Fincsa-nindzsa

Vaníliás meggylekvár

2012. július 18. - fincsanindzsa

Megint volt időm kreatívkodni, és amúgy is egészen belejöttem ebbe a lekvárfőzős mókába, így újabb különlegességeket gyártottam.

Ugyan ezt főztem harmadiknak, ettől függetlenül szerintem el sikerült a legjobban. A vaníliás meggylekvárt. Istenien érződik benne a vanília, meg a meggy pikáns íze a domináns. Nem is gondolnám milyen hamar elkészül, miután sikeresen abszolváltam a meggymagozást.

Hozzávalók

2kiló meggy – 1.5kg magozott lesz belőle
35dkg cukor
1 zselésítőszer lekvár készítéséhez 4:1
1 vaníliarúd
fél citrom leve

A meggyet megmossuk és kimagozzuk, majd a meggy mennyiségének a felét botmixelrrel kicsit összeturmixolom. Nem kell, hogy pépes legyen, hanem inkább csináljuk úgy, mintha felületes munkát végeznénk. Kezdjük el főzni a meggyet, folyamatosan kavargassuk, tegyük bele a vaníliarudakat. Ha nem szoktunk használni ilyet, akkor mutatom a technikáját. Hosszában óvatosan ejtünk egy „bemetszést” rajta, óvatosan szétnyitjuk a burkot a késünk élével, majd a kés tompább felével magunktól távolítva kikaparjuk a vanília magvakat. Ezt külön rakjuk bele a készülőben levő meggylekvárunkhoz, természetesen a vaníliarúd héját is. Én nem szoktam eldobni a már bebelezett vaníliarudakat sem, hanem kristálycukorba helyezem őket. Ebből a merítésből 1 vaníliarúdnak megfelelő héja még pluszban volt, így azt is a lekvárba tettem. Forraljunk egyet rajta, majd adjuk hozzá a receptben előírt cukormennyiséget

Főzzük tovább közepes lángon kb. 20-30 percig, folyamatos kevergetés mellett, nehogy odakapjon. Utána tegyünk bele egy zselésítőt. Cseresznyéhez, meggyhez kettőt ajánlanak, de én nem szeretem a dzsemet, ezért részemről ez a szabály kimaradt. Forraljunk egyet rajta.

Legutolsó lépésként fél citrom levét facsarjuk bele és keverjük el alaposan.

Közben az üvegeket sterilizáljuk és töröljük szárazra, majd egy meleg vízzel félig teli tepsibe állítsuk őket bele, hogy a ne érje „hősokk” az üvegeket, amikor a forró lekvár belekerül.

5_3.jpg

Merjük az üvegeket be a lekvárt, a vaníliarudakat szedjük ki belőle, ne öntsük az üvegbe. Tegyük száraz, hűvös helyre a lekvárral teli üvegeket, hagyjuk teljesen kihűlni, majd csavarjuk rá a tetőket.

6_2.jpg

Palackba zárt almáspite avagy Fahéjas-citromos almalekvár

Az almalekvárral mindenkinek kedvezni akartam, ezért nemcsak mentás-lime-os készült egy ízben, hanem fahéjas is. Gondolkoztam, hogy hagyok egy üveget natúr ízűként is, de végül az ízesített verziók sokkal jobbra sikerültek, és elcsábultam. Ennél talán kicsit nehezebb eltalálni azt a határt, hogy hol jó még a lekvárba felhasznált fahéj. Az íze teljesen hajaz az almás pitére. Nálam nyerő darab ez is.

Hozzávalók

1kiló hámozott savanyú alma (én a Granny Smith-t szeretem)
2 citrom leve
3dl víz
15dkg + 7-10dkg cukor (utóízesítésként) – én barnát használtam
fél zacskó Haas zselésítőszer 4:1
késhegynyi szalicil
1 citrom reszelt héja
őrölt fahéj (ízlés szerint)

Az almát meghámozom, kicsumázom, felszeletelem, vagy ha van lehetőséged, az IKEA-ban szerezz be egy almaszeletelőt. Kb 1 centis kockákra vágom az almát, a citrom levét ráöntöm, hogy ne barnuljon be. Majd felteszem főzni az almát. Hozzákeverem az előre kimért cukrot (édességtől függően én 15dkg-val kezdtem és utána tettem még hozzá, hogy ne legyen túl fanyar). Öntök hozzá 3 dl vizet, majd összeforralom az egészet. Keverem kavarom Básti Julival, az egész folyamaton keresztül.

Egészen odáig főzöm, amíg az alma elveszíti kocka formáját, és szinte teljesen szét nem fő. Egy fél zacskó zselésítőszert teszek bele, de utólagosan úgy gondolom, hogy annak ellenére, hogy 1 egész tasakot ír elő 1.5kg gyümölcshöz, szerintem egy negyed tasak is elegendő az 1kg almához. Kb. 5 percig főztem ezek után, egy késhegynyi szalicilt tettem bele a biztonság kedvéért.

Közben az üvegeket szokás szerint sterilizálom, majd egy tepsit meleg vízzel felöntök, és abba állítom a szárazra törölt üvegeket. Vigyázzunk, egy csepp víz se maradjon az üveg belsejében, mert könnyen romlásnak indulhat a lekvár.

Ha nem elég édes a lekvár, adjunk hozzá cukrot és hagyjuk elolvadni. Ennek kicsit más az ízesítése, hiszen nem növényt főzünk bele, hanem szimplán fűszerezzük. Ezért ezt az alábbiak szerint tettem: a lekvárt belemertem az üvegekbe majd a tetejére teáskanállal adagoltam és elkevertem a fahéjat. Egyszerre mindig picit tettem csak bele, hiszen nem szabad túlzásokba esni vele. Hogy még intenzívebb legyen, reszeltem bele citromhéjat is, majd ahogy a fahéjjal tettem, ezt is elkeverem. Sokkal jobb, mint a sima fahéjas.

A lekvárt hagyjuk teljesen kihűlni, csavarjuk rá a tetőt és hűvös, száraz helyen tároljuk.

7_2.jpg

 

Mentás-lime-os almalekvár

Az első agymenésem az almalekvár volt. Most kicsit bosszús vagyok, mert a nagy innováció közepette kipróbáltam ezt a fura zselésítőszert. Legközelebb inkább főzöm tovább a lekvárt, mert nekem ez a dzsemes megoldás annyira nem jön be. Vagy kisebb adagot kell hozzáadni. Ettől függetlenül istenire sikeredett, kétféle ízesítéssel is csináltam, ezért mindkét receptet külön-külön rakom fel. Az alap az teljesen megegyezik, de maga a főzési metódus különbözik.

Hozzávalók

1kiló hámozott savanyú alma (én a Granny Smith-t szeretem)
2 citrom leve
3dl víz
15dkg + 7-10dkg cukor (utóízesítésként) – én barnát használtam
3 ág menta
2 lime felszeletelve + 1 lime leve
fél zacskó Haas zselésítőszer 4:1
késhegynyi szalicil

Az almát meghámozom, kicsumázom, felszeletelem, vagy ha van lehetőséged, az IKEA-ban szerezz be egy almaszeletelőt. Kb 1 centis kockákra vágom az almát, a citrom levét ráöntöm, hogy ne barnuljon be. Majd felteszem főzni az almát. Hozzákeverem az előre kimért cukrot (édességtől függően én 15dkg-val kezdtem és utána tettem még hozzá, hogy ne legyen túl fanyar). Öntök hozzá 3 dl vizet, majd összeforralom az egészet. Közben beleteszem a megmosott mentaágakat, 2 lime-ot 4 karikára vágom, a levét belenyomom a készülő lekvárba, és elkeverem. Természetesen folyamatosan kavarom, nehogy leégjen.

1_48.jpg

Egészen odáig főzöm, amíg az alma elveszíti kocka formáját, és szinte teljesen szét nem fő. Egy fél zacskó zselésítőszert teszek bele, de utólagosan úgy gondolom, hogy annak ellenére, hogy 1 egész tasakot ír elő 1.5kg gyümölcshöz, szerintem egy negyed tasak is elegendő az 1kg almához. Kb. 5 percig főztem ezek után, egy késhegynyi szalicilt tettem bele a biztonság kedvéért.

2_33.jpg

Közben az üvegeket szokás szerint sterilizálom, majd egy tepsit meleg vízzel felöntök, és abba állítom a szárazra törölt üvegeket. Vigyázzunk, egy csepp víz se maradjon az üveg belsejében, mert könnyen romlásnak indulhat a lekvár.

Ha nem elég édes a lekvár, adjunk hozzá cukrot és hagyjuk elolvadni. Ha még pikánsabbá szeretnénk tenni, még egy-két lime levét nyugodtan facsarjuk bele, hiszen eddig csak a karikára vágott lime-ok levét adtuk hozzá.

Ha összeértek az ízek, merjük az üvegekbe a lekvárt. A mentaágakat tegyük félre, a limekarikák belemehetnek. Nem mertem teljesen friss lime-okat belerakni a lekvárba, csak azt, amelyiket hőkezeltem a főzés során.

4_10.jpg

A lekvárt hagyjuk teljesen kihűlni, csavarjuk rá a tetőt és hűvös, száraz helyen tároljuk.

3_16.jpg

Házi főzésű gyömbéres sárgabaracklekvár (Lekvárkülönlegesség)

Már tavaly is gondolkoztam azon, hogy lekvárt kellene főzni. De mivel mindig a nagymamám és anyukám teszi ezt, eddig nem éreztem rá különösebb ingert, hogy saját magam vegyem kézben a lekvárfőzést. Sokkal kényelmesebb volt csak fogyasztóként élvezni a jó kis hazai ízeket. Otthon többnyire barack- szilvia-, ribizli- és meggylekvár szokott készülni. Viszont úgy gondoltam, hogy nem feltétlenül szeretnék a szokványos ízeknél maradni, ezért olvasgattam keresgéltem, mit mivel tudnék összepárosítani ízben. Természetesen megint későn kaptam észbe, így az eperlekvárról idén is lemaradtam. A sort most a sárgabarack lekivel kezdem, de nemcsak a hagyományos verziót készítettem el, hanem néhány üveget beízesítettem mézeskalácsfűszerrel, pár üveget pedig friss, reszelt gyömbérrel bolondítottam meg. Próbáljátok ki, ki-ki ízlése szerint. Az alaprecept anyukám receptje alapján.

Hozzávalók

4kg hámozott, magozott sárgabarack
25-35dkg cukor (kilónként, a barack édességétől függően)
1 csapott kávéskanálnyi szalicil
mézeskalács fűszerkeverék
reszelt gyömbér

Forraljunk vizet, közben mossuk meg a barackokat és tegyük egy műanyag lavórba. Ha a víz felforr, forrázzuk le a barackot, hagyjuk néhány percig állni a barackokat a forró vízben, majd öntsük le róla. Ezek után a barack héját késsel húzzuk le, majd magozzuk ki a barackot. Ha túl sok rajta a víz, akkor öntsük le róla. Használjunk gumikesztyűt a hámozáshoz, mert így kevésbé bántja a forróság a kezünket, illetve a barack sem színezi el.

A tisztított, héj és mag nélküli barackot tegyük egy fém edénybe, mérjük le, mennyi a súlya (természetesen az edény nélkül), majd ennek megfelelően adagoljunk hozzá cukrot. Én 30dkg-t használtam fel kilónként. Keverjük bele a kimért cukrot, majd fedjük le. Hagyjuk pihentetni egy napot.

1_47.jpg

Én másnap este főztem meg. Folyamatos kavargatás mellett kezdjük el főzni a lekvárt, nehogy leégjen a cukor. Ne lepődjünk meg, a cukor miatt „levet” fog ereszteni, és vizesnek fog tűnni. Forraljuk fel, majd forrástól számítva 15-20 percig főzzük még. Ezen idő elteltével, adjunk hozzá egy kávéskanálnyi szalicilt, amivel tartósítjuk a lekvárunkat. Főzzük még néhány percig.

2_32.jpg

Amíg fő a lekvárunk, főzzük ki az üvegeket forró vízben, majd csepegtessük le, és teljesen szárazra töröljük el. Figyeljünk, hogy a belsejében egy csepp víz se maradjon, ugyanis attól megromolhat. Melegítsünk vizet, egy tepsibe állítsuk bele a befőttesüvegeket, majd a meleg vizet öntsük az üvegek alá. Így biztosítjuk, hogy az üvegek nem robbannak szét, amint belemerjük a forró lekvárt.

Ha ezzel megvagyunk, merőkanállal merjük teli az üvegeket. Ha szeretjük az új ízeket, próbáljunk ki különböző ízesítéseket. Mivel nem voltam benne biztos, hogy jól fog elsülni, ezért kis üvegekben teszteltem az ízesítést.

3_15.jpg

A mézeskalácsos fűszerkeverékből 1/3 csapott teáskanálnyit tettem a kis tormásüvegnyi lekvárhoz, míg a reszelt gyömbérrel nem volta ennyire óvatos. Ott a kb 3-3,5dl-es üveghez egy teáskanálnyi gyömbért adtam, ami igazán intenzív ízt biztosít a lekváromnak. Ha kevésbé vagyunk merészek, kisebb mennyiségeket is fel lehet használni.

4_9.jpg

Hagyjuk a lekvárunkat teljesen kihűlni, mielőtt celofánnal, befőttesgumival és a tetejével lefedjük. 

Nagyi kedvence 4. - Püspökkenyér

A mami és az anyuci is akkor készítették el a püspökkenyeret, ha túl sok tojásfehérje maradt a sütésből. Roppant könnyű, sőt annak ellenére, hogy süti, nem is terheli meg a gyomrot nagyon, mert egy könnyed kis csemege :) Gyerekeknek kiváló nasi lehet. Vagy! ahogy a nagymamám mondaná: nem ezért hízol! :)

Hozzávalók

4 tojás fehérje
14 dkg kristálycukor
14dkg liszt
 14dkg mazsola
dió / mandula
csokoládé
citromhéj
(birsalmasajt)
vanlíiáscukor
őrölt koriander
őrölt szegfűszeg
őrölt fahéj

Elkezdem verni a tojásfehérjét, kanalanként adagoljuk hozzá a kristálycukrot. Amikor keményre verjük, adjuk hozzá a lisztet.

Kandírozott gyümölcsöt, diót, mandulát, mazsolát, csokoládét használhatunk hozzá töltelékként, amit vágjunk apró darabokra, és keverjük a masszához. A magvakat lisztben forgassuk meg, hogy ne süllyedjenek a tészta aljára.

Először a felvágott gyümölcs- és csokidarabokat keverjük a tésztához, ne feledkezzünk meg az őrölt fűszernövényekről sem(!!!).

1_42.jpg

A formát kenjük ki vajjal és lisztezzük ki, hogy ne ragadjon bele a tészta. Használhatunk őzgerinc- vagy kuglóf formát is. Előmelegített sütőben, 180fokon süssük aranybarnára. Hústűvel nézzük meg, hogy a tészta közepe rendesen megsült-e.

2_29.jpg

 

Nagyi kedvence 3. - Kekszes tekercs

Ez is egy újabb egyveleg, aminek az összes receptjét megosztom Veletek. Bízván abban, hogy még szeretitek a gyermekkorunk ízeit :)

Gyerekkorom nagy kedvence volt ez a süti. Rúdszámra tudtunk falni.

Hozzávalók

50dkg keksz
25dkg margarin/teavaj
2 egész tojás
40dkg cukor
5dkg kakaó
1dl rum vagy rumaroma
vágott dió / mandula
mazsola

A kekszet apró darabokra törjük – apum szerint ripityomra – meglocsoljuk rumaromával/rummal és állni hagyjuk 20-30 percig.

Vágjunk apróra magvakat és mazsolát, feltéve, ha szeretjük.

Közben elkészítjük a masszát: a vajat vagy margarint, cukrot, kakaót, tojást összefőzzük. Miközben fő, az apróra vágott magvakat és mazsolát keverjük bele. Nem szabad túl sűrűre főzni, mert akkor nem tapad össze, és nem szelhető – ha a fakanállal egy vonalat húzunk a masszába, és látjuk az edény alját, akkor megfelelő állagú. A masszába beletesszük az összedarabolt kekszet, és ezt összekeverjük.

A masszát belekanalazzuk kivizezett nylontasakokba – kb. 2-3 rudat lehet ebből az adagból csinálni – és rudakat formálunk belőle.

Ha elkészült, rakjuk hűtőbe 1 napra dermedve. Másnap fogyasztható.

Ha szeretjük a kókuszt, akkor kókuszreszelékbe forgassuk bele a rudakat.

1_44.jpg

Nagyi kedvence 2. - Hógolyó

A süti a tálon a leghátsó, világosbarna kis halom.

Hozzávalók:

Tészta

40dkg liszt
25dkg vaj
4 tojás sárgája
4 ek. porcukor
fél sütőpor
citromhéj

Töltelék

4 tojásfehérje
25dkg porcukor
20dkg darált dió
fél zacskó mazsola
citromhéj

A tojássárgáját összekeverjük a porcukorral és a szobahőmérsékletű vajjal. Apránként hozzáadjuk a lisztet, a sütőport, és a reszelt citrom héját, majd pihentetjük.

A diót, a porcukrot, a mazsolát összevegyítjük, a tojásfehérjét verjük fel, és fakanállal óvatosan forgassuk bele a diós masszába.

Pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk a tésztát (3-4cm átmérőjű) és a tetejére halmokat teszünk, és előmelegített sütőben 180 fokon megsütjük. Mikor megsült és kihűlt, lekvárral összeragasszuk.

2_30.jpg

 

Nagyi kedvence 1. - Őszibarack

Az elkövetkező 5-8 recept a nagymamám legnagyobb specialitásai közé tartozik. Régi ízek nagy kedvencei. Ezeket, hogy még autentikusabb legyen nem én sütöttem, semmi változtatás nincs rajta az elmúlt évtizedek receptjeihez képest. Ha nagy fogyókúrában vagytok, nem ezeket a „zsírszegény” süteményeket ajánlom. Erről a tálról még felkerül a kókuszkocka (középen, és a hógolyó receptje is (hátul). De először az őszibarackkal kezdjük.

Hozzávalók

Tésztához:

80dkg liszt
20dkg zsír
35dkg porcukor
2 tojás
2 sütőpor
2 vaníliáscukor
citrom
1,5dl tej
narancs és mandula aroma (piros és zöld)

Krémhez

20dkg vaj
25dkg porcukor
4ek kakaó
2 ek. baracklekvár
1dl rum

A tésztához a recept összetevőit összegyúrjuk, és kis gombócokat formálunk belőle. Egymástól kb. 2 centi távolságokra helyezzük a gáztepsiben a gombócokat, amit sütőpapírral kibéleltünk, és előmelegített sütőben megsütjük. Ha megsült, melegen kivágjuk a közepét.

A krémhez a kivájt tésztát megdaráljuk. Közben a vajat a porcukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a kakaót a baracklekvárt és a rumot. A tészta kikapart és darált belsejével összekeverjük a masszát. Ezzel a masszával töltjük meg a gombócokból kisült félgömböket és 1-1 félgömböt összeragasztunk. Kis tálakba töltünk mandula és narancs aromát és őszibarackok egy-egy felét belemártjuk, hogy színes legyen, majd mielőtt beszívja az aromát, kristálycukorba mártjuk.

1_43.jpg

 

Tortillatekercs

Most épp a mexikói kajára cuppantam rá, de amilyen mennyiségeket képes lennék elpusztítani, sajnálom rá a pénzt. Ezért úgy gondoltam, csinálok itthon tortillatekercset és chillis babot hozzá. Már csak a chillis sajtkrémleves van hátra, hogy teljes legyen a repertoár.

Hozzávalók

10dkg búzaliszt
10dkg kukoricaliszt 
1 doboz Activia joghurt
3dkg teavaj

3g élesztő
tej és cukor az élesztő felfuttatásához

A tejet langyosítsuk meg, egy csipetnyi cukrot adjunk hozzá, majd morzsoljuk bele az élesztőt. Egy keverőtálba öntsük a lisztet, a joghurtot, a vajat és a sót. Amennyiben az élesztő felfutott és megdagadt, öntsük a keverékünkhöz és keverjük össze. A pizzatésztánál kicsit keményebbnek kell lennie, így ha túl lágy adjunk hozzá lisztet, ha túl kemény, akkor egy kis tejjel hígítsuk.

Hagyjuk kelni meleg helyen letakarva a tésztát.

Ha megkelt, a serpenyőt melegítsük fel – olaj nélkül – a tésztából kis darabokat vágjuk, nyújtsuk ki sodrófával kör alakúra és vékonyra, majd mindkét oldalát süssük kb 1-1.5 percig.

Süthetünk bele reszelt sajtot, tekerhetünk belőle burritot vagy tölthetjük chillis babbal, ahogy én fogom tenni.

1_41.jpg

Tésztaszószok 2. - Paradicsomos-tejszínes tagliatelle

Talán ez a számomra legkedvesebb tésztaszósz. Ennek az a legegyszerűbb oka, hogy a legnagyobb kedvencem tésztán és pizzán is a paradicsompüré. És a tejszín. Eddig még csak külön-külön fogyasztottam, meg sem fordult a fejemben, hogy ez kiválóan hasznosítható együtt. 

Hozzávalók

Alaptészta a korábbi receptek szerint (http://fincsa-nindzsa.blog.hu/2012/07/06/alapteszta_friss_haziteszta), vagy száraztészta

3 fej vöröshagyma
4-5 gerezd fokhagyma
2 doboz hámozott paradicsom, vagy paradicsompüré (a Lidl-ben nagyon jókat lehet kapni)
szerecsendió
250ml tejszín (0,1%-os cukortartalmú) – Sissy (nem Hulala a magas cukortartalma miatt!!!)
olívaolaj

cukor
bazsalikom
parmezán

A hagymát finomra vágjuk fel, a fokhagymát zúzzuk össze, majd futtassuk meg olajon, amíg üveges nem lesz. Ezek után öntsük fel olívaolajjal úgy, hogy teljesen ellepje a hagymánkat. A hámozott paradicsomot dobjuk be az aprítóba, és mixeljük sűrűre. Ha a paradicsompörét választottuk, akkor azt csak öntsük a hagymás-olivás alapra. Forraljuk fel a paradicsompürénket. Ízesítsük sóval, és ha a paradicsomlé kicsit savanykás, egy hangyányi cukrot is tegyünk hozzá. Forraljuk meg a szószunkat. Ezek után apránként öntsük hozzá a tejszínt, szórjuk bele egy kis szerecsendiót és még legalább fél órán keresztül főzzük készre közepes lángon.

3_12.jpg

Pikáns ízt kell, hogy kapjunk, kevésbé lágyat, amiben nem a tejszín a leghangsúlyosabb. Ha más majdnem teljesen összeértek az ízek, ízesítsük, még ha szükséges, morzsoljunk bele friss bazsalikomot, és reszeljünk bele parmezánt.

4_7.jpg

Közben a tésztánkat már kifőztük, így a szószt merjük a tésztára, és keverjük össze. További parmezánt is használhatunk. Frissen az igazi.

 2_26.jpg

 

süti beállítások módosítása