, csicseriborsó, édesburi, cékla, paradicsomos raguk nekem már édesek. Így  következő hétre tejszínes dolgokat tervezek. Mint egy tejszínes-gombás tésztát vagy egy spenótos lasagne-t, vagy gombás quiche-t. Az ötletek gyűlnek szépen.

Szerintem lényegesen kevesebb t használok.

Mivel reggelente ha hajdinapelyhet eszek - egyre ritkábban, mert mindig találok valami kipróbálni-valót - gyümölccsel, egyre kevésbé kívánom az édességet, édes ízeket is. Ez azt jelenti, hogy nincs csokika, egy kis péksüti, semmi. Ha nagyonjól esne az édes íz, akkor egy szem aszalt barackot szoktam bekapni.

Az első héten annyira beszippantott az újdonság ereje, hogy ragut ragu hátán készítettem. Ezen a héten sokkal több nyers zöldséget ettem. Már unom a paradicsomot. Nagyon sok csírát eszem cserébe, most a mungóbab van porondon. Nagyon szeretem a magas víztartalmú zöldségeket, mint a jégcsapretket. Hajlamos vagyok egy-két zöldséget enni egyszerre és gyakran, így majd a változatosságra figyelnem kell. 

Mivel vasárnap költöztünk vissza Pestre, így egy búcsú estét tartottunk a tesómékkal és elmentünk a kedvenc helyünkre, a Fricskába. Először úgy gondoltam, nézek valami növényi alapút, de csak vega volt, így viszont módosítottam a terven és megnéztem, hogy reagál a szervezetem a marhára. Ezzel érdekes módon nem voltak olyan problémáim, mint a szárnyassal.  Viszont másnap reggel éreztem, hogy nem olyan kicsattantó energiával kelek fel, mint szoktam. Ehhez hozzájátszott az is, hogy ettem a kovászos csigából is néhányat.

Ellenben! Ebédre megkértem anyukámat, hogy tegyen félre a kuszkuszból és a savanyú káposztából, én majd azt eszem ebédre. Estére az ujjaim vörösek és hólyagosak lettek, reggel meg olyan alhasi fájdalmam volt, hogy szó szerint csak fetrengtem tőle. Szóval nagyon valószínű, hogy hisztamin-érzékeny vagyok, így a fermentált kápit ki kell hogy tegyem a palettáról. Pedig ezt akartam most enni állandóan. Egyelőre még tesztelem, hogy biztosan ő-e ludas. 

Erről is ejtenék egy szót, akkor is, ha nem éppen guszti, de az élet természetes velejárója. Amint kerül hús, vagy nem tiszta étel az étkezésembe, a széklet állaga és szaga is megváltozik, kifejezetten büdös lesz. Aki mondjuk szorulással küzd, javasolnám neki, hogy egyen sokkal több zöldséget, mert a magas rost-tartalom felpezsdíti a bélműködést.

Az edzésekhez sok energiám van, itt is tartom magam ahhoz, hogy reggeli utána 30-45 perccel a teremben kell lennem. A héten egyszer jártam úgy, hogy ezt nem tartottam. Csak azon kattogtam, hogy meg kell ennem egy marék sós mogyorót, különben nem tudok edzeni. Úgyhogy hazaugrottam érte és 3 dekát betoltam. Olyan hatékony lábedzésem volt, hogy magam is meglepődtem. Szemmel látható volt  a hatása a teljesítményemre. A lábtolón 80 kiló helyett 120-szal csináltam a 12-es sorozatokat.

Ami viszont nagyon jól esik, hogy a családom nem gördít semmiféle utat az utamba, nem kérik, hogy egyem meg a maradékot, mert maradt egy csepp sült husi, hanem tiszteletben tartják, amit csinálok. Megkérdezi anyukám néha, hogy szeretnék-e enni belőle, de most már a kóstolásba sem segítek be neki, amikor kőrözöttet  vagy halkrémet kever ki, szerintem ez menő. (Én minden imádok megkóstolni és lenyalni)

A másik, aminek örülök, hogy a fiúk - apum és öcsém is - rákattantak a burgerekre, szóval ebből már elve nagy adagot kell csinálnom. Anyukám pedig kifejezetten kérte, hogy a répás-babosat is süssem meg mielőtt visszaköltözünk, ugyanis ok, hogy látja a blogbejegyzést, de nem fogja érezni az ízét :) Jogos felvetés.

 

 

süti beállítások módosítása