Fincsa-nindzsa

Házibuli cateringgel

2013. május 11. - fincsanindzsa

Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert egy roppant jó és összetartó baráti körrel rendelkezem, akikkel gyakran összejárunk. Általában kéthetente valakinél összejövünk, ahol iszogatunk és különféle finom falatokat csipegetünk. A házigazda kitesz magáért, és a csapat hölgy tagjai néhány finomsággal kiegészítik az általában így is széles termékportfóliót. A hétvégén rajtunk van a sor, és már múlt hét óta azon kattogok, hogy milyen finomságokkal is várjuk a srácokat. Ki szerettem volna szakadni a szendvicsfalatkák bűvöletéből, de végül ez nem fog teljesen megtörténni. 

Ez most csak a poszt felvezetője, ahol egyelőre csak képekkel és ötletekkel illusztrálom az este eseményeit, holnap pedig az összes receptet fel is töltöm, hogy bárki kipróbálhassa.

Lesz egy olyan meglepetésem, amiről csak holnap számolhatok be, de elég pikáns "csemegének" ígérkezik.

A publikus részekről:

Ha már szendvicsfalatka, akkor legyen stílusosan  sztenderd szalámis gépsonkáson túl, a Szimpla piacról beszerzett kellékekkel.

Lehet pirítóst sütni, amire mehet lilahagymás chutney, medvehagymás pesto, vagy gomba- és padlizsánkrém. Aztán Chefparade ötlete alapján készül tonhalkrém (http://fincsa-nindzsa.blog.hu/2013/05/15/tonhalkrem_671)  és tojáskrém (http://fincsa-nindzsa.blog.hu/2013/05/17/tojaskrem_833), Matyi ötlete és receptje alapján grissini, amihez fokhagymás-tejfölös mártogatós  valamint Zsolti a konyhában különféle bor alapú szószai dukálnak. Ezen felül fűszeres steakburgonya (http://fincsa-nindzsa.blog.hu/2013/05/17/steak_burgonya_tejfolos_martogatossal) szintén a fokhagymás mártogatóssal. Lazacos-zöldséges pástétom, és hogy a sütik se maradjanak el. 

Lehet, hogy sütök brownie-t (http://fincsa-nindzsa.blog.hu/2012/11/10/brownie_994), de ez még képlékeny ugyanis délelőtt sütikurzusra megyünk a Chefparade-hoz, és ott a croissant-tól kezdve a fonott kalácsig mindenféle földi jót sütögetünk. Isteni lesz.

Ha bárki kedvet kap a falatkákhoz, nem kell buli hozzá, hiszen az is tök jó, ha a család leül és együtt él a hedonizmus oltárán. főleg ha már hétvége van.

És kezdetben néhány kép ízelítőnek:

1_61.JPG

2_46.JPG

1_64.JPG

1_65.JPG

Quiche 2. - Quiche Lorraine

Az egyik kolléganőm francia, és amikor legutóbb bevittem a Tarte Tatint, amit sütöttem, nagyon megörült neki, ugyanis kiderült, hogy ez egy igazi bretagne-i csemege, ahonnan ő is származik. A Quiche lorraine-t nem kóstoltattam meg Vele, de szerintem ízlett volna neki is. Ahogy nekem is bejött. Bár legközelebb húsos verzióban próbálom ki, mert a csak zöldséges menü nem az én asztalom.

Hozzávalók (26-os piteformához)

Tésztához

15dkg liszt
8dkg teavaj
2 tojás sárgája
2 csapott evőkanál tejföl
csipetnyi só

Krémhez és a töltelékhez

2 tojás
10dkg kecskesajt
1.5dl főzőtejszín
bors
szerecsendió
20 dkg vegyes zöldség
2 gerezd fokhagyma
olivaolaj

A tészta alapanyagait gyúrjuk össze, figyeljünk arra, hogy a vaj minél hidegebb legyen. Ha a kezünk meleg, akkor néhány percig tartsuk jeges víz alá, hogy a kézmelegünk ne olvassza meg a vajat. Ha jól összedolgoztuk, akkor tekerjük folpackba és egy fél órát pihentessük a hűtőben.

A krémhez vágjuk kockákra a kecskesajtot, dolgozzuk hozzá a tejszínt és főszerezzük ízlésünk szerint: szerecsendióval, sóval és borssal.

2_54.jpg

Fél óra eltelte után szedjük ki a tésztát a hűtőből, majd béleljük ki vele a piteformánkat, és 180 fokra előmelegített sütőben 10-15 perc alatt süssük aranybarnára.

Amíg a tészta sül, addig vágjuk vékony csíkokra a zöldségünket, használhatunk ízlés szerint répát, hagymát, gombát, spárgát stb. Fokhagymával és zöldfűszerrel ízesítsük (pl. kakukkfű).

3_27.jpg

Pirítsuk meg olajon a zöldségeket, majd ha a tészta elkészült kanalazzuk bele a félig megpuhult zöldségeket, merjük rá a krémsajtot szószt, majd tegyük vissza a sütőbe. 190 fokon süssük kb. fél óráig, hogy a teteje is megbarnuljon.

4_16.jpg

 

Quiche 1. - Tonhalas-lilahagymás quiche

Íme a másik kedvenc quiche-em receptje: az alaptésztája ugyanaz, mint a póréhagymásé, és mint bármely quiche-é, de a biztonság kedvéért itt is leírom.

Hozzávalók

Az alaptésztához (29cm átmérőjű piteformához)

25dkg liszt
10dkg teavaj
1 tojás
3 evőkanál hidegvíz
1 evőkanál tejföl
csipet só

Töltelékhez

140g-os paradicsompüré vagy 2dl házi paradicsomlé
2-3 fej lilahagyma
1 fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
babérlevél
oregánó
bazsalikom

bors
2 tonhalkonzerv
füstölt- és trappista sajt

A lisztet összemorzsoljuk a hideg feldarabolt vajjal, majd gyúrjuk össze a tojással, adjuk hozzá a vizet és a tejfölt, majd egy csipetnyi sót. Gyúrjuk homogén állagúra hideg kézzel, tekerjük be folpackba, majd tegyük egy órára a hűtőbe.

3_8.jpg

Közben készítsük el a tölteléket. Kevés olajon az apróra vágott vöröshagymát üvegre pirítjuk, zúzzuk össze a fokhagymát, majd adjuk hozzá a paradicsompürét vagy levet. Ha a paradicsompörét használjuk, akkor másfél deci vízzel öntsük fel. Ha nagyon savanyú lenne, akkor egy csepp vízzel öntsük fel. Adjuk hozzá a babérlevelet és a fűszereket, és összeforraljuk. Folyamatos kevergetés mellett sűrűre főzzük.

Hozzáadjuk a lecsepegtetett tonhalat és a karikára szelt lilahagymát.

Ha a tészta kellően megdermedt, szedjük ki a hűtőből, és az ujjunkkal dolgozzuk el vékonyra a pitesütőformában. A pereme ugyanolyan vékony legyen, mint az alja, és a széleknél figyeljünk arra, hogy tapasszuk rendesen a falra.

Előmelegített sütőben, 180 fokon, 15 percig süssük elő. Hogy ne púposodjon fel, béleljük ki sütőpapírral, és tegyünk bele babot, lencsét vagy bármit, amit kismilliószor fel tudunk még sütéshez használni.

7.jpg

Ezután a tölteléket egyenletesen oszlassuk el a tésztán, majd reszeljünk rá ízlés szerint sajtot, és süssük aranybarnára, a továbbiakban is 180 fokon.

 6.jpg

 

Kebab keletiesen

Tzatzkivel kezdtem, azonban ha némi hússal megbolondítjuk, az úgy az igazi :)

Folytassuk a sort a menü következő résztvevőjével. Mivel a hús kicsit macerásabb, ugyan nem igényel sok törődést, folytassuk ezzel. A salátát hagyjuk állni (recept hamarosan, így az ízeknek van ideje összeérni. A pitával meg ráérünk még, hiszen az is pillanatok alatt elkészül. Az ízhatás minden pénzt megér, alig bírjátok majd tudni letenni :)

Hozzávalók (4 fő részére)

80-90dkg marha- és sertéshús vegyesen
kis csokor petrezselyem
10dkg sótlan pisztácia
¼ tk. őrölt kardamom
1tk. őrölt római kömény
½ tk. csemege paprika
½ tk. őrölt feketebors
¼ tk. őrölt szegfűszeg
1/3 tk. őrölt koriander
1 csipet őrölt fahéj
1 csipet szerecsendió

A húst kétszer kell ledarálnunk, majd a fűszereket mérjük ki és adjuk a húshoz. Dolgozzuk el a fűszereket alaposan. A petrezselymet aprítsuk fel, és azt is gyúrjuk a nyers húshoz. A pisztáciát vágjuk durva darabokra és keverjük a darálthúshoz.

1_69.jpg

Formázzunk belőle 10-12 centi hosszúságú, 2-3 centi széles hurkákat, majd egy hurkapálcára nyomkodjuk rá a rudakat. Hagyjuk egy fél órát állni hagyni, hogy az ízes összeérjenek. Már az illata is remek.

Az IKEA-ban lehet kapni grillserpenyőt, abban tökéletesen el lehet készíteni. A forró serpenyőbe öntsünk 2 evőkanál olivaolajat, majd tegyük fel a nyársakat sülni. Néhány percenként forgassuk át, hogy minden oldala alaposan átsüljön. Ne süssük túl nagy lángon, mert nem fog átsülni a húsunk.

2_46.jpg

A kedvencem, ahogy enni szoktam, hogy a frissen sütött pitába rakok 2-3 evőkanál tzatziki salátát és egy nyársat, majd felcsavarom. Isteni :)

 3_22.jpg


Tzatziki saláta

És amit a kebabhoz ígértem saláta következik most, az egészség jegyében. Méghozzá török-görög konyha, amit szigorúan nem választanék szét, mert a hús inkább török a többi pedig görög. Tavaly, amikor Cipruson voltam, - szívem csücske a hely, mindenkinek meleg szívvel ajánlom - nagyon megkedveltem mind a török, mind a görög konyhát. Bár talán a török jóval ízletesebb és változatosabb volt számomra, míg a görög oldalon a tzatziki, meg a görög sali, meg a gyros és a grill hús ment. De aztán olyat ettem….olyan szót találok rá, amit inkább nem írok le.

Ha már készítünk salit, akkor stílusosan legyen hús és pita is egyben. Nehogy hiányt szenvedjünk.

Hozzávalók

fél liter görög joghurt (savanyúbb, sűrűbb mint a boltban kapható)
1 uborka
8-10 gerezd fokhagyma
kevés olivaolaj

menta

Én szeretem meghámozni használat előtt a zöldségeket, ám ehhez elegendő, ha alaposan megmossuk az ubit. Vágjuk félbe, szeleteljük fel, majd vágjuk apró kockákra. Tegyük egy külön edénybe, sózzuk meg, hogy a benne levő víztartalom „kiürüljön”. Mielőtt tovább használjuk, nyomkodjuk ki alaposan a levét, amit engedett.

A joghurtot tegyük egy tálba, tegyük rá a lecsepegtetett uborkát, zúzzuk rá a megpucolt fokhagymát, pár csepp olivaolajat és igény szerint sót.

A mentalevelet vágjuk apró darabokra és keverjük a salátához. Használhatunk kaprot is, de én azt kifejezetten utálom.

1_68.jpg

Csirkés quesadillas

Quesa receptet már posztoltam ki korábban, azonban az darált húsos volt, azonban most teriyaki csirkéssel készültünk otthon. Miután hazatértünk a nászútról, szerintem ez volt az első étel, amit elkészítettünk, mert könnyű és gyorsan összerakható volt. Feltéve, ha a tésztát nem Te készíted el :) Számomra az egyik legdíjnyertesebb mexikói csemege a burrita mellett :)

Hozzávalók

1 egész csirkemell

bors
olaj
1dl teriyaki szósz
2 pritaminpaprika
reszelt cheddar vagy trappista

A húst apró kockákra vágjuk, majd olajon lepirítjuk, sózzuk, borsozzuk, majd hozzáadjuk a teriyaki szószt. Összepároljuk a húst a szósszal, amíg az egy kicsit besűrűsödik.

1_12.JPG

Ha a hús elkészült, egy tortillalapot egy felforrósított serpenyőben pirítsunk meg, reszeljünk rá sajtot, szórjunk rá húskockákat, vágjunk rá egy negyed pritamint kockákban, reszeljünk rá egy újabb adag sajtot, tegyünk rá egy tortillalapot, nyomjuk jól össze és óvatosan fordítsuk meg. Süssük meg egy picit a lap másik oldalát is, hogy a sajt megolvadjon benne.

2_15.JPG

Frissen, melegen tálaljuk, tejföllel és pico de galloval. Isteni.

3_9.JPG

Gyömbéres rostoncsirkemell

Idén szerintem még „csak” tizenötször kezdtem újra a diétám, de most már sürget az idő, és ez az utolsó lehetőségem, hogy kapkodás nélkül, kiegyensúlyozott diétát követve és aktívan sportolva megszabaduljak a fókazsírtól. A szokásos problémával találom magam mindig szembe. Roppant unalmas az állandó natúr roston csirkemell, ezért családként combot szoktam bevetni, de ez egy idő után szintén uncsi. Ezért többnyire a fűszerezéssel szoktam játszani.

Hozzávalók

1 csirkemell

bors
1 citrom leve
olaj
friss, reszelt gyömbér

A csirkemellet hosszába, majd keresztbe is elvágjuk, sóval, borssal fűszerezzük. A gyömbérből egy kis darabot lereszelünk, egy kevés olajjal összekeverjük, majd ecsettel alaposan megkenjük a hús mindkét oldalát. A citrom levét nyomjuk a húsra és hagyjuk 5-10percig állni. Közben melegítsük fel a serpenyőt, egy csepp olajat öntsünk bele, majd tegyük rá a hússzeleteket.  Mindkét oldalát süssük át alaposan. Legalább 1-1,5 percig süssük az oldalait, anélkül, hogy megfordítanánk. Ha forgatjuk, nem tud szép kérgesre sülni.

 

 

Darálthússal töltött cukkini

Erről a receptről egy gyerekkori kedves barátnőm, óvodás- és iskolatársam jut az eszembe :). Legutóbbi találkozónkkor pont ezt készítettem és valahogy szóba került, és akkor is mondta, hogy az egyik kedvence a cukkini, minden töltött és rakott formában, ezért ezt most virtuálisan ugyan, de neki küldöm.

Hozzávalók

2 cukkini
30-40 dkg darálthús (én a pulykát preferálom)
párolt rizs ízlés szerint (akár lehet kukoricás is)
1 közepes méretű vöröshagyma
1 tojás

bors
petrezselyem
tejföl
sajt

A cukkinit hámozzuk meg és vágjuk ketté. A magos részét kanállal vájjuk ki. Ide fogjuk tölteni a húst.

2_97.jpg

Pucoljuk meg a hagymát, kockázzuk apróra és dinszteljük meg egy kevés olajon. A petrezselymet vágjuk apróra. A darálthúshoz adjuk hozzá a hagymát, a petrezselymet, a tojást. Sózzuk és borsozzuk. Egy kevés pirospaprikát is keverhetünk hozzá.

3_59.jpg

Osszuk egy egyenlő részekre és töltsük a cukkini vájatába. Meglocsolhatjuk tejföllel és a férjem indíttatására vastagon került rá reszelt sajt is. Azonban ha még így sem tűnik elég soknak a töltelék, és van otthon maradék párolt rizs, azt is nyugodtan belekeverhetjük. Nagyon finom lesz így is.

A sütőnket melegítsük elő 180 fokra, majd alufóliával letakarva süssük meg a cukkinit. Egy kevés vizet öntsünk a tepsibe, hogy ne süljön le a cukkini. Kb 20 perc után szedjük le az alufóliát, majd süssük a tetejét aranybarnára.

4_43.jpg

 

Paradicsomos-lime-os salsa

Egyre jobban kedvelem a salátákat és ezek alternatív megoldásait. Ilyen számomra a salsa is. Saláta is meg nem is, de mindenképp egy izgalmas kiegészítője a sülteknek.

Hozzávalók

2 paradicsom
2 lime
1dl olivaolaj
olivabogyó
1 szál zeller
1 csokor petrezselyem

bors

A paradicsomot és a zellerzárat kockázzuk apróra, öntsük hozzá az olivaolajat, egy csipetnyi sót, borsot valamint karikázzunk hozzá olivabogyót.  A petrezselymet aprítsuk fel, majd facsarjunk bele két lime levét. Hagyjuk állni legalább egy órát, hogy az ízek összeérjenek.

Ha salátát készítünk, próbáljunk ki az olivaolajon kívül más típusokat is, például a dióolajat, fehérborecetet, balzsamecetet, málnaecet, szezámolaj avagy tökmagolaj. Kinek mi ízlése szerint.

Ajánlom a salsát a burgonyapudinggal és a tonhalsteakkkel. Vagy a lazac steak-kel.

2_79.jpg

Fetasajtos-paradicsomos garnélarák

Mivel sikerült vennem frissen és olcsón garnélát, ezért gondoltam, kivételesen nem salátába teszem, hanem valami izgis ízt hozok össze, amit még sosem ettem és csináltam. Íme ez lett belőle:

Hozzávalók

50dkg garnélarák (tisztítottan kb. 300g lesz belőle)

20dkg morzsolt fetasajt

1.5dl száraz fehérbor

3 paradicsom

1 gerezd fokhagyma

2 teáskanál friss vagy morzsolt oregano

1 ek teavaj

1 ek extra szűz olívaolaj

csipetnyi só

frissen őrölt fekete bors

A serpenyőnket forrósítsuk fel, majd kanalazzuk bele a vajat és az olívaolajat. Ezen pirítsuk üvegesre az apróra vágott vöröshagymát és zúzzunk rá egy gerezd fokhagymát. A paradicsomot kockázzuk fel, és keverjük a hagymához, öntsük rá a másfél decinyi bort, és sózzuk, borsozzuk. Adjunk hozzá oregánót is, ha szeretjük.

1_104.jpg

Forraljuk fel, főzzük kb. 10-15 percig, hogy az ízek összeérjenek. Ezek után morzsoljuk rá a fetasajtot és keverjük el. Főzzük további 5 percig, majd a megpucolt és félbe vágott garnélákat dobjuk rá és főzzük 7-8 percig, hogy a garnélák megpuhuljanak. 

2_67.jpg

Bevallom őszintén, hogy én nem ettem hozzá köretet, mert annyira magával ragadott az íze, bár a kész ételről inkább nem rakok ki képet, mert a morzsolt feta miatt nem nyújt egy bizalomgerjesztő látványt. De kifőzhetünk hozzá tésztát is, és azzal összekeverve fogyasszuk. 

süti beállítások módosítása