Fincsa-nindzsa

Esküvőre készülünk, pogácsával melegítünk be

2021. július 04. - fincsanindzsa

Esküvőre készülünk! No de nem az enyémre, hanem az öcsémékére. A két anyuka kitesz magáért, vagy 3 nádfedeles falut jól tudnának lakatni, amennyi sütit csinálnak. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy amit anyukám tervez, nemcsak segítek neki megsütni, hanem meg is osztom veletek az összes receptet, amit készítünk. (Legy alsó hangon vagy 10 féle)

Kezdem a pogival, mert sós az esküvőkön valahogy alig van. Nálunk is a 20ból talán 3 sós lesz. Számomra teljességgel érthetetlen.

Ez a pogi, nálunk az ikonikus Bence kedvence néven fut, ami nagyjából egy 50 éves recept lehet és kiderült, hogy egy lisztes zacskó oldaláról olvasták ki a "csajok".

Hozzávalók (kb 4 tepsinyi kell)

(Édesanyám a recept diktálása közben győzköd, hogy ide kell ám a mennyiség, mégsem kettőnkre sütünk, aham!)

90dkg liszt
25dkg margarin
1,5 csomag instant élesztő
1,5dl tej (persze nem volt benne biztos, hogy 1,5 az a másfél, de majd a tejföllel kompenzálható, azt mondta, hogy jó gyúrható legyen a tészta állaga)
1 tojás + 2 sárgája ( fehérjétől kemény a tészta, így ácsi a plusz egy tojással!)
kb. 3dl tejföl (hangsúlyozom, csak hozzávetőleges, mert a lényeg, hogy a végeredmény egy kemény, gyúrható tészta legyen. - nincs két egyforma pogácsa - idézem édes jó anyám)
1,5 ek só

A tetejére: reszelt sajt (kb. 20 dkg) és 1 tojás a kenéshez

img_4380.jpeg

A lisztet és a hideg margarint összedolgozzuk, hogy ne olvadjon meg. Az élesztőt futtassuk fel langyos tejben. Hozzáadjuk a tojást és sárgáját, a tejfölt és a sót.

1 órát pihentetjük, majd átgyúrjuk, hajtogatjuk, kiszaggatjuk.

A tetejét megkenjük tojással (ehhez külön üssünk fel még egyet) és reszelt sajttal, de csak szaggatás után.

180 fokra melegített sütőben 20 perc alatt aranybarnára sütjük.

 

 

 

Tu quieres a comer un taco, Pablo? avagy jöhet egy taco?

Ahogy ígértem, a Pasi a konyhában szekció első vendégelőadója a taco lesz.

Imádom a mexikóit, de valahogy tacot sosem csináltam eddig. A burrito jobban bejött, hiszen abba jó maradékmentős módszerrel, mindent is beletömtem, amit találtam és úgy gondoltam, ez tökéletes lenne.

Amikor a taco készült, éppen egy számomra nagyon kedves lányt láttam vendégül, aki történetesen olyan messzi elkerüli a konyhát, ahogy csak lehet, így én egy 4 fogásos reggelivel / tízóraival vártam őt. Hála istennek egy percig sem panaszkodott, hogy MEGINT ennie kell.

Utálom a Tescot, ám lustább voltam annál, hogy még egy kört tegyek az Aldi felé, így ott szereztem be a húson és sajton kívül mindent.

Ha hús, akkor szigorúan piac, vagy Húsbox (ha a 11.kerben laktok, szívből ajánlom). Ha tényleg szeretnétek jó minőségű húst venni, akkor piac. Ha nem szerettek boltba járni, akkor menjetek a tutira: NPK vagy kifli.hu

fullsizerender.jpeg

 

Hozzávalók (2-3 étkezésre tuti elég lesz)

fél kiló darált marha
1 csomag "hard" taco (vagy belőle olyan is mint a tortillalapok, csak azt a sütőben elő kell készíteni)
1 üveg burrito szósz
1 csomag taco fűszerkeverék
1 fej vöröshagyma
3 evőkanál kókuszolaj

sajt
(paradicsom)

Itt vannak a termékek, hogy kép alapján könnyebben megtaláljátok őket:

ke_pernyo_foto_2021-07-02_17_28_18.png

ke_pernyo_foto_2021-07-02_17_29_05.png

ke_pernyo_foto_2021-07-02_17_29_49.png

Én tökre próbáltam taco szószt találni, de nem volt a tacsiban (az Auchanban viszont tuti kapható, amit meg még jobban gyűlölök). Ez a szósz tök olyan, mint a salsa mártogatós, éppen ezért bejött.

Hogy csináltam?

A vöröshagymát kockázzuk apróra, majd forrósítsuk fel a serpenyőt, abba kanalazzunk kb 3 evőkanálnyi kókuszolajat - használhatsz étolajat is, de én azt a palacsintán kívül nem igazán használom már. A hagymát süssük üvegesre, vagyis látszatra olyan legyen, mintha szemcsés lenne a felülete. kb 3-5 perc alatt eléritek ezt az állapotot. (Azt elfelejtettem mondani, hogy a közepesnél picit erősebb "lángon" vagy 7-es fokozaton - ha 10 skálás a tűzhelyed - főzzük.

Vegyük vissza közepes lángra vagy 6-os fokozatra a hőfokot, aztán küldjük rá a húst, alaposan sózzuk és borsozzuk, ezzel nem lehet mellélőni. És pirítsuk le a húst, amíg szinte teljesen fehérré válik. Utána borítsuk rá a fűszerkeveréket - mehet rá bőven az egész zacsival és az üveges szószt is adjuk hozzá. Ha marad az üveg falán még egy kevés, egy picit vizet engedjünk bele, tegyük rá a tetőt, rázzuk össze, majd ezt öntsük a húsra.

Forraljuk fel és közben néha kavarjunk bele, ha nem akarjuk, hogy leégjen. Forrás után pár percre le is kapcsolhatjuk a "gázt".

Nem tanácsos szétégetni vele a szánkat, így én várnék vele egy picit, hogy hűljön. addig például lehet sajtot reszelni - jó sokat lehetőség szerint.

A "hard taco olyan, mint egy kagylóforma, így ezt limitáltan tudod teletömni, cserébe a dobozban vagy 12, szerintem ez az adag elég kell, hogy legyen bele. 

Kanalazzatok rá annyit a húsos motyóból, amennyi jól esik, szórjatok rá sajtot bőven és ha szeretnétek, apró kockákra vághattok rá paradicsomot is és íme! elkészült az első általam vezérelt vacsorátok!

Mit szeretnétek legközelebb enni? Írjátok meg hozzászólásként, vagy az instagramon - fincsanindzsa - küldjetek üzenetet! Nekem is kihívás és Nektek is könnyebbség lesz.

 

Pasik a konyhában? Igeeeen! - A bevezető

A napokban egy jópofa beszélgetésből egy “termékfejlesztés” kerekedett ki.

A blogon igyekszem naprakészen tartani a tartalmakat és hétről hétre bemutatom nektek, miket sütök-főzök. Persze tudtok kulcsszavak alapján is keresgélni a jobb oldali menüpontban, viszont 4 fő kategóriát szúrtam be a fejlécbe:

1.) A számomra legkedvesebbeket - LEGKEDVENCEBBEK

2.) vegánoknak kedvezőt, ugyanis tavaly 5 teljes hónapon keresztül teljesen állati eredetű mentes étkeztem, mert nem tudtam lebontani az állati fehérjét, én nagy húsfogyasztó. - ez lett a NÖVÉNYI ALAPON (szerintem tök szuperek a vegán kaják, hihetetlen mennyire változatosan lehet vegánként is étkezni.

3.) Aztán nem hagyhatom ki azt a vonalat sem, amikor jobban figyelünk a vonalainkra, így született meg a LE KÉNE FOGYNI

4.) És az újdonság, ami először tényleg csak egy poénok indult, a PASIK A KONYHÁBAN. 

 

A pasim-nem pasim megjegyezte, hogy halvány fogalma sincs hogyan fogja megoldani az étkeztetését, mert nem akar mindig rendelni sem, de azért az afrikai ételkülönlegességen (semmi) kívül enne mást is, úgy, hogy ne hízzon el.

Így jött az ötlet, hogy összeszedek neki olyan kajákat, ami nagyon pasis és baromi könnyen elkészíthető. 

Ez a téma nem arról szól, hogy a pasik mennyire nem tudnak sütni-főzni. Mert a csajok között is akad szép számmal ilyen. Így ezt a szekciót nekik is ajánlom figyelmükbe.

Nyugi-nyugi, nem a vajas kenyérről indítunk, nem a főzni nem tudók lenézése és kigúnyolása a cél, hanem a segítésünk.

Így lesz az első bejegyzés a témához a marhahúsos TACO. Én imádtam és szó szerint mindet felfaltuk. 

Lesz lecsó, pörkölt, grillhús, paprikás krumpli, bolognai, quesadilla, főzelékek, ha szereti és még sok más jön. Ötleteljünk együtt! Pasik, írjatok! Csajok! Kérdezzétek meg a párotokat, haverjaitokat, barátaitokat, hogy mit szeretnek, aki könnyedén elkészíthető.

Hadd bővüljön ez a f@sza lista! Aztán a végén kedvet kapnak és ti is profitáltok belőle! A krmcsi beülős vacsi vagy a “netpincér főz” helyett romcsi otthoni vacsival várnak majd. 

Szóval? Segítetek? Jöhet minden ötlet! Húsos, zöldséges, hiszen ők sem ehetnek húst hússal :) Ne kíméljetek!

Szépül a lakás

A tavasz hivatalos beköszönte előtt új albérletbe költöztünk, ahol a konyhaszekrényen kívül semmi nem volt a lakásban. Nem vagyok egy nagy lakberendező, azonban volt egy csomó jó ötletem, hogyan alakítsak ki egy világos, letisztult, ám nem steril életteret.

A nagy világos tereket és az üres falakat hamar megtöltöttük élettel, sok-sok dísznövénnyel, csodálatos, egyedi képekkel, fali dekorációkkal, és poszterekkel, melyek tökéletesen illeszkedtek hozzánk és az egész miliőhöz. Nem is értem már magam, hogyan is akartam üresen hagyni ezeket a pompás falakat!

A lakás minden pontján visszaköszön a sárga szín, központban az étkezőasztal kanárisárga színeivel. A falakon sárga absztrakt festmény, a bútorokon sárga váza, az ágyon sárga takaró hanyagul ledobva.

Két ponton hiányoltam még a sárgát a lakásból. A konyhából és az egyik polcról, aminek a képét végül a konyhába "száműztem" (lásd a háttérben). Az étkezőasztal felett pedig egy hatalmas kép kapott helyet, amitől állandóan sütni támad kedvem. 

img_4224.jpeg

Mindenképpen ételhez kötődő tematikát kerestem, és kiderült, hogy a Poster Store a konyhai poszterekre is töménytelen mennyiségű képet sorakoztat fel. 

Mielőtt a sárgához passzoló képeket megmutatnám, jövök az abszolút kedvencemmel. Szerintem egy kezemen meg tudom számolni, hány igazán kedvenc képem van, és ez most felkerült a dobogóra. Annyira dinamikusra sikeredett, hogy nem tudom levenni a szemem róla. 

Voilá: Kitaláltam az alapkoncepciót, és vasárnapi csajos napon mindenki elengedte a fantáziáját és hozzátette az elvetemült ötletét. Így került egy fél pár cipő és a kiborult pezsgő az asztalra, amikor azt érzed, hogy túlfeszítettek és már talán csak egy nyugtató - vagy még egy üveg bor - csillapítaná a "f@szkivan" hangulatod. 

fullsizerender_2.jpeg

 

És az ikonikus sárgám, a hozzá tökkkéletesen illeszkedő tacoval, "amit tegnap a fejedbe vettél, azt mindenképp valósítsd meg jeligére" (a recepttel holnap jövök, most csak gyönyörködjetek az enteriőr designban!)

fullsizerender.jpeg

 

A tematika az volt, hogy néhány számomra kedves régi és megunhatatlan darabot újakkal is feldobtam. A régi nagy kedvenceknek is megtaláltam a tökéletes új helyet és most úgy érzem, hogy minden a helyére került és szebb mint a képek megérkezte előtt.

Mivel szeretek inspirálódni és érzést, hangulatot megragadni, ezért képes vagyok hosszú órákat böngészni, hogy megtaláljam a legtökéletesebb darabokat. A képkeretekkel őszintén szólva, egész életemben komoly gondban voltam, amíg fel nem fedeztem a Poster Store oldalát, ami egy kincsesbánya. A poszterek mekkája számomra!

Minden kedden újdonságokkal bővül az így is impozáns méretű termékszortimentjük, - jajajaj, ha egyszer ráérzel a lakáscsinosítás ízére, akkor a vesztedbe futsz, mert egy csomó jó ötletet adnak ahhoz, hogy dobd fel a lakásod bizonyos részeit! Viszont ami szerintem nagy előny, hogy nem kell súlyos tízereket költened egy-egy szép stílusos skandináv ihletésű darabért, ugyanis tényleg megfizethető áron jutsz hozzá a Te személyre szabott “kép faladhoz”, ami mostanában úgyis szupermenő!.

És ha már a legutóbbi fenntartható bejegyzésemben olyan sok ötletet adtam, most sem volt kérdéses, hogy a fenntarthatóság is nagy szerepet játszott a döntésemben.

Számomra nagyon fontos a minőség és a fenntarthatóság, amit nemcsak a konyhában űzök sportszerűen, hanem ahol lehet, fenntartható termékeket szerzek be, amivel minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyok. 

Nem volt ez másképp a képeinkkel sem: a képek FSC és PEFC minősítést kapnak, amiről ha nem hallottál volna, akkor súgok. Ez egy tanúsítványrendszer, amely biztosítja a fogyasztót arról, hogy az adott erdőgazdálkodás, faipari üzem stb. betartja a szervezet szabályait és a termékeiket környezettudatos, fenntartható módon állítják elő.

 És záruljon egy keretes szerkezettel, a lakás több pontján visszaköszönő sárgával, a kis mediterrán citrommal és a másik nagy favorit pitéssel, ugyanis ODÁIG VAGYOK a pitéért. 

img_4240.jpeg

 

Nézzetek körül, és ha Ti is szeretnétek feldobni az otthonotokat vagy megajándékoznátok a szeretteiteket, használjátok a FINCSA35 kódot, amellyel 35% kedvezményt vehettek igénybe a poszterekre (a kedvezmény nem vonatkozik a Selection kategória posztereire és a képkeretekre). Nem kombinálható más kedvezményekkel vagy akciókkal. A kódot 2021. július 29. éjfélig használhatjátok fel.

 

ui: a napokban jövök a taco receptjével is!

Low waste a konyhában, avagy a fenntartható városi lét

Ez most nem főzés, viszont szívesen megosztanám Veletek néhány gondolatomat, hogyan próbálom tehermentesíteni a konyhámat és egy fenntarthatóbb életet élni. Pár ehhez hasonló bejegyzéssel jövök még az elkövetkező hetekben.

Én, az örök nyughatatlan, állandó felfedezésben vagyok. Menetrendszerűen kapom meg a pasimtól, hogy hajnali ötkor ki az a félkegyelmű, akivel már chatelek. Általában már gondolat-hegyekkel és tudásszomjjal ébredek és olvasok, haladok egyik cikkról a másikra. Én vagyok az a lány, akinél vagy 80 oldal van nyitva párhuzamosan.

Mindig is igyekeztem óvni a környezetem, azonban tavaly a covid 1 alatt túlságosan sok időm volt, így amit lehetett megreformáltam. Kicsi volt az albérletünk, de igyekszem jól racionalizálni és mindennek megtalálni a helyét. Most azért sokkal könnyebb a helyzet, mert egy közel kétszer akkorába költöztünk, szellős terekkel, nagy szekrényekkel, ami mindent elnyel, ám a szokásokon nem változtattam, sőt, talán még inkább próbálom "strerilen" tartani a környezetem.

img_2807.jpeg

Erre megvan egy rutinom, amit rendszeresen követek.

Negyedévente átválogatom a ruháim, könyveim és amit nem használok, bezsákolom, amihez 2 évig hozzá se nyúlok elajándékozom, eladom vagy be szoktam vinni a közeli munkásotthonba. A könyveknek pedig az öregek otthonában kifejezetten szoktak örülni. (A legújabb felfedezések a Nagycsaládosok Országos Szövegsége, akikhez ruhákat és bútorokat is el lehet juttatni - vedd fel a kapcsolatot a helyi kirendeltséggel)

Szépen apránként kúszott be az életünkbe a tudatosság. Mint ahogy sokan mások, én is a szelektív hulladékgyűjtéssel kezdtem. Aztán jött a kulacs, a vászontáska, a zöldséges zsák a bevásárláshoz, a befőttesüvegekben tárolt csomagolásmentes termékek - már csak néhány alapanyag, mint a cukor, liszt, olaj, tészta érkezik csomagolásban, a liszten kívül mindent le fogok cserélni idővel (a lisztet most 5 kilós kiszerelésben veszem, venném én 10ben is, de ilyen kiszerelésben már nem csomagolják. 

Ennek az életformának épp az a lényege, hogy nem azonnal kell átállnunk és sok-sok pénzt költenünk menő környezetkímélő eszközökre, mert az megint csak a fogyasztói társadalom körhintájára vált állandó jegyet. Hanem szépen használjuk el, amink van, nézzük meg, mindent szükséges-e helyettesítenünk új termékkel vagy meg tudjuk-e oldani másképp: pl. a papírtörlőkendőt szívből gyűlölöm, de most is kaptunk egyet, amit tök jó, mert néha tényleg jó, de helyette mosogatórongyot használtam. Ami még mindig csak egy köztes megoldás, hiszen műanyag. Viszont mostanában minden héten kimosom ezeket is és az élettartamát meg tudom nyújtani ezzel úgy tűnik.

Már látok olyan pamut ruhákat a szekrényben, ami még a tavaszi/nyári szezont kiszolgálja, utána viszont belőle lesz a törlőrongyunk. Hiszen nem kér enni, ha elhasználódik, akkor bedobom a mosógépbe és kimosom a ruhákkal / törölközőkkel / bármivel együtt, szennyezettségtől függően.

Talán csomagolás szempontjából egy dologról nem tudok lemondani és az az ikeás "patentolós" műanyag zacsi. Nálam ez sem egyszer használatos, hanem addig van forgalomban, amíg el nem szakad, ki nem lyukad. Mivel masszív anyagból van, ezért ez jó sokáig az életem része. Például a kutyámnak, Rafának ebben porciózom ki a nyers ételét és fagyasztom le, hogy csak elő kelljen kapni és másnap reggelire tálalhassam is. Fagyasztásnál kiváló, a kiürült műanyag túrós dobozokkal együtt - A Garabonciás túró dobozra gondolok. Ugyan műanyag, de komolyan strapabíróbb mint az ikea ikonikus kék fedelű ételhordója, amiből mindenkinél tutira lapul legalább egy otthon. Zseniálisan zár, nem folyik ki belőle a leves, így ha irodában dolgozom, csak bedobom a táskába és garantáltan nem lesz kajamaradékos a táskám. két adag étel fagyasztására alkalmas, szuperül egymásba lehet őket tenni, így ki helyet foglal. - 3 fakkos a fagyasztónk is, de a dobozokkal és a patentolós ikeás zacsi praktikussága miatt kb 10-15 kilo gyümölcsöt tudtam belezsúfolni, plusz a kutyának 3 heti étele is könnyedén elfér benne. Szóval a műanyag is lehet hosszú életű. A műanyag hackelésbe egy nem túl tudatost választottam: szoktam sous vide-álni és ha marad egy-egy adag péksüti, kelt csiga, akkor vákuumfóliázom és úgy fagyasztom. Így sokkal tovább megőrzi az állagát, nem ülnek ki rá a jégkristályok, hiszen levegőmentesen garantálom a tartósságát. Ebből csak olyan ételeknél csinálok rendszert, ahol tudom, hogy valószínűleg sokáig bent lesz a fagyasztóban. Ezeket sem dobom el az első használat után, hanem simán fel tudom használni többször egy alapos mosás után.

aca3ae0e-4bfc-4001-897c-eca2fccb9621.jpeg

Nincs kronológiai sorrend, sem ajánlási, de az alábbiakat vezettem be. Sokat biztosan már ti is alkalmaztok:

- mindig használok fedőt ha főzök valamit
- a kenyeret egy speciális vászonzsákban tárolom, így 3-4 nap múlva is ugyanolyan friss marad

img_4206.jpeg
- csomagolásmentes boltban vásárolok (tök szupi, mert anyukám egy ilyenben dolgozik, így 20% kedvezménnyel vásárolhatok :))
- a magvakat, rizst és egyebeket befőttesüvegben tárolom a szekrényben
- szálas teát használok a filteres helyett
- lekvárfőzéskor a léből szörpöt csinálok és ezt üvegekbe töltöm
- papírtörlő helyett rongyot használok
- a szivacs helyett kókuszrostos szivacsot használok, de ha elfogy, akkor luffaszivacsot fogok venni, mert a kókuszrostos sokkal több mosogatószert igényel (itt maradtam a végi szivacsnál végül, mert a kókuszrostos sokkal több mosogatószert szívott fel, a luffával meg annyira nem tudtam megbarátkozni - ő még lehet, hogy kap egyújabb esélyt. 
- szívószálat nem használok, bár a fotózások miatt vettem egy bambusz és egy fém verziót, ami hosszú életű
- kulacsot használok a vízhez, a scitecnél vettem egy 1.8l-est, így napi kétszer kell csak megtöltenem és azzal járok mindenhova, amin a kollégák jót mosolyogtak, aztán többen követték a példám és beszerezték maguknak
- megtervezem a következő hét étlapját és csak a szükséges alapanyagokat vásárolom meg, heti egyszer a piacon, ahol a műanyagzacskók helyett évek óta a vászonszütyőimmel megyek
- sütéshez előszeretettel használok jénait, mert az üveget sokkal könnyen tisztán tartani és ha leég benne valami, nekieshetek fémszivaccsal, amit ha elfárad természetes sörtéjű kefére cserélek majd le
- mivel sokat sütök, nálam a sütőpapír nagyon gyorsan fogy - talán az egyik leggyorsabban fogyó termék - így átváltottam egy erős textil verzióra, ami könnyen tisztán tudok tartani és szerintem hosszú évekig tudok használni. (Amit vettem, olyan nagy, hogy kettő tudom vágni, így kb 6-700 forintra jött ki egy lap.
- mindig nagy kiszerelésű mosogatószert vásárolok, sőt volt idő, amikor a szomszéd 5 literes üvegben hozta és úgy még kevesebb szemetet termeltem vele. Nem túl gazdaságos mennyiséges tudok a flakonból nyomni a szivacsra, így a régről maradt arckrém pumpás üvegbe töltöttem át őket, ami keveset adagol, de bőven elegendő mennyiséget, hogy ne ússzak a mosogatószerben.
mosogatószer 2.0 - átálltam a Biobubira, amit nagyon szeretek. Nem habzik túlságosan, viszont nem kell belőle sokat használni és a legjobb benne, ha kiürül, akkor visszaváltják, ergo nem terhelem a környezetet egy újabb műanyag flakonnal. (mivel a padlótiszítót és a mosószert is tőlük veszem, így 3 legyet ütök egy csapásra)
- ugyanez igaz a zsíroldóra is, ami kupakos és koncentrátum alapvetően. Ezt spricnis üvegbe töltöttem és néhány fújás elég a zsír eltávolítására. 
- túrót mindig műanyag dobozban veszem - a Garabonciás túrónak elképesztően jó a doboza - mert jól záródó, jól mikrózható, és addig használom, amíg el nem törik. Van belőle forgalomban kb 10 darab, így könnyen ki tudom benne csomagolni az ebédünket, hiszen szemmértékre látom mennyi egy adag, így amit lefőzök hétvégén, ki tudom porciózni. Ha megadott mennyiségeket eszem, tök egyszerű csak kikapni a hűtőből, bedobni a táskába és indulhat is vele a nap. Egyedül a fagyasztásnál kell vele óvatosan bánni, hiszen a műanyag megmerevedik és törékennyé válik, így fagylalt tárolására nem az igazi, ugyanis kanalazáskor simán el tudom törni a dobozt. Szerintem van olyan dobozom, ami 3-4 éve forgalomban van és a vicc, hogy az ikeás dobozok hamarabb elhasználódtak mint ezek a műanyagok, így már évek óta nem veszek tárolódobozokat, csak ezeket használom. 
- a sütőlapot befedő makacs szennyeződést szódabikarbónával fedem be, és küzdelem nélkül gyorsan eltávolítható.
- ecetből és benne kb 5-6 napig "érlelt" citromhéjból általános tisztítót készítettem, ami vízkőre, a sütő tisztítására szódabikarbónával kiváló. 

Ami nem konyha, cserébe jó ötlet vagy infó:
- ha van rá mód, online jegyet vásároljatok
- mint megtudtam a fogkrémeken, krémeket az 5M a mikroműanyag méretét jelenti, nem azt hogy 5 méter termék van a csomagban (sosem értettem gyerekként hogy lehet 5 méter a 400ml-s testápolóban és a 30 ml-s arckérmben is)
- csak akkor vásároljunk újat, ha tényleg szükség van rá
- javíttasd meg, de cseréld (komolyan gondolkoztam egy új hűtőn, de amíg tizedannyiért meg tudja csinálni a szerelő, addig nem áldozok rá)
- annyi okos applikáció van, oda készítsetek jegyzeteket és akkor a bevásárlási lista is tutira nálatok lesz. (Én a Cozit használom, a naptár és a bevásilista funkciója miatt, meg a privi teendőkhöz, sőt osztható, így a velünk együtt élők is hozzáférhetnek, a To doist-ot pedig a munkához kapcsolódó tennivalókhoz.) - ugyan naplót írok - bár ebben is elektronikusra tértem át, hogy el tudjam olvasni az írásom -, viszont idén az Évrendezőt is online töltöttem ki.
- ha tönkrementek az izzóink, a www.electro-coord.hu weboldalon találtok a használt elemhez hasonló átvételi pontokat.
- üveget a szelektívesben dobjunk, vagy kérdezzük meg az ismerőseinket, aki lekvárt, befőttet főznek, hogy szükségük van-e rá.
- sminklemosáshoz a vattapamacsot arctisztító kendőre cserélhetjük, ezt épp most léptem meg. Ha benne marad a smink, akkor főzzük ki forró vízben.
- újság előfizetést online vegyünk
- használjunk porzsák nélküli porszívót
- a műanyag fogkefe helyett lehet fából készültet
- szappant a tusfürdő helyett (a kézműves tuti nem szárítja a bőrt)

Amit idén szeretnék bevezetni, de nem feltétlenül csak gasztrós:
- ha picit többet főzök és nem akarunk valamiből 3-4 napig enni, a környékünkön levő Enni adok dobozba szeretnék egy-egy adagot hagyni, hadd jusson az utcán élő embereknek néhány finom falat. 
- Budaörsön van egy Biobubi mosószeres, akik visszaváltható palackokban jutatják el nekünk a mosószert és szappant, majd a kövi vásárláskor a műanyagflakon helyett kapsz egy utántöltött adagot 1 és 5 literes verzióban. 1 literes a tesztverzió és ha elégedett vagy vele, akkor tudsz venni 5 literest. - március óta használom és az összes terméküket imádom. 
- a Creptonál lehet papírdobozban kapni wcpapírt, ahol egy tekercsen kétszer akkora papírmennyiség van mint a normál tekercseken. Nem elhanyagolható mennyiségű műanyagtól tudja az ember a környezetét megkímélni.
- mivel sok papírzsepit használok, képes vagyok egy 100as csomagot 2 nap alatt elfújni, így úgy döntöttem, visszaállok a gyerekkorom rongyzsepijeire. Nem mondom, hogy mindenhol, de nekem ez belefér. Pl. az intim kelyhet vagy mosható betétet, vagy a számomra legújabbat: mosható wcpapírt azért mellőzöm, ezek nagyon távol állnak tőlem. 
- beiratkozni a könyvtárba és tényleg csak azokat a könyveket megvenni, amik igazán érdekesek és tudom, hogy újra forgatom őket.
- mindenmentesre cserélni a krémeket, fogkrémet - ez is megtörtént és imádom. 

Persze van egy csomó dolog, amit jó, ha házilag készítünk el, azonban mindig érdemes mérlegelni, hogy azért a néhány szappanért érdemes-e beruházni az eszközökre, maró anyaggal kell dolgozni és aki nem tudja hogy kell csinálni, nagyobb kárt okozhat vele, mintha megvenné készen, hazai kisvállalkozásokat támogatva. Nekem pl a személyes nagy kedvencem az Artnatura, aki műanyag tubusokban forgalmazza a termékeinek nagy részét.


Ez a néhány apróság jutott az eszembe, ami picit távol áll a főzőcskétől és a finomságok készítésétől, azonban mégiscsak azt gondolom, hogy van helye nemcsak az én konyhámban. 

Bízok benne, hogy néhány újdonsággal szolgálhattam és ki fogtok próbálni ezt-azt.

Túrós szelet

Ez most sütögetős hétvégére sikeredett. Először bográcsban lecsót ettünk, másnap hamburgert és pulled porkot coleslaw salival. A pulled pork még némi finomításra vár, habár a fűszerezése nagyszerű volt.

Egy közös volt  a két sütögetésben: ugyanaz a sütit ettük mindkét napon, mert annyira megtetszett, hogy ismétlésért kiáltott.

Ez nem más mint egy tök egyszerű túrós (nyár lévén, némi gyümölcsös beütéssel.

img_3819.jpg

3 tojás - 3ek cukor - 2ek vaníliás cukor - 500g túró - 5 púpos evőkanál tejföl - 1,5ek. étkezési keményítő - 1,5ek liszt (lehet rizsliszt is) - 1 mokkáskanál szódabikarbóna + fanyar lekvár vagy málna díszítésképpen.

Hogy készült?

  1. A tojást kettéválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük.
  2. A tojássárgáját a cukorokkal fehéredésig verjük.
  3. Hozzákeverjük a túrót és a tejfölt.
  4. Majd a keményítőt, lisztet és szódabikbikbóriát - ahogy annan az ikonikus youtube videoban is láthatjuk - 

    https://youtu.be/r-6QpKh0Q78)

  5. Végül a tojáshabot hozzákeverjük a masszához és egy sütőpapírral kibélelt tepsibe öntjük)
  6. 160 fokon 40 perc alatt megsütjük.

+1: málnát jó sokat tettem rá. Lekvárt csak sülés után, kihűlve tálaljunk hozzá.

Csak a Cruffin!

Mostanában az is nehézséget okoz, hogy nem eszek igazán sütiket, így találnom kell indokot és valakit, akinek süthetek, így magamnak tényleg csak pár darabot hagyok, amit többnyire lefagyasztok, így a fagyó egy-egy darab finomságokkal van teli mint a vajas croissant, fahéjas csiga, epres-pisztáciás babka, macaron és most még a cruffin is. Csoda hogy nem fér hús a hűtőbe?

A recept nem az enyém, a fotós “klubban” ajánlották a lányok, Wannuskám youtube csatornáján meg tudjátok nézni, hogy készül a CRUFFIN. Amire régóta vágytam. Elkészítem majd az igazi levelest is, de egyelőre ezt próbáltam.

Tápérték/ db: 160kcal • 30,7g szénhidrát • 5,4g fehérje • 1,7g zsír (királybúzaliszttel bemakrózva)

 

A tésztához:

20 dkg kenyérliszt
20 dkg finomliszt + a formázáshoz (én csak királybúza lisztet használtam, mert nincs finomlisztem, se kenyérlisztem)
8 dkg porcukor
8 gr porélesztő vagy 3 dkg friss (7 grammot használtam)
2 dl langyos tej (mandulatejem volt csak)
7 dkg puha vaj
1/2 teáskanál só

A töltelékhez:

7 dkg puha vaj
2 evőkanál porcukor
1 evőkanál kakaópor (én csakazértis fahéjjal csináltam, mert nekem a fahéjas jobban bejön)

 

img_2222.jpeg

Én mindent összeöntöttem és 5-7 perc alatt homogén tésztát gyúrt belőle a gép. Letakarva kb. 1 óra alatt duplájára kelesztjük.

A megkelt tésztát enyhén lisztezett deszkára  vagy liszt nélküli szilikonlapra borítjuk és 6 részre vágjuk és kis gombócokká formázzuk. A porcukrot és a kakaót egy tálkában összekeverjük.(Én fahéjasat csináltam)

Az első tésztát kinyújtjuk ovális formára. Megkenjük a vajjal és egyenletesen meghintjük a cukros kakaóval (az én esetemben a fahéjjal, de a tényen nem változtat) Szorosan feltekerjük és egy tálcára félretesszük. Elkészítjük a maradék 5 tekercset is és a hűtőbe tesszük őket 30 percre. (Én egy órát hagytam bent, mert igényelte)

Közben a sütőt 180 fokra előmelegítjük és egy muffin tepsi mélyedéseibe kapszlikat teszünk. (Nekem szilikon kapszlijaim vannak és nem félek használni őket) Ha letelt a hűtési idő hosszában félbevágjuk a tekercset és a vágott felével felfelé feltekerjük. Beleültetjük az előkészített kapszliba és a maradékot is ugyanígy elkészítjük. Ha megvagyunk hagyjuk 20 percet kelni, majd az előmelegített sütőben 15-20 perc alatt süssük készre.

img_2219.jpeg

 

Az én csodaburgerem

Mivel épp azt a korszakot éljük, amikor a csapból is hamburger folyik, nap mint nap nyit egy-egy új hely, gondoltam csakazértis jövök a kedvenc burgerem receptjével. A hétvégén a régi receptet finomhangoltam, két alkotóelemet lecseréltem benne és voila, ha olyan hamburgerzsemlét kerestek, aminek nincs élesztő íze és szaga, akkor Hello! Itt van!

Ezer éve kísérletezem, mindig összehozok valami jót, és utána hetekkel később töröm a fejem, hogy basszus, hogy is szólt a receptem, így most nem követtem el ezt a hibát, így időben lejegyeztem. Aki nem elégszik meg a sima hambival, nosza rajta!: A teljesség igénye nélkül turbózzátok fel ezerrel: rösztivel, baconnel, sajttal, sült hagymával. Ígérem nem fog fájni. Szerelmes vagyok én, Te beléd, Te beléd...

Hozzávalók 

Hamburgerzsemle (9db kb 200 grammos buci)

1 kiló liszt (Királybúza)
2 csomag instant élesztő
kb. 3.5dl langyos tej (a királybúza liszt sokkal több tejet vesz fel, még lehet, hogy egy plusz fél deci jót tesz neki, hogy puha legyen)
1 ek. cukor
só ízlés szerint 
5 ek. 12%-os tejföl
2 tojás
3ek étolaj

Húspogácsa (4x15dkg-s adagok)

40dkg darált marhahús (20%-30%-os zsírtartalommal)
1 közepes fej vöröshagyma
2-3 ek. worchester szósz
1 ek. tabasco vagy chipotle szósz
só, bors

(mostanában rászoktam csak a só-bors ízesítésre)

Szósz

2 ek. mustár
majonéz
ketchup
uborkalé
1/4 reszelt vöröshagyma

(sajt, röszti, salátalevél, paradicsom, bacon, ketchup, sült hagyma)

A hétvégi szolid falatozás végterméke:

fullsizerender_1.jpeg

Egy régi, mindent bele verzió: 

9_5.JPG

A hússal kezdtem a hadműveletet, még a reggeli órákban, ugyanis ennek nem árt, ha órákat pihen. (Feltéve ha a worchester szószosat csináljátok)

A hagymát apró kockákra vágtam és alaposan megsütöttem zsíron. A marhahúst sóztam, borsoztam, és nem sajnáltam róla a worchester szószt sem. Úgy az igazi, amikor egy csepp füstös ízt érez az ember. Ehhez nyugodtan tolhatunk egy kevés/sok tabasco-t vagy chipotle szószt, utóbbi egy fokkal erősebb. Alaposan dolgozzuk össze, majd hagyjuk 2-3 órát állni. 

Változnak az idők és mostanában, ahogy írtam is fentebb, sokkal jobban szeretem a só-bors kombót, mert őrült jól kiemeli a hús ízét. Nem mellesleg úgy, hogy előszeretettel veszek angus marhát, amit nem szabad semmivel sem elrontani.

Nemcsak a marha ízesítésén változtattam, hanem a bucin is. Mindenkinek ajánlom a Királybúza lisztet, - más lisztekhez más mennyiségű tej és tejfölre lesz szükség, mert ez kifejezetten sok folyadékot zár magába. A liszten kívül, amit lecseréltem: instant élesztőre cseréltem a frisset, így elmaradt az élesztős íz. 

Működik, ha a langyos-cukros tejben megfuttatjuk az élesztőt, de ha nem futtatjuk is tökéletes. Minden alapanyagot összelapátolunk és robotgéppel szinte tökéletesen homogén tésztává gyúrjuk. Az utolsó simításokat szeretem kézzel befejezni, mert így lesz a tészta olyan gyönyörű, hogy csak cirógatnám. Amikor szép selymi a tapintása, akkor lefedjük és meleg helyen kétszeresére kelesztjük.

Majd ha a tészta csodálatosan megkelt és lazán elválik az edény falától, fordítsuk ki a deszkára és vágjuk egyenlő darabokra, majd gömbölyítsük, amíg egy csodás gömböt nem kapunk.

Ne ilyen rettenetet csináljatok, mint én régen:

3_68.JPG

 

Hanem tökéletesen simára gömbölyítsetek, mert akkor lesz ilyen szép a tészta, ha 180 fokon aranybarnára sütjük. (Nem mellesleg 2 nappal a sütés utána is szinten ugyanolyan puha volt a tészta)

Ilyenre sül meg, ha tökéletes a gömbölyítés:

img_3454.jpeg

SNITT

Amíg a bucik sülnek, keverjük ki a hamburgerszószt. Ez elég "macerás" és ízlés-függő mutatvány. Az alap a mustár és a reszelt vöröshagyma. A vöröshagymával ne essünk túlzásba, tényleg elegendő lesz a negyede. Sőt a mustárt se túlozzuk el, ne ez legyen az alapíz. Ám mindent ehhez igazítsunk, hogy kellemesen pikáns legyen a szósz a végén. Ezért nem adom meg a pontos mennyiségeket, bár viszonyításképp talán 2 evőkanálnyi jön a majonézből és 1 a ketchupból. Majd végezetül két csapott evőkanálnyi uborkalé. Ezt ki ne hagyjátok ám!

Buci sül, a szósz készen. Már csak a húspogácsák várnak a sorukra. 

Néhány csepp zsírral megkenem a már forró serpenyőt beleteszem a szépen megformázott húspogit - egyszerre kettőt. Ne felejtsük négy részre osztani a húst sem és ha igényel egy pici sót, fűszert, akkor pótoljuk még gyorsan. A tenyerünkkel lapítsuk meg, de 1,5 centinél ne legyen nagyon vékonyabb. Tehetünk a tetejére egy szelet sajtot is, bár ezt csak azután, hogy a pogikat megsütöttük. Majdnem elfelejtettem, hogy bacont is süthet hozzá, aki szereti. Nagyon meg tudja dobni.

Ha csak sózzuk borsozzuk, akkor közvetlenül a sütés előtt ízesítsünk.

SNITT

Tételezzük fel, hogy megsültek a bucik is, és éppen hűlnek boldogan. Vágjuk ketté őket. Higgyétek el nekem, bőven elég lesz belőle egyet is megenni (vagy kettőt)

A zsemle alsó részére nyomjatok ketchupot, majd egy evőkanálnyit (vagy kettőt, mert nem spórolunk) a hambiszószból. Mehet rá salátalevél, paradicsom karika, egy újabb adag hambiszósz, a husi a sajttal, bacon, mert basszus, azt is pirítottunk ám! De egyre figyeljetek! Teljes szeletet pirítsatok meg egy kevés zsíron, jó ropogósra. Aztán ha még úgy érzitek ne hagyjuk abba, 2 rösztit is dobjatok rá és végül a zsemle tetejét is, ha ráfér. 

img_3471.jpeg

Ehhez kóla vagy Dr Pepper dukál. Mi már krumplit fizikai képtelenségnek tartottunk volna enni, pedig az étvágyunkkal sosem volt gond.

Rebarbarás eperleves (bár ez inkább puding)

Szeretek a piacon ötleteket gyűjteni, mert mindenkinek más az ízlése és ezekből lehet a legszuperebb dolgokat kifundálni, hiszen receptet nem kapsz hozzá, előtte sosem kóstoltad, így halvány fogalmad sincs, milyenre is kellene sikerülnie.

Így voltam az eper-rebarbara kombóval is. Eperből krémlevest csináltam már, azonban eper-rebarbarából nem. Nálam a krémleves az inkább főzés nélküli pudingból, tejből / tejszínből és a gyümölcsből áll, hidegen összeturmixolva. Viszont a rebarbarát meg kell főzni, így kénytelen voltam főzős levest csinálni.

Hozzávalók:

500g eper
8 szál kisebb rebarbara
2ek. eritrit (elég lett volna az 1ek is, ha a fanyarabb ízvilágot kedvelitek.)
1 csomag vaníliapuding
annyi víz, ami ellepi (+legalább fél liter, ha nem frissen fogyasszátok, mert pudingosra sűrűsödik be)
250ml habtejszín (elhagyható, én most nem tettem bele, mert ne tartottam fontosnak.

img_3349.JPG

A rebarbarát és az epret is megpucoljuk, megmossuk. Először a feldarabolt rebarbarát kezdjük el főni, majd valamikor félidő után hozzátesszük a félbe vágott epret is és egy evőkanálnyi eritritet adunk hozzá.

A vaníliapudingot egy kevés vízzel csomómentesre keverem és a gyümölcshöz adom. Folyamatos kavargatás mellett felforraljuk, alaposan összebotmixereljük és hagyjuk kihűlni.

Aznaposan tényleg nem igényel több vizet, azonban ha hűtőben tesszük, jóval többvizet felvesz, de utólag is felhúzhatjuk vízzel/tejjel, a kívánt állag eléréséig.

Szuperjó nyári leves és még használjátok ki a szezont!

A baszk sajttorta

Ez a recept is nyugodtan mehet a "jaj-de-rettegek-hogy-megsüssem" listára, pedig ennél pofonegyszerűbb süti nem is létezik. Pontosabban fogalmazva, mostanában egyre inkább azt érzem, hogy a receptek nagy része szuperkönnyű és pillanatok alatt összeállítható - lásd morzsasüti, ami nagyobb kedvenccé vált mint a brownie.

Ehhez a sajttortához egy igazán mókás sztorim van. Nemrégiben kóstoltam meg a baszk sajttortát, amiről kiderül hogy pofonegyszerű a receptje és villámgyorsan elkészül.

Ha egy kicsit bénák vagytok - máig nem jövök rá mit rontottam el - talán, hogy nem szobahőmérsékletű alapanyagokkal dolgoztam, de vállalom, hogy így jobb -, akkor ti is két sajttortát süthettek egy adag alapanyagból.

Amit mondjuk a receptben megosztok veletek, már a felezett verzió, ugyanis álltam vasárnap reggel két adag sajttortával, nem tudtam sírjak-e vagy nevessek, úgyhogy írtam Nyafogós Lefogyósnak, hogy elfogadnák-e vasárnapi nasinak, mert elb…

Az eredeti recept @spatuladesserts honlapjáról származik.

Hozzávalók, egy 20 centis tortaformához:

300g krémsajt (Adlisat használtam) - 100g cukor - 2 tojás -  150g hulla - 15g liszt - egy vaníliarúd magja

Tápanyagtartalom (1 szelet) - 8 szeletre vágtam a tortát.

225kcal, 17,6g ch, 3.8g fehérje, 15.6g zsír

img_2369.jpg

Én bevallom töredelmesen, minden hozzávalók hidegen használtam - köszi a felületes receptolvasás :) - de ezt a szokást meg is tartom.

A krémsajtot közepes erősséggel elkezdtem felhabosítani a cukorral, majd hozzáadtam a tojásokat és végül a halálát kevertem hozzá. És majd elfelejtettem! A lisztecskét, azt az épphogy egy evőkanálnyit. És mivel úgyis volt itthon vaníliarúd, ami sosem ront rajta, egy rúd magját is belekapartam.

A 20 centis tortaformát két réteg sütőpapírral béleltem ki, közben a sütőt 250 fokra melegítettem elő, majd amikor betettem a formát a sütőbe, visszavettem 210 fokra és 50 percig sütöttem. Kb 40 percnél jött el a pillanat, amikor egy alufóliadarabot tettem rá, hogy ne égjen meg jobban a teteje, mint ahogy én szeretem.

Szép remegős lesz a torta és tényleg várjátok meg az 50 percet, kell neki!

img_2337.jpg

Utána pedig türelmesen várjatok, hogy kihűljön teljesen. Jól össze fog esni.

A legmókásabb, hogy vasárnap meg sem kóstoltam, mert az aznapi étrendembe elfelejtettem beleírni. Másnap elfelejtettem megkóstolni, így tegnap örömködtem, hogy engem vár egy szelet torta bedobozolva, mert ennyit engedélyeztem magamnak a 8 szeletből.

fullsizerender_16.jpg

süti beállítások módosítása