Fincsa-nindzsa


Pita

2013. január 04. - fincsanindzsa

Már 2 féle tortillatekercsnek való tésztát kipróbáltam és posztoltam, de végre révbe értem. Bármennyire is görög, én akkor is ezt a tésztát fogom a mexikói kajákhoz is felhasználni, mert sokkal jobb, mint amit találtam a tortillatekercs tésztájaként.Egy jó kis quesadillas…

Tovább

Krémsajtos brownie

Többnyire a kolléganőim a legnagyobb fogyasztói az általam készített ételeknek. És az egyik kedves kollégám a héten azt mondta, hogy tök jó, mert tudom, ami kikerül a blogra, abból másnap többnyire úgyis enni fog. Ez általában így szokott lenni. Mivel szerintem a brownie nekik…

Tovább

Mézeskalács

Karácsonykor a bejgli mellett a legnagyobb kedvencem, a keresztanyám féle Mézes sütike. Úgy várom talán, mint a Messiást. A receptjét már ezer éve elkértem, azonban még sosem volt alkalmam elkészíteni. Ez év sem volt kivétel, de amikor meglátogattuk őket, természetesen az elengedhetetlen kelléke…

Tovább

Házi áfonyás briós

A  brulée magában fogyasztva is király, de a briós még megdobja az ízét, főleg az áfonyával. Mivel kelt tésztát ritkán csinálok, nagyon kíváncsi leszek, hogy sikerül. Hozzávalók 35dkg liszt 4 tojás sárgája (+1 tojás a kenéshez) 4dkg élesztő 2.25dl tej 5dkg vaj8dkg…

Tovább

Amerikai palacsinta

Még sosem ettem amerikai palacsintát, a mai napig. Úgy gondoltam, ha már idáig vártam, ám legyen, próbáljuk ki, annyian istenítették. Engem azért ennyire nem vett le a lábamról. Végeredményül egy nagyon tömör, laktató (lehet, hogy a teljes kiőrlésű liszttől volt ilyen…

Tovább

Sós muffin - Sajtos-sonkás-hagymás

Elkészítettem életem első sós muffinját. Ha van valami, ami jobb az édes muffinnál, az a sós. Vicc nélkül. Amíg a srácok meccset néztek, gondoltam meglepem őket valami finomsággal. A biztonság kedvéért sütöttem édeset is – sima és csokis tésztával – és végezetül a sósat. Nem is gondoltam volna, hogy…

Tovább

Pite 4. - Szilvás bakewell pite

Egy régi kedves ismerősöm posztolta tavaly nyáron ezt az isteni műremeket, amit olyannyira megszerettem, hogy már jó néhányszor megcsináltam. Bár az elmúlt hónapokban hatalmas fejtörést okozott a recept, hogy honnan is szereztem, mert a képeket megtaláltam, de nem villant be, mi…

Tovább

Nagyi kedvence 16. - Gesztenyés kifli

A családunk hölgy tagjai minden szerénység nélkül marha jól sütnek-főznek. Megint egy egyszerű, olcsó és finom receptet osztok meg Veletek. Karácsonykor, vagy ha a nagynénémnél van valami apropó, ez a süti sosem hiányozhat. Mint a borsó és a héja, valahogy ha ott vagyunk,…

Tovább

Feketeerdő torta

Egyre jobban belelendültünk a torta készítésbe, így a következő mutatvány a feketeerdő torta volt. Egy szülinapi meglepetés részeként készült, nem a hagyományos, hanem laktózmentes tejszínből készült. Tapasztalatunk az, hogy kevésbé lehet szépen eldolgozni, és kemény…

Tovább

Rákóczi túrós

És jöjjön a hétvégi ínyencség, ami biztosan nem okoz csalódást! A recept egy könnyelmű ígéret nyomán készült, és ismét egy idegen tollként való villogás mintapéldánya. Ugyan nem a recept a másé, hanem ezt kivételesen nem én készítettem. De így sokkal autentikusabb.…

Tovább
süti beállítások módosítása