Fincsa-nindzsa

Főzött puding

2012. július 25. - fincsanindzsa

Amióta az eszemet tudom, világ életemben pudingporból készítettük el a pudingot. És imádtam. De életemben szerintem először, most ettem igazi főzött pudingot. Ami nem vajkrémes, hanem olyan igazi, finom, eredeti vaníliapuding.

És az elkészítésénél mi sem egyszerűbb! Sőt, ha előbb találkozom vele, akkor a gyümölcstorta pudingján így készítem el.

Ez a mennyiség a gyümölcstortához is sok, ezért bőven van lehetőség nassolásra :)

Hozzávalók

400ml tej
1 vaníliarúd kikapart magja
4 tojás sárgája
5ek. kristálycukor
3e. liszt

A tejet rakjuk fel a tűzre, kaparjuk bele a vaníliarúd belsejét, és forraljuk fel teljesen. Közben a tojást a kristálycukorral keverjük el, adjuk hozzá a lisztet. Ha a tej felforrt, akkor öntsük a tojáskikeverthez, majd néhány keverés után öntsük vissza lábosba és tegyük vissza a tűzre. Egészen odáig főzzük tovább, folyamatos kevergetés mellett, amíg el nem kezd besűrűsödni. Mihelyst látjuk, hogy az állaga masszívabb, azonnal szedjük le a tűzről, hiszen a benne lévő hő miatt tovább fő láng nélkül is. 

1_57.jpg

 

Tortillalap

Már egy kelt tésztájú tortillalapot kiposztoltam, viszont találtam egy másikat, ami könnyebben és rövidebb idő alatt elkészíthető. Ennek az állaga inkább a palacsinta tésztára emlékeztet, de sajnos a boltban kapható tortillalapok tésztáját még ez sem éri utol.

Hozzávalók

25dkg kukoricaliszt
1ek. napraforgóolaj
3dl langyos víz
1 csipetnyi só

A hozzávalókat keverjük csomómentesre, majd hagyjuk egy fél órát pihentetni a tésztánkat. A tésztahasonló állagú lesz, mint a palacsinta, de annál azért jóval sűrűbb.

A palacsintasütőt hevítsük fel, a serpenyőt kenjük ki olajjal, majd egy merőkanálnyi tésztát öntsünk a serpenyőre, hogy kb. 15 centi átmérőjű lepényt kapjunk. Süssük az egyik oldalát 1-2 percig, majd óvatosan fordítsuk meg, és a másik oldalát is süssük aranybarnára.

Kb. 8-10 tortillalapot tudunk készíteni ebből a mennyiségből.

 

Chillis mangólekvár

Egyszer csak, nagy unszolásra betoppant a chilli és a mexikói kaja az életembe. Az elején minden bajom volt tőle, a tipikus kezdő csípős étel fogyasztóknál. Aztán szépen hozzászoktam, és egyszerre többet és többet, bírtam, és kívántam.

Olyannyira, hogy nagy bátran chillis mangólekvárt is készítettem. (És a barátaink között ennek lett a legnagyobb sikere).

 

Hozzávalók

6 kemény mangó (kb. 2 kiló nettó súly)

chillipaprika (habanero és jalapeno féle) ízlés szerint

3dl víz

15-20 dkg cukor

1tk. Haas zselésítőszer 4:1

 

A mangókat hámozzuk meg, majd a húsát vágjuk szeletekre. Egészen a magjáig szedjünk le róla mindent, amit lehetséges. A mangószeleteket kb. 2x2 centis kockákra vágjuk fel, és tegyük fazékba. Tegyünk rá először 15 dkg cukrot, a maradékot a végén, és csak ha szükségesnek látjuk. Öntsük hozzá a vizet, majd főzzük bele a chillipaprikákat. Én egy elég erős paprikával próbálkoztam, de egy jóval gyengébb verzió lehet, hogy sokkal jobb lenne. Itt a mini pirosra gondolok, aminek sajnos nem tudom a nevét. A paprikából néhány szeletet vágjunk le, a magját csak akkor főzzük bele, ha nagyon erősre szeretnénk.

Forraljuk fel, és addig főzzük, amíg a mangó teljesen szét nem fő. Forrás után középlángon főzzük tovább, és egy teáskanál zselésítőt adjunk a majdnem elkészült lekvárunkhoz, hogy még sűrűbb legyen. Ha nem vagyunk elégedettek az állagával, tehetünk még hozzá, de figyeljünk arra, hogy amíg hűl, folyamatosan sűrűsödik.

Közben a már korábban sterilizált befőttesüvegeket töröljük szárazra – vigyázzunk, ne maradjon egy csepp víz se benne, mert akkor romlásnak indulhat a lekvárunk. Egy tepsiben engedjünk egy kevés meleg vizet, és állítsuk bele a befőttes üvegeket. Ezzel óvjuk meg, hogy a forró lekvártól elpattanjon az üveg.

 1_55.jpg

Forrón merjük a befőttesüvegekbe, majd hagyjuk teljesen kihűlni és csak ez után fedjük le.

2_39.jpg

Gyümölcsös túrótorta

Ha valaki nem szeretné a pudingot, annak opcionálisan tudom ajánlani a túrós alapot a gyümölcstortához. Nagyon finom ez is.

Hozzávalók

Tésztához

3 tojás
3ek. liszt
3ek. kristálycukor
citromhéj

Túrókrémhez

50dkg túró
1 nagy pohár tejföl
2 tojás
1 csomag vaníliáscukor
15-20dkg kristálycukor
reszelt citromhéj
2-3tk. zselatin

50dkg gyümölcs ízlés szerint (barack, áfonya stb.)

Tetejére

1 csomag tortazselé
2.5dl víz vagy a gyümölcsnek megfelelő színű/ízű gyümölcslé
2ek. kristálycukor

A tésztához:

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük. Közben a sárgáját habosra keverjük a cukorral, majd kanalanként adagoljuk hozzá a lisztet is. Reszeltjük bele a citrom héját, majd a tojáshabot fakanállal óvatosan keverjük a tésztához.

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra, és állítsuk légkeveréses üzemmódba.

Végezetül a tortaformánkat béleljük ki sütőpapírral. Ha csatos tortaformát használunk, az egyenletes tésztához a sütőpapírt tegyük a forma aljára, és utána szorítsuk rá a csatos résszel. A feleslegessé vált sütőpapírt vágjuk le. Öntsük bele a tésztát és kb. 10-12 perc alatt süssük aranybarnára. Közben hústűvel ellenőrizzük megsült-e a tészta. Ha nem ragad a tűre, akkor megsült. Ha megsült, tegyük ki deszkára hűlni.

A túrókrémhez:

A túrót villával nyomkodjuk szét, üssük bele a tojásokat, keverjük hozzá a cukrot, a vaníliáscukrot, a pohár tejfölt és reszeljük bele a citrom héját. A zselatint egy deci vízzel keverjük csomómentesre, melegítsük fel, de ne legyen forró. Ha ezzel megvagyunk, rakjuk félre egy rövid időre, amíg hűl, majd keverjük bele a túrókrémbe.

2_1.JPG

A piskótalapot helyezzük vissza a csatos formába, majd kanalazzuk rá a túrós alapot és tegyük be a hűtőbe 40-60 percre dermedni. Időközönként nézzünk rá, de a gyümölcsöket csak akkor szeletelhetjük rá, ha teljesen megszilárdult.

A gyümölcsöt szeljük vékony szeletekre, és terítsük el legyezőszerűen a túrókrémen. Leginkább barackot szoktam használni a túrós alaphoz, amin kiválóan mutat a szétterített barack.

3.JPG

A tetejére:

A torta tetejét az alábbiak szerint vonjuk be: egy csomag tortazselét keverjünk csomómentesre 2-2,5dl vízzel vagy gyümölcslével - baracklé, 2 evőkanál cukrot adjunk hozzá, majd forraljuk fel sűrű kavargatás közben. Ha felforrt, húzzuk le a tűzről és hagyjuk sűrűsödni, hűlni. Ha még meleg a közepétől kezdve egyenletesen csorgassuk rá a tortára, majd tegyük be a hűtőbe, hogy a zselatin megdermedjen.

4.JPG

Gyümölcstorta vaníliás alappal

Nyáron kifejezetten szeretem a gyümölcstortát, gyorsan elkészül, főleg, ha előre elkészített tésztát használ hozzá. Mivel én ezt nem szeretem, mert a zselatint mindig magába szívja, ezért ragaszkodom a házi készítésű piskótalaphoz. Ugyan az epernek már nincs itt a szezonja, bármilyen gyümölccsel készíthetitek, ízlés szerint.

Egy dolog a fix, az alap piskóta:

Hozzávalók

Tésztához

3 tojás
3ek. liszt
3ek. kristálycukor
citromhéj

Krémhez

1csomag vaníliás vagy tejszínes puding
3ek. kristálycukor
5dl tej

Tetejére

1 csomag tortazselé vagy 2 teáskanál zselatin
2.5dl víz vagy a gyümölcsnek megfelelő színű/ízű gyümölcslé
2ek. kristálycukor

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük. Közben a sárgáját habosra keverjük a cukorral, majd kanalanként adagoljuk hozzá a lisztet is. Reszeltjük bele a citrom héját, majd a tojáshabot fakanállal óvatosan keverjük a tésztához.

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra, és állítsuk légkeveréses üzemmódba.

Végezetül a tortaformánkat béleljük ki sütőpapírral. Ha csatos tortaformát használunk, az egyenletes tésztához a sütőpapírt tegyük a forma aljára, és utána szorítsuk rá a csatos résszel. A feleslegessé vált sütőpapírt vágjuk le. Öntsük bele a tésztát és kb. 10-12 perc alatt süssük aranybarnára. Közben hústűvel ellenőrizzük megsült-e a tészta. Ha nem ragad a tűre, akkor megsült.

Amíg a tortánk sül, mossuk meg és csumázzuk ki a gyümölcsöket, vágjuk szeletekre. Az egyik tortához őszibarackot és epret, a másikhoz áfonyát, barackot és banánt használtam fel.

Ha a tortalap megsül, tegyük ki deszkára hűlni. Amíg hűl, keverjük ki a pudingos alapot. A pudingport keverjük csomómentesre egy deci tejjel, majd fokozatosan keverjük hozzá a maradék tejet is. Tegyünk bele 2-3 evőkanál cukrot, majd főzzük sűrűre folyamatos kavargatás mellett. Ha felforrt, néhány percig még főzzük tovább, majd vegyük le a lángról és hagyjuk kihűlni.

1_53.jpg

Ha a tészta és a puding is kihűlt, a piskótalapot helyezzük vissza a csatos formába. majd egyenletesen oszlassuk el rajta a főzött pudingot. Szeleteljük vékonyra a gyümölcsöket és tetszés szerint helyezzük el a pudingos alapon.

Egy csomag tortazselét vagy 2 teáskanál zselatint keverjünk csomómentesre 2-2,5dl vízzel vagy gyümölcslével, 2 evőkanál cukrot adjunk hozzá, majd forraljuk fel sűrű kavargatás közben. Ha felforrt, húzzuk le a tűzről és hagyjuk sűrűsödni, hűlni. Ha még meleg a közepétől kezdve egyenletesen csorgassuk rá a tortára, majd tegyük be a hűtőbe, hogy a zselatin megdermedjen.

2_38.jpg

Túrómuffin

Egy időre most befejezem a muffinozást, majd a későbbiekben még a sós verzióval visszatérek. Megint az kell hogy mondjam, lehetetlenség eldönteni melyik a legjobb.  Ma a túrós és a túrós baracklekváros volt a porondon. Először azt hittem kihagytam a sütőport belőle, és azért nem nő meg akkorára, mint a csokis, vagy az alapmufifn, de mikor rajtam hozzá egy kis extra adagot, változás nem történt. Szóval aggodalomra semmi ok.

Megjegyzés: a móka kedvéért megnéztem a kalóriatáblázatot, mennyi az annyi. És az eredmény elkeserítő: 200 kcal.  Ezentúl óvatosabban fogyasztom :)

Hozzávalók (18 darabhoz) 

20dkg cukor
30dkg liszt
10dkg teavaj vagy margarin
25dkg túró
4 tojás
2,5dl tej
1 sütőpor
1 vaníliáscukor
10dkg mazsola
citromhéj

A tojást verjük fel és keverjük habosra. Közben a vajat olvasszuk fel, és adjuk a felvert tojásokhoz. Keverjük tovább.  Adjuk hozzá a cukrot, keverjük addig, amíg a cukor teljesen el nem olvad. Kanalazzuk hozzá a kimért túrót, adagoljuk hozzá a lisztet, sütőport és a tejet. Nagyon finom, ha egy citrom héját is belereszeljük.  

 9.jpg

Hagyjuk pihenni a tésztát egy fél órát.

Muffinkosárkával béleljük ki a muffinsütő- formánkat a könnyebb kezelhetőség végett. Annyi tésztát adagoljunk evőkanállal a kosárkákba, amilyen magas a muffinpapír. Ha szeretjük a baracklekvárt, töltsünk habzsákba lekvárt, majd a tésztánkba fecskendezzük bele.

180 fokon süssük egészen odáig, amíg a közepe is átsül – hústű tesztet alkalmazzunk, hogy teljesen megsült-e. (Bökjük a tészta közepébe a hurkapálca nyársat vagy a hústűt.

11.jpg

 

 

 

 

Csoki alapmuffin

És az alapmuffin-nak van egy csokis verziója, amit szintén lehet bonyolítani, töltögetni extra csokival, vagy bármi egyébbel, ami az eszünkbe juthat.  Nem tudom eldönteni melyik a finomabb. Mindig az tűnik a jobbnak, amit éppen eszem, ezért megkóstolom a másikat, és belekerülök a végeláthatatlan körforgásba. Döntsétek el, nektek melyik a kedvesebb.

Hozzávalók

25dkg liszt
25dkg cukor
7dkg kakaópor
10dkg vaj
2 tojás
2,5dl tej
1 sütőpor

A tojást keverjük habosra a puha vajjal, majd adagoljuk hozzá a cukrot. Ha a vajat először megolvasztjuk, és nemcsak szobahőmérsékleten vagdossuk bele a habos tojásba, akkor sokkal szebb, és homogénebb tésztát fogunk kapni. A száraz alapanyagokat mérjük ki és vegyítsük össze. A lisztet, a sütőport, a kakaóport. Ha a vajas-tojásos cukorhoz adjuk vigyázzunk vele. Először fakanállal forgassuk át, mert a robotgép légkifúvása miatt a fél konyha kakaóporos lesz (én nem jártam ám így, dehogy :) Utána folytassuk a robotgéppel és apránként öntsük hozzá a tejet.

Ha elkészült a tésztánk, tegyük hűtőbe, és pihentessük legalább egy fél órát.

4_11.jpg

Közben a muffinsütőt béleljük ki kapszlikkal. A kapszlikat töltsünk kicsit több, mint háromnegyedig, majd helyezzünk bele csokipasztillákat. Egy kicsikét nyomkodjuk bele, hogy még rakhassunk rá csokit. Kb. 10-12dkg pasztillát használtam fel hozzá.

5_4.jpg

Előmelegített sütőben, 180fokon süssük meg. Akkor lesz kész, ha a hústűt beleszúrjuk, és nem ragad rá a tészta..

Ha kiszedtük, várjunk néhány percet mielőtt kiemeljük a muffinokat, kapszlival együtt.

8.jpg

Alapmuffin recepet (édes)

Ez a poszt Julcsi kedvéért készült, akinek komoly elvonási tünetei vannak a cukormentes életben :) Szóval, Viva la cukor! és muffin egyúttal :)  Cukrot szteviával helyettesítheted, ha no cukor elvet vallod. A folyékonyból tudomásom szerint, 1 csepp egy kockacukornak felel meg, de már annyiféle van, hogy a használati utasításon célszerűbb elolvasni a félreértések elkerülése végett.

Mint ahogy már megszokhattátok, mindig van valami ideiglenes kedvenc, amiért lángolok. Sosem elégszem meg egyfajta elkészítésével, hanem kísérletezek tovább, amíg kedvem tartja, és találok embert, aki elpusztítja a sütiket. (Ezzel kevés probléma szokott adódni).

Tavaly nyáron voltam nagy muffinsütő formában, legalább 4-5 félét megcsináltam, de ezt csak akkor szeretem, ha jönnek hozzánk vendégek, vagy házibuli van, ugyanis akkor biztosan el fog fogyni.

Először az édes alapmuffin receptjét osztom meg Veletek, amit bármivel tölthettek, csinosíthattok. Azt a másik a csokis alapú lesz, amire szintén ezek a szabályok vonatkoznak. A többi pedig a képzeletre van bízva.

 Hozzávalók (12 darabhoz)

20dkg cukor
30dkg liszt
10dkg olvasztott vaj/margarin
2 tojás
2dl tej
1 sütőpor
citromhéj

A vajat olvasszuk fel, majd a tojással keverjük habosra. Adjuk hozzá a cukrot, keverjük addig, amíg a cukor teljesen el nem olvad. Apránként adagoljuk hozzá a lisztet, sütőport és a tejet. Reszeljük bele egy citrom héját.

Hagyjuk pihenni a tésztát egy fél órát.

1_52.jpg2_37.jpg

Én minden esetben használok muffinkapszlit, így biztosan nem fog beleragadni a muffinsütőbe. Evőkanállal adagoljuk a tésztát a formákba, kb félig. Utána jöhet egy kis töltelék, jelen esetben nutellát és mandulát használtam hozzá. De használhatunk lekvárt, gyümölcsöt, gumicukrot, csokit, magvakat. Végül a tetejére egy fél evőkanálnyi tészta kerüljön. Néha el szoktam méretezni és olyankor az utolsó néhány muffinnak nem lesz tészta teteje.

180 fokon süssük egészen odáig, amíg a közepe is átsül. Használjunk ehhez hurkapálcát, vagy hústűt.

3_17.jpg

 

Körtés szederlekvár

Idén tényleg az extra párosításokra akartam a hangsúlyt fektetni, és elég sokat ötöltem-hatoltam, mire kitaláltam a szedret mivel is főzzem össze. Illetve nagyrészt a szerencsén is múlt, hogy a Fővám téri Vásárcsarnokban kilóra is tudtam venni szedret – annak ellenére, hogy nem kaptam meg a kért másfél kilómat. Értsük ezalatt, hogy 25dkgval rövidebb lettem. Ez a kedvenc kis Garay utcai piacomon elő sem fordulhatna. Sebaj, dolgoztunk annyiból, amennyit kaptam.

Hozzávalók

1.3kg szeder
1.7kg körte (tiszta súly: 1.1kg)
80dkg cukor
2 citrom leve
1 zacskó Haas zselésítőszer

A szedret mossuk meg, és csepegtessük le. A körtét hámozzuk meg és csumázzuk ki. Vágjuk szeletekre, majd kockázzuk fel.

Tegyük egy fazékba a szedret és a körtét, facsarjuk bele a citrom levét, adjuk hozzá a cukrot, majd legalább 2 órát hagyjuk állni. Ezek után tegyük fel a tűzre főni, és forraljuk fel. Forrás után tegyük bele a zselésítőt. Ha kevésnek bizonyul egy negyed zacskónyit még beleszórhatunk. Addig főzzük a hozzávalókat, amíg a körte meg nem puhul. Bár ha elég trükkösek vagyunk – én erre a végén jöttem csak rá, hogy Először a körtét kellett volna feltenni főni, a szedret meg egy fél órával később, így a szeder nem esett volna elemeire, hanem guszta egész szedrek kerültek volna a befőttesüvegbe.

1_51.jpg

Amíg a lekvárunk készül, a már korábban sterilizált befőttesüvegeket töröljük szárazra – vigyázzunk ne maradjon egy csepp víz se benne, mert akkor romlásnak indulhat a lekvárunk. Egy tepsiben engedjünk egy kevés meleg vizet, és állítsuk bele a befőttes üvegeket. Ezzel óvjuk meg, hogy a forró lekvártól elpattanjon az üveg.

Csak akkor kezdjük el kimerni a lekvárt, ha úgy látjuk, hogy kezd besűrűsödni a lekvár. Kb. 45perc-1óra szükséges főzési időként.

A forró lekvárt töltsük üvegekbe.

Kb. 4-5 közepes méretű üveg lekvár lesz belőle.

2_36.jpg

 

Lime-os- vaníliás rebarbaralekvár

Az este nagy részét ismét a lekvároknak szántam. Ha inden jól megy, már csak hagyma- és szilvalekit kell csinálnom és talán még egy adag natúr mangót, vagy valami kevésbé durvát.

Ma három félét „dobtam” össze, de a legjobban az első, a lime-os-vaníliás rebarbara sikerült. Szerintem. Utoljára gyerekkoromban ettem rebarbaramártás, de még mindig érzem a pikáns és fanyar ízét, ha rá gondolok. Gondoltam felidézem a gyermekkort. Anyukám kolléganője ma megsúgta, hogy a rebarbara júniusban a legjobb, mert akkor finom zsenge. Szóval legközelebb még ezt is figyelembe fogom venni. Ergo jövőre.

Hozzávalók

1.5kiló rebarbara (pucolás után kb. 1,25kg marad belőle)
40dkg cukor
4.5dl víz
2 lime
2 vaníliarúd
¼ Haas zselésítőszer 4:1

A rebarbarát pucoljuk meg. Ma azt olvastam, hogy ugyanúgy kell, mint a spárgát. Mivel még életemben nem pucoltam azt, józan észre hallgatva megnéztem, hogy is lehet nekiesni. Mivel fás zöldségről beszélünk, a „héját” húzzuk le, majd ha még marad rajta felesleges borítás, azt késsel kaparjuk le. Mossuk meg, mérjük le, majd kockázzuk kb. 2centis darabokra.

A vaníliarudakat kaparjuk ki: hosszában vágjuk félbe, nyissuk szét, majd a késünk tompább végével kaparjuk ki a levő magvakat. Mind a rudat, mind a magokat tegyük a rebarbarához. Adjuk a rebarbarához a cukrot és a vizet is, majd a lime-ot mossuk meg, majd vágjuk négy karikára. Nyomjuk a rebarbarára a levét, majd héjastul dobjuk a fazékba. Forraljuk fel az alapanyagokat, majd ha a rebarbara forrás után kezd puhulni, és levet enged, akkor szedjük ki a lime-ot és a vaníliát, majd botmixerrel turmixoljuk le. Ezek után a vaníliarúdat rakjuk vissza a készülő lekvárba, majd a zselésítőnk negyedét öntsük hozzá, és főzzük tovább még egy 5-10 percet.

1_50.jpg

Közben a már korábban sterilizált befőttesüvegeket töröljük szárazra – vigyázzunk ne maradjon egy csepp víz se benne, mert akkor romlásnak indulhat a lekvárunk. Egy tepsiben engedjünk egy kevés meleg vizet, és állítsuk bele a befőttes üvegeket. Ezzel óvjuk meg, hogy a forró lekvártól elpattanjon az üveg.

Szedjük ki a vaníliarudakat, majd merjük az üvegekbe a lekvárt. Hagyjuk teljesen kihűlni, mielőtt lefedjük. 

2_35.jpg

süti beállítások módosítása