Fincsa-nindzsa

Palacsinta rizslisztből

2016. november 29. - fincsanindzsa

Azt bizony nem lehet mondani rólam, hogy nem szeretem a hasam. Nekem állandóan szükségem van valami finomságra, és a palacsinta az egyik legegyszerűbb és legnagyszerűbb kedvencem, amiből az év bármely napján legalább 2-3 darabot meg tudok enni. Mivel a fehérlisztes és gluténos dolgokkal eléggé meggyűlt a bajom mostanában, ezért kénytelen vagyok helyettesítő termékeket alkalmazni. Palacsintáról pedig nem lehet lemondani. Apró módosítást eszközöltem a receptben, és még ha nem is olyan finom, mint a fehérlisztes társa, picit tömörebb az állaga, de azért finom. Anyukám szuperjófej volt, és a baracklekvár főzésekor készített nekem is egy cukormentes lekit, eritrittel. Annak egy titka van: felbontás után ne tegyük hűtőbe, mert bekristályosodik.

Hozzávalók (5-6 darabhoz)

Kedveseim! 

Nyugodjatok meg, ebből is végtelen mennyiségűt lehet csinálni, de azt javasolnám, kezdetben tényleg ezt a mennyiséget süssétek meg, és ha bejön, akkor lehet belőle okos-adagokat is produkálni.

10dkg fehér rizsliszt (a barna nem sült nem, úgyhogy az egészet a kutya ette meg)
2 tojás
csipetnyi só
csipetnyi nádcukor
pár csepp olaj
2 deci tej (én lkatózmentessel csináltam)
1-2dl szódavíz
reszelt citromhéj

2_88.JPG

Az "eljárás" teljesen ugyanaz, mint a hagyományos társa esetén: lisztet a tojással összekeverjük, közben folyamatos keverés mellett felöntjük tejjel. Érdekes, ez kevésbé csomósodik, mint a fehérliszt. Adjuk hozzá a sót, a cukrot és a citromhéjat, keverjünk hozzá egy fél teáskanálnyi olajat, közepesen hígra öntsük fel a vízzel. Most tényleg ne tegyünk hozzá több vizet, hanem hagyjuk állni 20-30 percet. Sütés előtt keverjük fel alaposan, és ha igényli, egy kevés vizet adjunk még hozzá. Mivel a rizsliszt gyorsan leül a folyadék aljára, érdemes minden sütés előtt felkeverni. 

A tűzhelyet 5-ös, max 6os fokozatra tegyük, - nálam már a 7esen nagyon gyorsan megég, és mielőbb megfordítanám, elszakad, így ez a lassú megoldás vált be igazán. Mielőtt a tésztát beleöntenénk a palacsintasütőbe, olajozzuk ki a alaposan. Egy adag kevesebb, mint egy merőkanálnyi lesz. Ha van lehetőségünk kisebb átmérőjű palacsintasütőt használjunk - kb. 20centi - mert azzal könnyebben fogunk bánni.

1_111.JPG

Komolyan mondom, sokkal-sokkal szebb lesz a tészta textúrája, valószínűleg azért, mert sűrűbb maga az anyag.

Ha igazán meg szeretnétek spékelni, a baracklekvárra szórjatok egy kevés fahéjat is.

Töltött tojás

Hosszú hetek óta álmodoztam a töltött tojásról és hogy betankoltunk belőle vagy 50et, ezért bőven volt miből hozzálátni.Többségünk kaszinótojást szokott készíteni, de én a sült verziót sokkal jobban bírom.

Hozzávalók (4 fő részére)

12-14 tojás
1 nagy fej vöröshagyma
1 csokor petrezselyem
tejföl

vegeta helyett a Fűszerész "Leves lelke" névvel illetett tartósítószermentes remek

6_22.JPG

A tojásokat főzzük meg, még melegen óvatosan "hámozzuk" le a héját. Én az alját szoktam összetörni, és úgy bontom le módszeresen, de mindenkinek más a technikája. Vágjuk fel és a tojást válasszuk ketté. A fehérje mehet a tepsibe, a sárgáját egy edénybe tegyük, mert ehhez még bőven jön alapanyag.

1_119.JPG

A vöröshagymát kockázzuk fel, és pirítsuk meg zsíron. Igen, én mostanában mindent zsíron csinálok, és nem, nem lesz tőle bajom, köszönöm a kérdést. 

2_97.JPG

A petrezselymet aprítsuk fel és adjuk a sárgájához, a vöröshagymát is keverjük hozzá. Sózzuk, "leves lelkézzük" a Fűszerésztől, kanalazzunk hozzá tejfölt, majd törjük- és forgassuk össze az egészet villával. Ha száraznak ítéljük meg a krémet, lazítsuk egy kevés tejföllel. 

4_48.JPG

3_69.JPG

A sütőt izzítsuk be, 200 fokra, közben pedig töltsük meg a tojásokat a krémmel, végezetül rétegezzünk rá tejfölt. Így süssük meg, kb. 20-30 perc alatt, épp hogy a teteje egy cseppet megpiruljon. A leges-legtutibb csemegeubival és krumplipürével fogyasztani, ahogy ezt anyukám a gyerekkoromban is az asztalra varázsolta.

5_32.JPG

6_22.JPG

Édesburgonya-csónak töltve

Nekem az édesburgonya az egyik szívszerelmem, Krémnek, levesnek, de talán a legfinomabb steak burgonyaként megsütve. Most viszont valami újra vágytam, gondoltam megtöltöm az elfelezett batátát, mert milyen szuper lesz. Kisit átalakítva, de azért elkészült.

Hozzávalók:

2 hatalmas édesburgonya
kb. 20dkg bacon
10dkg gomba
1 nagy fej vöröshagyma
bazsalikom

(parmezán)

A édesburgonyát alaposan mossuk meg, vágjuk hosszában félbe és úgy főzzük közepesen puhára - a héjában.

Ha nagyon puhára főztük, akkor a belét ki tudjuk kaparni, különben a sült finomságokat csak rákanalazzuk. Nekem az utóbbi jött össze, mert türelmetlen voltam.

Amíg a batáta fő, a bacont a vöröshagymával és a gombával alaposan összesütöm egy cseppet megsózva. Ha elkészült, tépkedjünk bele friss bazsalikomot is.

Ha az édesburi megfőtt, Kanállal óvatosan vájjuk ki a közepét és ezt az anyagot kanalazzuk hozzá a baconös varázslathoz, és süssük össze egy picit. Ha a közepe nem puhult meg teljesen, akkor szórjunk egy kevés parmezánt a "csónakokra", majd egyenletesen oszlassunk el rajta a baconös sültekből. 

1_118.JPG

A sütőt 230 fokra melegítsük elő, és kb. 30-40 percen keresztül süssük. Az ízek szuperül összeérnek, egy fantasztikus ízorgia vár ránk. Fogyasszunk hozzá salátát töménytelen mennyiségben.

2_96.JPG

Baconbe göngyölt avokádó

Nagyon nem voltam elégedett magammal az elmúlt időszakban, ezért utánajártam mi lehet számomra a legjobb. Így bukkantam egy ideje Bocsi Vikire, aki a táplálkozás típusokban hisz. Végre pontosan tudom mi a jó nekem, és olyan jókat eszek és olyan adagokat, ami jól esik. Persze jár némi lemondással, de ez megéri az áldozatot, főleg, hogy látom az eredményét is.

Ez az egyik olyan kaja, amit én, a kis pufi gond nélkül ehetek. De bátran javaslom vendégváró falatkáknak is, ha az ismeretségi körötök nem a kolbász-uborka-sajt falatkás, biztosan bírni fogja.

Hozzávalók

avokádó
bacon
só, bors

Az avokádót vágjuk félbe, szedjük ki a magját, vágjuk szeletekre - félbe és megint félbe elegendő lesz. Utána pedig  óvatosan húzzuk le a héját, figyelve arra, hogy minél kevesebb legyen az anyagveszteség.

1_117.JPG

Sózzuk-borsozzuk, majd tekerjük bundázzuk be baconnel. 

200 fokon süssük ropogósra. Fogyasztáskor nyugodtan csepegtethetünk rá lime/citrom levet és tunkolhatjuk majonézbe is. Ki mekkora étvágyú, nekem egy avokádó egy étkezésre bőven elegendő, hiszen ezt még általában salátával le szoktam kísérni. 

 

2_95.JPG

 

Szendvicskrém 6. - Padlizsánkrém

Ez a recept már vagy 3 évvel ezelőtt került ki a blogra, azóta viszont néhány facelift történt rajta, így ezt szeretném megosztani Veletek. Szerintem sokkal finomabb lett, mint azt álmodni mertem volna.

Hozzávalók

2 jól megtermett padlizsán
1 közepes fej vöröshagyma
olivaolaj
só, bors
1-2ek. majonéz

A padlizsánt helyezzük egy tepsibe, villával böködjük meg alaposan, és előmelegített sütőben süssük barnára. Még forrón húzzuk le a héját, vágjuk ketté és kaparjuk ki a magos részét. Ha szeretjük a magot, akkor ezt a műveletet hagyjuk ki. Én a mag nagy részét szoktam csak eltávolítani, bár most ezt a lépést is kihagytam. Ezután botmixerrel krémesre zúzom.

Itt jön a csavar: a hagymát kockázzuk fel, és néhány kanál zsíron pirítsuk meg, higgyétek el, sokkal finomabb ízt ad neki, Én a fokhagymát elfelejtettem beletenni, de egy cseppet sem bántam, hogy nem lett vámpírüldöző szagom tőle. A padlizsánt daraboljuk fel, tegyük egy üvegtálba a pirított vöröshagymával együtt. Sózzuk, borsozzuk, löttyintsünk rá olivaolajat és botmixereljük össze alaposan. Ki hogy szereti, én majonézzel, ezért szoktam belenyomni 1-2, estenként 3 kanál majonézt, ezt persze a készülőben levő krém mennyiségétől is nagyban függ. Ha nem tartjuk elég ízesnek, fűszerezzük újból. 

A legjobb, ha másnap fogyasszuk, hiszen akkor nyeri el a végleges ízét.

Pirítóssal, sajttal, zöldségekkel, kolbásszal fantasztikus.

 padlizsankrem.jpg

Lazac citromosan-fokhagymásan

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de ha piacolásról van szó, én kifejezetten lojális típus vagyok: van tojásos, zöldséges, gyümölcsös, töpörtyűs, fánkos és korábban halas „beszállítóm” is. Már nagyon rég nem halaztam, és a költözés után nem kerestem újabb beszállítót. Így ha bárki megbízható halast/rákost tud, ne hezitáljon kommentet írni.

A mennyiségekkel mostanában nem vagyok jóban, ezért az éhesebb olvasók legyen szívesek nagyobb mennyiségeket készíteni, nehogy véletlenül éhen maradjanak :)

A posztot Balázs barátomnak ajánlom, aki a lazacot mindig "trancsírozva eszi". Pedig milyen egyszerű lenne kisütni a szeleteket. :)

Hozzávalók (2 fő részére)

30-40dkg lazac
1 citrom reszelt héja és pár csepp leve
2 gerezd fokhagyma

kókuszzsír / olivaolaj

1_268.jpg

A lazacot mossuk meg alaposan, és a bőrével együtt dolgozzuk fel. A „gerinc mentén” húzzuk végig az ujjunkat, és ha nagy szálkákat találunk benne, szemöldökcsipesszel húzzuk ki. 2-3 ujjnyi vastag szeletekre vágjuk fel a filéket.

A fokhagymagerezdeket zúzzuk össze, és keverjük össze a reszelt citrom héjával és egy kevés olajjal.

Sózzuk meg alaposan a halat, és a fokhagymás-citromos szösszenettel alaposan dörzsöljük be a szeleteket.

Egy evőkanályniy kókuszzsírt hevítsünk fel egy serpenyőben, majd a szeleteket bőrével lefelé fordítva kezdjük el sütni. A lazac egy-egy oldalához kb. 1,5-1,5 perc szükséges, de ha a szelet 2/3-áig kifehéredik, akkor már fordíthatjuk is.

2_215.jpg

Még forrón húzzuk le a bőrét, hogy minél kevesebb hús-vesztességet realizáljunk.

Fogyaszthatjuk bulgurral, rizzsel de vegyes salátát is összedobhatunk hozzá, ki hogyan szereti. Én fogyasztás előtt szeretek néhány csepp citromlevet nyomni rá, sokkal intenzívebbé varázsolja az ízét.

 

Csirkemáj szuflé

Imádom a szuflékat és a májból most kivételesen nem akartam resztelt májat, vagy baconbe tekert verziót készíteni, így gondoltam, legyen, próbáljunk ki valami újat. Frissen sülve olyan íze van mint a májgaluskaleves galuskájának, nekem bejött, bár a megfelelő köretet még nem sikerült kitalálnom mellé.

Hozzávalók (2 személy részére)

30dkg csirkemáj
3 tojás
só, bors, majoranna
1 közepes fej vöröshagyma

3_67.JPG

A tojást válasszuk ketté, a sárgáját adjuk a májhoz a fűszerekkel együtt, a fehérjét pedig verjük kemény habbá. A vöröshagymát vágjuk apró kockákra és pirítsuk meg egy kevés zsíron.

A májat botmixerrel pürésítsük, majd óvatosan keverjük hozzá a kemény habbá vert fehérjét. A szufléformákat 3/4-ig töltsük.

1_115.JPG

2_92.JPG

A sütőt melegítsük elő 200 fokosra, és az alsó rekeszbe tegyünk egy edényben vizet, ami a folyamatos párát biztosítja a szuflénak, amíg megsül. Ez kb 20-30 perc, a sütő erősségétől függően.

Amikor kiszedjük a sütőből, egy vajazókéssel válasszuk el az edénytől a szuflét, de mielőtt kiszedjük, hagyjuk hűlni kb. 10 percen keresztül, így egészben, mindenféle sérülés nélkül tudjuk kifordítani.

4_46.JPG

 

 

Cigánypecsenye

Gyerekkoromban, ha étterembe mentünk, mindig kétféle menüből választottam. Vagy sajttal és sonkával töltött szárnyast ettem, szigorúan tartármártással és burgonyakrokettel, vagy cigánypecsenyét. Az elmúlt 15 évben szerintem nem ettem cigánypecsenyét, de belopta magát a gondolataimban, és nem tudtam tőle megszabadulni.

Hozzávalók

6 szelet sertéstarja
olaj
só, bors
3-4 gerezd fokhagyma
hússzeleteként 1 centi zsírszalonna

Az olajat, a sót, a borsot és az összezúzott fokhagymát összekeverjük, majd ezzel a „páccal” bedörzsöljük a kiklopfolt hússzeleteket és kb. 2 órára a hűtőbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek.

1_183.jpg

Sütés előtt a szalonnát szeletenként 1 centire vágjuk, beirdaljuk, és kakastaréjt sütünk belőle. A visszamaradt olajban kisütjük a tarjaszeleteket.

2_134.jpg

3_90.jpg

Az egyetlen nehéz benne, hogy pontosan eltaláljuk a só mennyiségét, mert a szalonna is elég zsíros, a krumplipüré is, így ezzel bíbelődni kell egy picit.

Köretként rizst, steakburgonyát vagy krumplipürét ajánlunk hozzá.

Tálaláskor minden szelet húsra egy kakastaréj szalonna kerüljön.

4_67.jpg

 

Sóska

Annyira régen nem ettem már sóskát, hogy ma ha törik, ha szakad, ha leszakad a plafon, sztrájk tör ki, akkor is megfőztem volna. Már évek óta nem ettem, mert egyszer nagyon rosszul sikerült és utána valahogy nem kívántam. Rájöttem a probléma forrására: nem Iglo-t vettem. De ez a mai, mennyeire sikerült. Finom tört burgonyával. Hmmm. 

 

Hozzávalók (2 fő részére)

1 mirelit sóska
2ek. rizsliszt
1ek. kókuszzsír / olaj
2ek. tejföl
2ek. eritrit
tej ízlés szerint

A kókuszzsírt /olajat felhevítjük, majd a mirelit sóskát megpirítjuk rajta, amíg teljesen fel nem olvad. Utána két kanál lisztet adjunk hozzá, keverjük hozzá az eritritet és a tejfölt is. Majd ízlés szerint öntsük fel tejjel is és forraljuk fel. (Természetesen lehet ezt olajjal, kristálycukorral és fehér liszttel is készíteni, csak ha ehet törekszem az egészségesebb alapanyagok használatára)

Feltétként főzhetünk rá tojást, vagy burgonyát is. Számomra ez az igazán tuti párosítás.

2_93.JPG

Cukkinifasírt vagy lepény

Hosszú ideje küzdök a súlyommal és végre összeszedtem magam, hogy ne mindig hülyeségekbe vágjak bele, és kértem egy személyre szabott ajánlást BocsiVikitől. Egyszerűen képtelen voltam összekapni magam, állandóan csak faltam, lustálkodtam és tényleg nem figyelmet se a kajára, se mozgásra, a testem pedig csak zokogott, a ruhatárammal együtt. Megtudtam minden olyat, ami jó nekem és ami nem, és mondjuk úgy, 90%-os pontossággal tartom a nekem javasolt életmódváltást. Néhány apróságot, ami nekem hosszútávon fontos az étrendben hagytam - napi egy kocka 70% kakaótartalom feletti csoki - és esetenként egy kis tejföl. Más kívánság nem volt. Utóbbit mindjárt meg is értitek miért nehéz elszakadni tőle.

Hozzávalók (2 személy részére)

2 cukkini
1 tojás
só, bors
(1 evőkanál rizsliszt)
2 evőkanál lenmagpehely- és szezámmag
1 teáskanál zsír

 2_90.JPG

A cukkinit hámozzuk meg, mossuk le és nagy lyukú reszelőn reszeljük le. A cukkinit alaposan sózzuk meg, és hagyjuk kb. fél órát állni. Ezen idő alatt sok-sok levet ereszt, amit amennyire csak lehet nyomkodjunk ki belőle. 

Semmi esetre se sózzuk újból, különben még egy doboz tejföl sem nyomja el a só ízét, tapasztalat! (Ekkor együnk hozzá egy kis paradicsomot, ez segíteni fog).

A lehetőleg minél szárazabb cukkinihez üssünk egy tojást, mehet hozzá egy kis kanál zsír, szórjunk hozzá lenmagpelyhet, és szezámmagot, de a kettő közül bármelyik megfelelő. A pehely azért jobb választás, mert ezt szoktam liszt helyett helyettesítőként használni. Ha ez nem bizonyulna elegendőnek, mehet hozzá egy evőkanálnyi rizsliszt is.

A sütőt melegítsük elő 200 fokosra, a cukkiniből formázzunk lepényeket: a tepsibe készítsünk közepes méretű halmokat és az ujjbegyünkkel lapogassuk el, tetszés szerinti vastagságúra és nagyságúra. Süssük közel aranybarnára az egyik oldalát, majd fordítsuk meg és süssük tovább kb. 5 percig, de csak éppen addig, amíg ez a fele is szépen megpirul. Ezt a megoldást jobban szeretem, mert tényleg minimál olaj/zsír kell hozzá.

 

1_113.JPG

Ahogy a tócsit, tócsnit - ki hogy hívja, tömegverekedés azért ne legyen belőle - én ezt is vastagon szeretem tejföllel megkenni. Lehet köretként húshoz fogyasztani, én koktélparadicsomot szoktam hozzá enni.

süti beállítások módosítása