Fincsa-nindzsa

Kelt szilvás (-körtés) pite fahéjas mascarponehabbal

2016. szeptember 06. - fincsanindzsa

Ez a recept ezer éves, Klau barátnőm 25. szülinapi bulijára készítette a barátnője. Az "első kalandunk" óta normális képet sem csináltam hozzá, így ma este, hogy nincs egyéb dolgom, ezzel pepecselhetek. Ez az egyik legjobb kelt tészta, amit anyukám baracklekváros buktája és kakaóscsigája után ettem. Norbi egy update629-es kóddal tudná díjazni. 

Hozzávalók

50 dkg liszt
3 dkg élesztő
2,5 dl tej
4 dkg vaj
1 tojás
2 ek. kristálycukor / eritrit
csipet só
10 dkg mandula/ dió
3 teáskanál fahéj
70 dkg szilva

 A habhoz

2 tojássárgája
2 evőkanál méz
50 dkg mascarpone
2 dl tejszín
1 csomag vaníliás cukor (vagy egy rúd vanília kikapart belseje)
2 teáskanál fahéj

k10_1.jpg

Az élesztőt a langyos- cukros tejben felfuttatjuk, a vajat felolvasztjuk. Amíg várunk rá, a lisztet szitáljuk át, majd a tojást, az olvasztott vajat, egy csipetnyi sót, egy teáskanálnyi fahéjat dolgozzunk egy homogén tésztává. Meleg helyen, konyharuhával lefedett tálban kelesszük kb. fél órán keresztül. 

k2_1.jpg

Amíg a tésztánk kel, mossuk meg a szilvákat, magozzuk ki és vágjuk negyedekre. Ha szeretnénk megbolondítani, egy kis körtével is vegyíthetjük. Minden második sort körteszeletekkel rakjunk ki. Ebben az esetben a kimért szilva mennyiségét kb 30%kal csökkentsük. Egy marék diót egy evőkanál cukorral és egy teáskanálnyi fahéjjal daráljunk le, hogy jól feldobjuk.

A tésztánkat nyújtsuk 1.5-2 centi vastagságúra, - bőven elegendő, ha a sütőpapírral kibélelt tepsibe beletesszük és az ujjainkkal szépen elterítjük. Szórjuk meg a darált diós egyveleggel, "sorozzuk meg" a negyedekre vágott szilvával és a maradék diót hintsük a tetejére. 

k4_1.jpg

Amíg a tészta sül, a 200 fokra előmelegített sütőben, a mascaropne habot bőven lesz időnk kikeverni.

A habhoz a tojást kettéválasztjuk, a sárgáját a mézzel fehéredésig keverjük. Hozzákeverjük a mascarponét, a a fahéjat és a vaníliáscukrot. Végül óvatosan beleforgatjuk a kemény habbá vert tejszínt is. Ha a hab nem akaródzik keményedni, egy kevés porcukorral vagy habfixálóval könnyen segíthetünk rajta.

k7_1.jpg

k8_1.jpg

A kelt tészta kb. 30-40 perc alatt megsül, én szeretem, ha szép világos a tészta. Még melegen felszeleteljük, és egy jó nagy adag mascarponehabbal nyakon is önthetjük.

 k6.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Vaníliafagyi házilag, gép nélkül, mézes-fahéjas ananásszal

Hiper-szuper fagyiötleteket kaptam, de ez még csak a kezdet volt. Nem mertem többet és más milyet csinálni, mert ha elrontom, akkor dobhatom ki a finom alapanyagokból összeállított krémes fagylaltot. Az alapötletet a fagyira Mariann adta, túrós-barackos verzióra, de az nem sikerült jól, mert darabos lett De mivel grilleztem ananászt mézzel és fahéjjal, valamivel még fel kellett ezt dobni, és a nyertes a vaníliafagyi lett. 

Hozzávalók

Fagyihoz:

4dl tejszín
1dl tej
5 tojás sárgája
4ek. kristálycukor
1 vaníliarúd kikapart magva

1-2 friss ananász
méz
porcukor
fahéj

4_48.jpg

A fagyit már néhány nappal azelőtt elkészítettem, hogy az ananászt természetesen frissen meggrilleztem. A cukrot verjük fel habosra a tojások sárgájával, amíg a cukor teljesen el nem olvad. Közben a tejszín, a tejet és a vaníliarúd kikapart belsejét keverjük össze, és öntsük bele a tojáskikevertbe, miután elolvadt benne a cukor.

Egy lábosban, 10-es fokozatú főzőlapon 7-es fokozaton folyamatos kevergetés mellett főzzük fel. Azonban vigyázzunk arra, hogy ne forraljuk fel. Nem akartam a véletlenre bízni, ezért nemcsak a bugyborékolást figyeltem, hanem elővettem a macaron készítéshez vásárolt maghőmérőt, és kiaknáztam a benne rejlő potenciálokat, avagy pontosítva: megmértem a forrás előtti pontot. Jelen esetben 83 és 85 fok közé esett, már nem emlékszem pontosan.

1_150.jpg

Ezt követően egy műanyag edénybe töltöttem a krémes fagyialapot, és egy éjszakára betettem a hűtőbe. Reggel pedig ment a fagyasztóba. Figyeljünk arra, hogy alaposan zárjuk le, vagy fedjük le folpack-kal, hogy ne vegye át a hűtő ízét.

2_106.jpg

Az ananász rém egyszerű, és kb. 10 percet kell rászánni a pucolással együtt. Mivel firss ananászt szoktam venni, ki kellett találni, hogy tudom olyan szépen megpucolni, mint a konzervben találhatót. Ezért beszereztem ezt a kütyüt: http://casamobili.hu/ananasz-szeletelo-vacuvin.html. Csodálatos spirált csinál a hámozó, és ezekből karikákat vágtam.

Közben a serpenyőt felforrósítottam a tűzhelyen. Az ananászkarikákat a fahéjas porcukorba forgattam, mindkét oldalát jól megsütöttem. Majd amikor a B oldalt sütjük, csorgassunk rá mézet.

3_66.jpg

Még melegen fogyasszuk, amire a fagyit kanalazzuk rá. Ígérem nem fogtok benne csalódni!

 

Barackos / szilvás rétes

Ez egy ilyen barackos hétre sikeredett. Mindenféle finomságot készítettem belőle. Ismét belendültem :)

Ehhez a recepthez nem adok igazán mértékegységeket, mert mindenki ízlése szerint halmozza meg a rétest finomságokkal. Mivel a szilvával kicsit befürödtem és egy nap alatt megmozdult a szilva fele, ezért kénytelen voltam egy alternatív megoldással élni: barackos-diós rétest is sütöttem.

Hozzávalók

2 csomag réteslap (Tante Fanny)
25dkg dió
porcukor
2-4 barack
20-30dkg szilva

4_110.jpg

Aki bátor, az készítse el maga a rétes tésztát :) Én most ezzel a lehetőséggel nem kívántam élni. Ez a süti tényleg azoknak való, akik az egész napi robotolás után szeretnének kb. 10 perc időráfordítással valami finomat varázsolni.

A diót nehány kanál porcukorral daráljunk össze, majd osszuk két felé.

A réteslapot hintsük meg a cukros dióval, és oszlassuk egy rajta a kis kockákra vágott barackot, valamint a kimagozott, néhány darabba vágott szilvát. (1-1 rudat ízesítsünk a különféle gyümölcsökkel)

1_250.jpg

 

2_196.jpg

3_144.jpg

Óvatosan tekerjük fel, zárjuk le a végeit, hogy ne folyjon ki az összes töltelék, amíg sül. A réteslapok tetejét kenjük meg tojással, hogy szép színe legyen a tésztának.

A rétest 180 fokra előmelegített sütőben 25-30 perc alatt süssük készre. Szigorúan langyosan, vagy teljesen kihűlten fogyasszuk.

4_110.jpg

Brigadeiros, a brazil nemzeti édesség-kedvenc

Egy főzősulis élményemet szeretném megosztani Veletek, ahol egy nagyon egyszerű brazil édességgel ismerkedtem meg. Egy gond van vele: függővé teszi az embert és nem bír leállni :) Egyre figyeljetek: cukrozott sűrített tejet vegyetek, mert utána nehéz belőni a megfelelő cukor mennyiségét. És ha mégsem kaptok, akkor ehhez a mennyiséghez 2 ek. cukrot tegyetek és az instant kakaóport nesquikre cseréjétek.

Hozzávalók

2 tubus sűrített tej
2ek. teavaj
3 ek. instant kakaópor

mandulapehely
darált mogyoró
kakaópor

A sűrített tejet a szobahőmérsékletű teavajjal és a kakaóporral folyamatos kavargatás mellett forraljuk fel és kevergessük addig, amíg be nem sűrűsödik - egy kb. 25 percet vesz igénybe -  és a krém el nem válik az edény falától. 

Ennyire megdermed pár perc alatt, de azért hagyjuk kb 30-40 percig dermedni, ideálisan hűtőben.

3_82.jpg

 

1_51.JPG

Ha ezzel megvagyunk, akkor egy tányérral vékonyan oszlassuk el a krémet, majd hagyjuk teljesen kihűlni. Ezután formázzuk kisebb gombócokká, és forgassuk mandulapehelybe, mogyoróba vagy kakaóporba, ki hogy szereti. Mindenképp kapszlikba tegyük és vonjuk be valamivel, mert a massza szét fog folyni. És számoljunk azzal is, hogy brutál ragadós, ezért mi is tiszta maszatosak leszünk.

 

Számítsunk arra, hogy 10 perc után egy darab sem marad belőle. Bevallom őszintén kicsit többre számítottam, kb. 15-20 gombóc lett belőle. (A második adagnál a gombócozással em foglalkoztunk, hanem csak bekanalaztuk az egészet.

Feijoada - Brazil feketebab-ragu

Mivel az indiain kívül szinte mindent szeretek, ezért egy újabb finomság ötlete pattant ki a fejemből. Egy igazán nehéz étek került ma az asztalra, a meleg ellenére, ugyanis ez volt az első recept, ami ma a kezem ügyébe került. Méghozzá egy brazil specialitás, a Feijoada, más néven a Brazil fekete babragu. Kicsit hasonlít a sóletre, ízre és állagra is, legalábbis mire kihűlt. Azonban nem sikerült tökéletesre kiviteleznem, ugyanis nem kaptam feketebabot, így csak vöröset tudtam felhasználni, Hála istennek ez az összhatáson nem rontott. Azonban ha a salátához és a könnyű ételekhez szoktatok, akkor ez nem a Ti választásotok lesz.

Hozzávalók

20dkg oldalas
20dkg kolbász
néhány szelet baconszalonna
1 nagy fej vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma
1-1 doboz konzerv fekete- és vörösbab
2-3 babérlevél
só, bors
víz
kevés olaj

A vöröshagymát aprítsuk fel, a fokhagymát zúzzuk össze, majd olajon pirítsuk meg egy mély lábosban.

2_108.jpg

A kolbászt vágjuk kb. 2 centis szeletekre, a baconszalonnával együtt. Az oldalast, a kolbászt és a szalonnát is pirítsuk meg.

3_68.jpg

 

Adjuk hozzá a babérlevelet, majd a babkonzerv levét öntsük le, a babot pedig öntsük a serpenyőbe. Sózzuk-borsozzuk, majd kb. 2-3 deci víiet adjunk hozzá és főzzük 1,5-2 órán keresztül. Néha keverjünk bele, nehogy leégjen. Ha szükséges, egy kevés vízzel öntsük még fel. Egészen addig főzzük, amíg a bab krémes állagúvá válik, a hús pedig leválik a csontról.

4_51.jpg

Végezetül szedjük ki a babérlevelet és rizzsel tálaljuk. Nagyon finom, ízletes, azonban irtó nehéz étel, ezért vacsoraként mellőzzük.

1_153.jpg

Spenótos-camembert sajtos polentaszuflé

Szerencsétlen pasim, amikor 100%osan tartom a GM diétát, igazán sajnálom. Egy ideig hősiesen tűrte, hogy mindenfélét kotyvasztok, aztán megelégelte és kifakadt: akkor néztelek ki csajomnak, amikor Fincsa még normális kajákat készített. Nem ebbe a kajádba szerettem bele. Ez volt az a pillanat, amikor megfogadtam, innentől fogva, ő teljesen hétköznapi ételeket fog kapni, magamon meg tesztelem tovább ezeket a finomságokat. Mert bizony én szeretem, és puliszkát még sosem ettem, így spéci verzióban, de megkóstoltam.

Hozzávalók (kb. 12 darab)

15 dkg fagyasztott leveles spenót
2 gerezd fokhagyma
szerecsendió
5dkg teavaj
1 fej vöröshagyma
3 dl tej
12 dkg polenta (kukoricadara)
4 tojás 
10 dkg camembert sajt
5-6 dkg füstölt lazac
só, bors

8_11.JPG

A spenótleveleket egy kevés olajon pár perc alatt megfuttatjuk, zúzzuk bele a fokhagymát, adjunk hozzá egy csepp sót és egy csipetnyi szerecsendiót is. 

1_112.JPG

A vöröshagymát apró kockákra vágjuk fel és forró teavajon pirítsuk üvegesre, így sokkal finomabb lesz. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Adjuk hozzá a tejet és forraljuk fel, folyamatos kevergetés mellett, nehogy leégjen. Ahogy a tejbegrízt is szoktuk csinálni, adjuk hozzá a kukoricadarát és további kevergetés mellett főzzük sűrűre. Nem referenciaérték a tejbedara, ugyanis valaki folyósra, míg én betonkeménységűre főzöm, így maradjunk egy közepesen sűrű állagnál.

2_89.JPG

A tojásokat válasszuk ketté, a fehérjét verjük kemény habbá, amíg a tejbe-kukoricadaránk hűl. Ha a polenta már langyos, keverjük hozzá robotgéppel a tojássárgáját, ezután a tojásos-kukoricadarás keveréket a tojáshabbal keverjük össze. Végül, ha igényli, sózzuk meg, adjunk hozzá szerecsendiót, vágjuk kisebb darabokra a camembert sajtot és forgassuk össze alaposan. 

3_65.JPG

4_44.JPG

Utolsó lépésként a megfonnyasztott spenótot is keverjük hozzá, de ezt már fakanállal. 

5_30.JPG

A sütőt melegítsük elő 200 fokra, az aljába tegyünk egy vízzel teli edényt - szufléknál, muffinoknál a tésztával csodát tesz és sokkal lágyabb lesz. A szufléformákat vajazzuk ki alaposan, majd a forma 3/4 részéig kanalazzunk bele az elkészült alapból. Mivel imádom a lazacot, ezért néhány adagba csipkedtem füstölt lazacot is, igazán feldobta.

Végül kb. 18-20 perc alatt süssük aranybarnára. Ne szárítsuk ki, mert akkor csak a kidobós játékunk szuper kelléke lehet.

7_15.JPG

Gluténmentes kenyerem

Én próbálkozom, kísérletezem, feladom, aztán újrakezdem. Kissé kiszámíthatatlanul, de mindig visszatérek. Annak ellenére, hogy az elsődleges vizsgálat nem mutatta ki a glutén-érzékenységem, megállapodtunk a dokival, hogy ez egy glutén-intolerancia. Hát a szervezetem rohadtul nem tolerálja a lisztes dolgokat ez tuti. Sőt, mihelyst újra kapott ezekből a "mérgező finomságokból", bepánikolt, raktározott, én pedig úgy nézek ki mint egy túlméretezett lufi. Pontosabban dömper, de még a gyerekkorunkból származó. Ugye emlékeztek rá?

Nos: próbálkoztam a kenyerekkel. Használtam hozzá útifűmaghéjat: ettől ragacsos lett a tészta. Aztán nagy félve, kipróbáltam a xantángumit, amit alapvetően tusfürdőhöz használok zselésítésre. Gyerekek! Olyan kenyeret kaptam általa, mint a rendes bolti fehér kenyér! Ugyan nem olyan puhát és finomat, de az állaga remek és legalább egészséges, laktató lett. 

Az alapreceptet Kollár anita Gluténmentes és finom című könyvéből lestem, de néhány dolgot behelyettesítettem és módosítottam, részben az otthon fellelhető alapanyagok, és az ízlésem függvényében. 

Hozzávalók (40dkg-s vekni)

5dkg barna rizsliszt
5dkg cirokliszt
10dkg tápiókakeményítő (ha kukoricakeményítő van az sem gond)
2ek. puffasztott quinoa
1tk. szárított élesztő
1tk. barna cukor
1tk. só
1tk. xantángumi
1/4tk szóbabikarbóna
1,25dl víz
1ek. olaj
1 tojás
1/4 tk. almaecet

2_jog.jpg

A száraz hozzávalókat keverjük össze, ugyanezt tegyük meg a nedves hozzávalókkal is. A nedves alapanyagokat keverjük össze a szárazzal és kb. 5 perc alatt robotgéppel - annak is a dagasztókaros megoldásával keverjük homogén tésztává. Ezt meleg helyen kelesszük 90 percen keresztül.

Lábjegyzet: Ne várjunk olyan csodát, mint a fehér lisztes barátainktól, ezek az alapanyagok nem így működnek. A kelés ezen alapanyagok esetén egy jóval szivacsosabb, levegősebb tésztát eredményez, méretben szinte alig látható a változás.

4_129.jpg

5_73.jpg

Két verziót javaslok a továbbiakban, attól függően, hogy mikor tervezitek megsütni a kenyeret:

Azonnali sütés:

Vizes kézzel formáljunk csinos kis bucit. Ahogy a fehér liszt esetén lisztet használunk a tészta "ragasztásához", itt a víz tölti be ugyanezt a funkciót. Ha azonnal megsütjük, akkor a tészta ropogósabb lesz, de nem olyan szép mintha pihentetnénk egy éjszakát.

6_50.jpg

Pihenős verzió:

Tegyük tányéron hűtőbe és pihentessük 10-12 órán keresztül. Mielőtt megsütnénk, szobahőmérsékleten pihentessük további 40-60 percig. Tudom, picit macerás és időigényes, de tényleg megéri a ráfordított időt és energiát.  Nekem ebben a verzióban a tészta is sokkal jobban ízlett.

3_169.jpg

További lépések:

A sütőt melegítsük fel 220 fokosra, és tepsit béleljük ki sütőpapírral. 

Nedves kézzel alakítsuk a cipót a kívánt formára. Figyeljünk arra, hogy legyen mindig kellően vizes a kezünk. 

A bucit vagdossuk be, kenjük meg egy tojással - a receptben egy tojást írtam felhasználásra, de ehhez még egy tojásra szükségünk lesz, pontosabban néhány kenésnyire. Alaposan szórjuk meg lenmaggal és szezámmaggal. 

1_279.jpg

A sütő aljában egy tálban helyezzünk vizet, majd toljuk be a veknit és süssük meg.

A recept alapvetően magasabb hőfokot írt elő, hosszabb időre, de nekem egyelőre úgy tűnik a 30 perc elegendő. Lehet, hogy a hőmérsékletet még lejjebb kell venni, hogy ne barnuljon meg sülés közben ennyire a kenyér, de ez majd egy következő körben kiderül, ha sütök kenyeret. 

Viszont a szkeptikusoknak jó hír: a teljes alapanyag-költség kb. 280 forintban meg is áll. Egy-egy ilyen kenyeret a boltban 1200-1500 forint körül kaphattok meg. 

Bundáskenyér remake

Amióta megérkezett az új grillsütőm, a csapból is ez folyik. Pasi szerintem kezdi unni az ömlengésem. Ellenben a kaját nem, ami benne készül...érdekes.

Mivel kardinális probléma, ha sütök-főzök a kifőzdeszag, ezzel igazán minimalizálni tudom az olajszagot - hiszen olajat alig használok - és a pára mennyiségét. Szerintem Emberemnél ott tette be a kaput a főzési mániám, amikor egyik reggel 86%os páratartalomra toltam fel a sztenderd 49-55%-os páratartalmat. Sőt, az utolsó reklám a kontakt grill mellett: minimális időráfordításra van szükség az ételek elkészítéséhez. A bundikenyérnél ez mindössze maximum 1 percet vett igénybe.

Hozzávalók:

kenyér
tojás (2 tojást vertem fel kb 5 szeletnek megfelelő mennyiséghez)
tej
bazsalikom
oregánó

3_64.JPG

Kezdjük azzal, hogy a bundáskenyérhez ne a legfrissebb, legistenibb kenyeret használjuk fel. Pasi például teljesen odáig van a kiflis verzióért. Sőt, bundikenyeret állítólag ő készíti a legfinomabban, de azért már átengedi nekem is a stafétabotot.

A kenyereket ujjnyi vastag szeletekre szeljük, közben a grillt melegítsük fel. Egy csepp olajat kenjünk el a teflon felületen.

Közben verjünk fel két tojást, alaposan fűszerezzük meg (bazsalikommal és oregánóval) és a sóval is bánjunk bőkezűen. Kb 1 deci tejjel hígítsuk fel. 

1_110.JPG

A kenyérszelet mindkét oldalát szinte egy pillantásra mártsuk a tojásba, hogy nagyon ne szívja meg magát, majd dobjuk bele a grillsütőbe. Jól nyomjuk össze, és kb. egy perc alatt süssük ropogósra.

2_87.JPG

Ha jólesik, egy fokhagymát dörzsölhetünk rá, de zöldségekkel, sőt, még őszibarackkal is nagyon finom. Nekem a nyári agymenésem, hogy szinte mindenhez azt eszem.

Reese's és a puding

Imádom az amerikai nyalánkságokat, és amikor az ismerőseim valahova az amerikai kontinensen belül utaznak, mindig nyaggatom őket, hogy néhány apróságot hozzanak nekem, amit itthon vagy nem lehet kapni, ha pedig igen, akkor horror áron. Ilyen a Reese's számomra. A mogyorókrémet nem igazán szeretem, de ez! Rosszullétig tudom enni magam belőle. Viszont most kitaláltam egy alternatív felhasználási módot erre, ha valaki bírja az igazán tömény ízeket.

Hozzávalók (5-6 pohárnyihoz)

12-16db mini Reese's
2 csomag Aranka / 1 csomag Gála pudingpor
5-6dl tej
1-2 ek. földimogyorókrém

A csokikat kicsomagolás után negyedeljük fel. Most főzés nélküli pudingport próbáltam hozzá, a pasim az Arankát preferálja, mert az habosabb és Gála párti vagyok, ha már tényleg mű dolgokat kell enni, mert az krémesebb.

A pudingport öntsük fel apránként tejjel és keverjük csomómentesre. Az Aranka esetén robotgéppel könnyebb felhabosítani, míg a Gálával kevesebb a macera. Arankából 2 csomaghoz adjunk 5-6 deci tejet, Gálánál 5dl elég egy adaghoz.

1_109.JPG

A puding harmadát kanalazzunk egy külön edénybe és keverjünk hozzá először egy, majd még egy evőkanálnyi földimogyorókrémet, ízlés függvényében.

Aztán rétegezzük: vaníliapuding az aljára, Reese's, mogyorókrémes puding, vaníliapuding és végül Reese's a tetejére.

2_86.JPG

Ha igazán jól bírjuk a strapát, tolhatunk rá csokikrémet is. Ha már amerikanizáltam a receptet, Hershey's csokiszószt használtam hozzá. Így azért elég beteg lett ez a kombináció.

 dsc_0699.JPG

Ki próbálja ki?

Banánkenyér

Elsőre biztos mindenki húzza majd a száját, hogy banán és a kenyér hogy szerepelhet egy mondatban. Sőt! egy receptben. Aki nem hiszi, hogy mennyire finom, járjon utána. Legjobban nutellával és egy-két pohár jéghideg tejjel csúszik.

Hozzávalók

35dkg liszt
25dkg porcukor
10-12dkg darált dió (vagy durvára tört)
fél csomag sütőpor
2 citrom héja
1.2dl olaj (kókuszzsírt használtam helyette)
1,5dl tej (laktózérzékenyeknek laktózmentes tej)
vaníliakivonat (vagy vaníliás cukor / vaníliarúd kikapart bele)
3 banán

Keverjük össze a szárazanyagokat egy külön edényben: a lisztet, a porcukrot, a sütőport és a vaníliás cukrot. A diót lusta voltam ledarálni, ezért egy kevés porcukorral a mozsárban durvára zúztam. Ezt is a lisztes keverékhez adtam a citromok reszelt héjával együtt.

2_103.jpg

Az olajat és a tejet összeöntöttem (szójatejet használtam, mert két laktózérzékeny is akad a csapatban), a banánt villával összenyomkodtam, majd habverővel összedolgoztam a tejes-kókuszzsírral – amit az olaj helyett használtam, mert én speciel nem szeretem az étolajat.

1_146.jpg

Közben előmelegítettem a sütőt 160 fokra.

A banános keverékhez apránként hozzáöntöttem és kevertem a szárazanyagot, majd csomómentesre kevertem és egy szilikon őzgerincforma-szerűségbe öntöttem. Most örülök neki, hogy a Sütivarázs minden számát megvettem, amihez mindig a király szilikonformákat csomagolnak.

3_65.jpg

4_47.jpg

5_18.jpg

Az ebből szerzett szilikonformába kanalaztam a tésztát, majd 160 fokon, légkeveréses üzemmódban, kb 1 óra alatt készre sütötte a sütő. Időközönként böködjük meg hústűvel, mert az utolsó 20 percben már szívem szerint kiszedtem volna, hisz a teteje jól megsült, azonban a süti belsejének még szükséges volt egy 15-20 percre.

7_14.JPG

 

 

süti beállítások módosítása